Hogy megismerjük a világot, tanulnunk kell és logikusan következtetnünk. Krisztus kinyilatkoztatásában alapvető igazságok vannak, amelyet meg kell tanulnunk. Főleg a keresztségre készülő hittanulónak ez az egyik alapvető feladata.

Van Krisztus ismeretének egy olyan foka, amelyet hitetlenül – a Szentlélek elnyerése nélkül – is el lehet sajátítani, és bizonyos fokig művelni. Sok minden megtanulható a hívő keresztényektől, a hitigazságok egymással egybevethetők, bizonyos következtetések vonhatók le belőlük, és így tovább. 

Azonban más annak a tudása, aki a keresztségben a Szentlélek által a Szentháromság egy Isten benső életére lett rákapcsolva, akinek örök élete van. Számára Krisztus gondolatai – azok legalábbis, amelyeket nyilvánosan feltárt nekünk és amelyeket a szent evangélisták leírtak – kijelölik az ő életútját: az üdvösség útját, amelyről le nem akar térni. A valódi Krisztus-hívő Krisztus meghirdetett igazságaira építi az életét. 

Van azonban egy harmadik ismerete is Krisztusnak, amikor a Szentlélekben Krisztus azon gondolatait is ismerjük valamiképpen, amelyekről nyíltan sohasem beszélt. Ezt az ismeretet a Szentlélek adja, és mivel a Szentlélek nem haladja túl a Krisztus által adott kinyilatkoztatást, ez a fajta ismeret kifejezhetetlen, kimondhatatlan, megfogalmazhatatlan. Kizárólag nekünk szól, mint szellemi, belső látomás, mint egy fönséges zenemű hallgatása, amelyet ha szavakba akarnánk foglalni, szinte nevetségessé válnánk. Ezért érdektelen és unalmas sok látomásos könyv, mely több száz oldalon ismételgeti azt, amit minden átlagos hittudással rendelkező keresztény tud, csak éppen felhígítva, érzelmeskedve adja elő, hogy fogyaszthatóbb legyen. Ilyenek az apokrif evangéliumok mind, amelyeket éppen az különböztet meg egyértelműen és határozottan a kánoni evangéliumoktól, hogy mesterkéltek, erőltetettek, rendszerint a lényegtelent tolják előtérbe, azt színezgetik, hogy az érzelmekre hassanak. Nem mind csalók az ilyen lelkiírók, de nem elég intelligensek ahhoz, hogy hallgatnának, belátva, hogy a megtapasztalás, a szellemi látás, a zene sokkal hatalmasabb. Ők mindenáron szavakba akarják önteni a szavakba önthetetlent, ahelyett, hogy tettekbe öntenék, lelkes és boldog önfeláldozásba, a szenvedések békés elviselésébe, az emberfeletti megbocsátásba.

(forrás: barsitelekmm.blog.hu)

//

Létrehozva 2012. szeptember 7.