Örömmel tapasztaltam, hogy lesz végre ifjúsági országos találkozó. Sőt a Nyolc Boldogság Közösség is felismerte ezt a hiányt. Azt azonban szomorúan tapasztaltam, hogy csak 16 éves kortól szólnak itt is, ott is a megszólítások. Nagycsaládosként, de ettől függetlenül is rálátva a katolikus iskolák világára, a következőket tapasztalni.

Egyházi iskolákban gyakran a külsőségeket elvárva háttérbe szorul a személyes hit kérdése. A gyerekek megtanulnak megfelelni az elvárásoknak, megtanulják a helyes válaszokat, amit a “pap bácsinak” “hitoktatónak” válaszolni kell, de a tartalom integrálása elmarad.

Ugyanakkor a spirituális szomjúságra ébredő gyerekek, “ifik” nem kapnak megfelelő “táplálékot”. A sokszor hitetlen, vagy vasárnapi keresztény tanárok bagatellizálják az olyan kérdéseket, hogy a diákok mágiával, jóslással, és ehhez hasonló dolgokkal foglalkoznak. “Ártalmatlan játék”-nak tekintik az ezoterikus kihívásokat. Arra is volt példa, hogy a református diáknak is hamvazkodnia kellett az egységes látszat kedvéért.

Az Istenre és közösségre való szomjúság kielégítésére pedig résen állnak a jellegtelen, és az apostoli hitvallás elfogadására képtelen protestáns vallási csoportok, akik a pünkösdiek, vagy baptisták színvonalát messze alul múlják. (Nem a klasszikus kisegyházakra, vagy szabadegyházakra gondolok). Először két “értékrenddel” találkozik a gyerek, megtanul Bibliát olvasni, majd félreolvasni. Azután a katolikus hit értékeire válik bizalmatlanná.

A 12-16 évesekről van szó, akiket rendszerint elhanyagolnak. Elég kritikusak már ahhoz, hogy felfedezzék a tan és a gyakorlat eltéréseit, de nem körültekintőek ahhoz, hogy a Bibliát, vagy a sokszor külsőségek mögé elrejtett szentségi tartalmakat felfedezzék! Így válnak a katolikus fiatalok az ezoterikus tanok, vagy a “szabadegyházas massza” áldozataivá.

Hasonló korú gyermekeink lévén, jól rálátunk erre a problémára. Amikor felmerült régebben, vagy akár most a kérdés, hogy rendszeresen hova járhatna közösségbe, mi se tudtuk a választ. Hosszas keresés után is csak a 16 éves kort betöltötteknek nyújtott valamit a katolikus egyház és a karizmatikus megújulás is. Még a “Fülöp-kurzus” is csak a 16 év felettieknek szól. A 12-16 évesek gyakran kallódnak el, vagy az elkallódás irányába vezérlő rejtett “kódokat” öltenek magukra. 

Magam, tehetetlenül nézem ezt a folyamatot. Ezt látni a hitoktatás más területén is. Amíg az egyházi iskola nyolcadik osztályos biológia könyve buzdít a homoszexualitás elfogadására, az önkielégítés felszabadító, feszültség oldó voltára, addig a hitoktatás csak 1-2 év múlva beszél ezekről az erkölcsi kérdésekről. (Gyakran akkor, amikor már ez nem kérdés!) A tanárok zöme pedig nem elkötelezett hívő, s ha elkötelezett (hagyományos) katolikus is, ezeket a kérdéseket “szabadabban” kezeli. Hitoktató testvérünk mondta, hogy a gimnáziumi tanmenet szerint a hitetlen diákok hamarabb megismerik Áriusz tanát, mint az élő Jézust. Amire a Jézussal való személyes kapcsolat előkerülne, addigra gyakran elegük van az egyház viszontagságaiból.

Ismerek egy tizenhárom éves katolikus kamaszt, aki katolikus iskolába jár, katolikus hittant tanul, de hitélményét, közösségi tapasztalatát egy szabadegyházas közösségben találta meg. A kamaszok evangelizálására nincsen felkészülve a katolikus egyház hívő közössége. Kicsinek vélik őket a hiteles istenélmények befogadására. Ezért az olyan alkalmakra sincs lehetőségük eljutni, mint az ún. Fülöp-kurzus. A katolikus közösségek hiányát viszont a kisegyházak képesek betölteni.

