Az ujjongva hálát adó Jézus kitörő öröme megnyitja az eget, és szinte szemmel láthatóvá teszi a Szentháromság belső életét, azt a gyöngéd és odaadó, ártatlan tisztaságban égő ősszerelmet, mely minden élet forrása a mennyben és a földön.

Ez az az ismeret, amelynek kinyilatkoztatásáért Jézus a világba jött, és egyszer s mindenkorra leszámolt a magányos zsarnok-istennel, a személytelen világprogram-istennel, a mozdulatlan mozgatóval, a sorssal és a végzettel. Mert az igazi istenismeret nem más, mint részvétel Isten benső életében, bekapcsolódás az isteni személyek közti szeretetáramba, mely átjárja az egész világmindenséget.

Előfordult-e már veled legalább egyetlenegyszer, hogy kitörő örömmel dicsőítetted az Atyát Krisztus által a Szentlélekben, amiért ismerheted őt és részt vehetsz az ő isteni életében? Mit számítanak ehhez képest apró-cseprő gondjaid, kicsinyes aggodalmaid, szorongásaid, korlátaid és szenvedéseid? Volt-e részed abban az örömben, hogy közvetíthetted Isten ismeretét mint szülő, nagyszülő, testvér vagy barát, házastárs, jegyes, hitoktató vagy pap?

Ha úgy érzed, még sohasem érintett meg Isten ismeretének öröme, gyanakodhatsz arra, hogy talán te is a bölcsek és okosak közé tartozol, akik elől elrejti titkát. A logikai következtetés, a tapasztalatokból nyert tudás nem vezet el Isten szívébe. Oda csak a gyermeki bizalom, a feltétel nélküli ráhagyatkozás nyer bebocsáttatást.

S ha egyszer megtelik szíved Isten e fönséges ismeretével, megtapasztalod a prófétai szavak igazságát. Mert a világban, sőt az Egyházon belül is ártanak és pusztítanak, de a szentek szívében és közösségében senki sem árt, senki sem pusztít. Ott nincs többé ellenségeskedés és gyűlölet, hanem a mennyország paradicsomi békéje uralkodik.

(forrás: barsitelekmm.blogspot.hu)