Lelkiismeretünk megvizsgálása és javulásunk megragadása

1. Mindenekelőtt a szívnek legnagyobb alázatosságával, legmélyebb tisztelettel, teljes hittel és Isten dicsőségét kereső jámbor szándékkal kell a Szentség vételéhez fogni.

Gondosan vizsgáld meg lelkiismeretedet, s amennyire tőled telik, igaz töredelemmel s alázatos gyónással tisztítsd meg azt; úgyhogy tudtod szerint semmi súlyos bűn ne terheljen, ami lelkiismeretedet mardosná, s az Oltáriszentséghez való szabad járulásodat meggátolná.

Általában minden bűnödtől fordulj el; de azonfelül a mindennapi vétségek fölött különösen is bánkódjál és siránkozzál. S ha az idő engedi, szívednek rejtekében Istennek tárd föl szenvedélyeidnek minden nyomorúságát.

2. Sóhajtozzál és bánkódjál, hogy még mindig oly világias és testi ember vagy; hogy szenvedélyeid oly féktelenek, s oly tele vagy rosszindulatokkal s kívánságokkal. Hogy oly kevéssé fékezed külső érzékeidet, s hogy oly sokszor foglalkozol hiú képzelődésekkel.

Hogy oly hajlandó vagy a külső dolgokra, s oly hanyag a lelkiekben.

Hogy oly könnyen nevetsz és féktelenkedel, s oly nehezen szánod magad a sírásra és a töredelmességre. Hogy oly készséges vagy a fegyelem mellőzésére, s a testi előnyök keresésére, s oly hanyag a szigorúság és a buzgalom követésére. Hogy oly kíváncsi vagy újdonságok hallására, s valami szép dolog látására, s oly tartózkodó az alárendelt s nem kedvelt foglalkozás gyakorlására.

Hogy annyira vágyakozol a vagyon után, s oly szűkmarkú vagy az adakozásban és zsugori a vagyon megtartásában.

Hogy oly meggondolatlan vagy a beszédben, s oly megbízhatatlan a szótartásban. Hogy oly rendetlen vagy szokásaidban, s oly megfontolatlan tetteidben. Hogy oly mohó vagy az evésben, s oly siket Isten igéjének meghallásában. Hogy oly gyors vagy a lenyugvásban, s oly késlekedő a munkában.

Hogy oly éber vagy a fecsegéseknél, s oly aluszékony az éjjeli szent virrasztásoknál. Hogy oly sietve várod minden áhítatos foglalkozásnak a végét, s oly tétovázó vagy a figyelésben. Hogy oly hanyag vagy az imák végzésében, és száraz szívű a szent áldozásban. Hogy oly gyorsan elszórakozol, s oly ritkán szállsz egészen magadba.

Hogy oly hirtelen lobbansz haragra, s oly könnyen neheztelsz meg másokra. Hogy oly gyors vagy az ítélkezésben és szigorú a gáncsolódásban. Hogy oly vidám vagy a szerencsében, s oly kislelkű a szerencsétlenségben. Hogy oly sokféle a szándékod, s oly kevés az, amit valóban meg is cselekszel.

3. Ezen s egyéb hibáidat bánattal és gyarlóságaid fölött érzett nagy fájdalommal meggyónván, megsiratván, erősen tedd föl magadban, hogy életedet megjavítod s a jóban mindegyre haladni törekszel.

Azután teljes önmegtagadással s egész akarattal ajánld föl magad szíved oltárán Krisztus dicsőségére örök áldozatul, bizalommal reá hagyván testedet s lelkedet, hogy így üdvösségesen vehessed magadhoz Krisztus testének szentségét.

4. Mert nincs méltóbb áldozat és nagyobb elégtétel a bűnök eltörlésére, mint hogyha az áldozásban magadat egészen és tisztán Istennek fölajánlod.

Ha valaki megteszi azt, ami rajta áll, s valóban bűnbánatot tart: ahányszor csak Krisztushoz fordul bocsánatért és kegyelemért: „Élek én – úgymond az Úristen – nem akarom az istentelen halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen. Semmi gonoszságáról, melyeket cselekedett, nem emlékezem meg, hanem mindent megbocsátok neki.” (Ez 18,22;33,11)

(Részlet Kempis Tamás Krisztus követése c. könyvéből, 4. rész 7. fejezet)

Létrehozva 2012. november 7.