A kegyelmi tartalmakat gondosan körülbástyázzuk formákkal és szokásokkal. A tegnapi és a tegnapelőtti szabályrendszerekhez gyakran görcsösen kötődünk, és nem ismerjük fel az idők jeleit, amire II. János Pál pápa is oly gyakran hivatkozott. „A tavalyi hitünkkel idén már nem boldogulunk” – mondta egy Isten vezetésére különösen figyelő püspök.)

Hosszas keresés után fedeztem fel, hogy az általam hiányolt korosztályra az Alpha rendszere már felfigyelt, és válaszolt is rá.

Külön foglalkozik a 11-14 évesek, és külön a 15-18 évesek csoportjával. Sokat integrálhatnánk tőle!

Továbbá felmerült bennem az a kérdés, hogy a 12-15 évesek melyik országos találkozóra menjenek, mehetnek el? Úgy gondolom, ha van ifjúsági karizmatikus találkozó, akkor annak az alsó határát törölnie kellene, mert a katolikus kereső ifik megint csak a protestáns csoportokhoz fordulhatnak segítségért! (Nehogy arra ébredjünk rá, ahogy ezt már láttam, hogy mire katolikuséknál felkínálnak nekik valamit, addigra a protestánséknál már betelnek.)

Szerencsés lenne, ha ismét feléledne a minden hónap első vagy utolsó szombatján vagy vasárnapján tartandó “karizmatikus mise”, egy közösségi alkalom minden érdeklődő számára, ami ma is hiánypótló lenne. Nem csak az ismerősök újra felfedezése szempontjából, hanem azért, hogy az ismeretlen arcokat meglehessen szólítani. (Húsz éve szereltem le a katonaságtól. Egy volt társam megkérdezett, hogy megmutatnám-e neki a keresztényeket. Bajba jutottam. Végül elvittem Barsi Balázshoz Esztergomba, a Kassai térre a karizmatikus misékre, no és a Gizella útra Bereczki Sándor bácsiékhoz a pünkösdiekhez. Csak a  pünkösdieknél szólították meg, hívták a következő alkalomra is. Ő pedig 6 hónap elteltével már megtért, újabb félév múlva az öccse és az édesanyja is. – Náluk még ma is hallatszik az ősi felszólítás, igaz csak tettekben és nem a liturgia része gyanánt, -“Az ajtókat, az ajtókat, bölcsességben figyelmezzünk!” És az ajtónállók nem szokásból vagy kötelességből, hanem szívbeli szeretetből megszólították!

Korábban kerestétek újra a karizmatikus egységet, ami a kezdeteknél megvolt hazánkban. Ez az elkötelezett karizmatikus papokból és hívőkből való egység ismét jó lenne, ha látható lenne egy-egy közösen ünnepelt eucharisztikus együttlét kapcsán.

A neokatekumenátus közösségnek hatékony indításuk volt. (A Vatikánban is sokat támadták őket előtte.) A világ 200 püspökét meghívták a Szentföldre. Fizették az utat, a szállást, mindent. Egyetlen kérés volt a püspökökhöz, hogy velük közösen ünnepeljék az Eucharisztiát. A közös liturgián az órák lekerültek a kezekről. Csak Jézusra és egymásra figyeltek. Nem vették észre, hogy a rövid, de tüzes együttlét három óráig tartott. A hazánkból meghívott püspök mesélte, hogy “korábban hülyének tartottak őket, most pedig rá kellett döbbenni, hogy milyen fantasztikus gazdagságuk van. Isten jelenlétét érezni lehetett.”

Kérlek, hogy fontold meg soraimat, s ha lehet, akkor kezdeményezzél valami lépést az elfelejtett korosztály felé, ahol nem csak játékok vannak “gyerekszolgálat” címén, hanem valóban az élő Jézushoz kerülhetnek közelebb a szolgálat által az ifik.

(2008)

Létrehozva 2021. január 26.