A Bárány menyegzője már elkezdődött: a keresztény lét legmélyén folyamatos, örök ünneplés van. János „az Úr napján”, vagyis vasárnap, az eucharisztia ünneplése közben esik elragadtatásba. Az ünnepi szentmise felhasítja a történelem szövetét, és megvilágítja a valóságot. A Jelenések könyve nem egyéb, mint annak feltárása, amire a szentmise titka az emberi történelemből és a világmindenség sorsából fényt derít. 

És Krisztus miséző Egyházán kívül nincs igazi ünnep. A Jelenések könyvének lapjain feltáruló örök ünnepléshez kell szoktatnunk magunkat, s megtanulni, hogy az ünneplés a legnagyobb keresztény feladat is egyben. Itt van az ember igazán a helyén, ilyenkor „normális”, itt látja önmagát és a világ dolgait a maguk valódi jelentősége szerint. Akárhol is van, akármilyen gondok is szorongatják, szívében a Báránnyal, Jézussal már ott ül az ő örök asztalánál. Ebből fakad a szív tisztasága, nem pedig az összeszorított fogakkal végigcsinált aszketikus gyakorlatokból. Ennek jelképe a fehér ruha, mely a győzelmet, a halálon és elmúláson aratott végső diadalt is jelenti.

Az újonnan megkereszteltek fehér ruhája előképe az örök ünnep menyegzős köntösének, akárcsak a pap miseingje, melynek latin neve is ez: alba – ’fehér’ (vajon a pap, amikor misére készülve magára ölti, tudatában van-e, hogy ezzel a ruhával is a feltámadásba vetett hitét vallja meg és hirdeti?).

Krisztust ma nem annyira az eretnek tévtanítókkal és az ellenséges érzületűekkel szemben kell megvallani, hanem éppenséggel a langyos, a Bárány életkönyvébe beírt, de tőle meglehetősen eltávolodott keresztények tömegét kellene felrázni, és visszavezetni a forráshoz, a szentmise méltó megünnepléséhez, ahol a föld bekapcsolódik az égi örök liturgiába.

(forrás: barsitelekmm.blogspot.hu)

Létrehozva 2012. november 21.