Heribert Mühlen, a dogmatika professzora, a vallásosság hibás formáit többek között az alábbi csoportokba sorolja (Heribert Mühlen: Újuljatok meg Lélekben 33. o.):

• „Hagyomány-kereszténység”, amikor „elsősorban hagyományokkal, liturgikus formákkal, tantételekkel, imaformulákkal, intézményekkel és egyházi hivatalokkal van dolgunk, amelyek valamikor mély hitbeli tapasztalatból sarjadtak ki, majd pedig mintegy „konzervált” hitté váltak. A mi hitünk egész bizonyosan azoknak hitéből is él, akik előttünk jártak, de nem élhet csak és mindenestül másodkézből.” (David Du Plessis is beszámolt erről a tapasztalatáról. Ő az „Isten unokái” példázatával szemléltette a problémát. Azt mondta Istennek túl sok unokája van. Az evangéliumban azt olvassuk, hogy „Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében. (Jn 1,12) „A kereszténység kezdetén ez volt az egyetlen út, hogy keresztényekké lehessenek. Így egyre többen lettek Isten gyermekei, ezek pedig egymás közt házasodtak. Gyermekeik születtek, aztán lassanként egyre több gyermek lett keresztény, mert szüleik keresztények voltak. Ezek Isten gyermekeinek a gyermekei voltak, tehát Isten unokái. A Bibliában azonban köztudottan nem létezik ilyen. Ott csak Isten gyermekeiről van szó, akik személyesen befogadták Krisztust.” Frans Horsthuis  – Királyi úton 40.o.)   
• A „törvény vallása” a „nevelésben kapott kereszténységre szorítkozik. Kétségtelen, hogy keresztény nevelésre szükség van; de a nevelés arra csábít, hogy az ember mindössze vallási „kötelességeit” teljesíti, elvégzi a „kötelező imákat”. Ilyenformán a kereszténység könnyen válik kellemetlen követelmények gyűjteményévé, Isten pedig amolyan „égi felügyelő”, kötelességteljesítésünkre és teljesítményeinkre hivatkozunk.” „Mivel pedig tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedeteiből igazul meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk Krisztus hite, és nem a törvény cselekedetei által, mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazul meg.” (Gal 2,16)
• A „jótett kereszténysége” gyakran „sem a hagyományokból, sem a vallási kötelességek teljesítéséből nem tartanak meg semmit, viszont annál inkább gyakorolják az ún. tevékeny felebaráti szeretetet, elkötelezik magukat a társadalomban.” Úgy gondolják, elég, ha jó ember vagyok.

   (Nyíri Tamás az angyalokról és démonokról írt könyvében, szintén beszél a “jótevő démonról”, mint a keresztény magatartás hibás motivációjának okozójáról. Ő megemlíti azt a problémát is, amikor valaki nem tartja tiszteletben a másik ember szabadságát, és mindenáron rá akarja „kényszeríteni” a „jót”.)

   A katolikus egyházban fellelhető egyfajta álszent gondolkodás is: Nem vagyok méltó arra, hogy Istenről beszéljek, először “megjavulok”. Az élet pedig eltelhet így anélkül, hogy bárkinek is megpróbálnánk elmondani, hogy Jézus megmentett és az életünkbe szeretne lépni. Bizonyságtételünk csak a Jézussal való találkozásból fakadhat, és a Lélek általi érintésekben történik!

   Velünk nem az a probléma, hogy Isten nélkül akarunk evangelizálni, tanúságot tenni, hanem inkább az ellenkezője, mi az Istennel se akarunk elindulni! Mi kényelmesek vagyunk, nem akarjuk magunkat kellemetlen helyzetbe hozni, lejáratni, félünk a felsüléstől, meg egyébként is magánügynek tartjuk az istenkapcsolatunkat. A személyes hitélet olyan tabu, mint hajdanában a szexualitás megemlítése volt. Általánosságban persze sokmindenre hajlandóak vagyunk, de mi maradjunk ki belőle. Arra még néha foghatóak lennénk, hogy valami karitatívat tegyünk (szívből vagy színből), de arra már kevésbé, hogy hitvallásunk által kiadjuk magunkat. Még egy úgynevezett imacsoportban is sokszor kínosan hallgatunk, ha arra kerülne sor, hogy a Jézussal való kapcsolatunkról beszéljünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy senki sem nyitott, de azt igen, hogy a nagyegyházban, a hagyományos templomjáró hívők között, kevés kivételtől eltekintve, ismeretlen valóság a tanúságtevő élet. A kereszténység eredetileg missziós életforma. (Ma már nem az, és még nem az.)

  Az Egyház által hirdetett Örömhír, az Evangélium tehát a következő rövid pontokban foglalható össze. Legyen ez tanúságtételeink vázlata (városmissziós képzési füzet 46. o.):

1. Isten ma szeret Téged!
A mennyei Atya örök szeretettel szeret, akkor is, ha elfordultál Tőle.

2. A bűn elválaszt Isten szeretetétől.
Bűneid választanak el szeretete és kegyelme teljességétől.

3. Jézus már megváltott Téged!
Jézus feláldozta magát érted, és ezzel elhárította az akadályt.

4. Higgy és térj meg Jézus Krisztushoz!
Jézus melletti döntésed és bűnbánatod visszavezet téged az Atyához.

5. Fogadd be Isten szeretetét a Szentlélek által!
Engedd, hogy Atyád szeretete átalakítsa életedet.

6. Jöjj, és légy tagja a keresztény közösségnek!
Megmaradásod és kiteljesedésed helye az Egyház.

Létrehozva 2011. május 20.