Lelkigyakorlat Regina Collins nővérrel
(Pécs, 2000)
Az alábbi morzsák az előadások alatt születtek, gondolatébresztéshez bizonyára elegendő alapot adnak.
Gyűjtsd össze vágyaidat, állíts fel fontossági sorrendet. Add át a listát Istennek, segítsen megvalósítani az Ő akarata szerint. Ugyanilyen fontossági sorrendbe állítsd fel a megtérésre várókat.
- Igen fontos az ima a szükségletekért (saját magunk és mások számára). A folyamatos csoportos ima nagyon hatékony – saját közösségi tapasztalatok alapján (ApCsel 1,10).
Törökbálinton egész éjjel virrasztottak, hogy a közösség megvásárolhasson egy ingatlant. Másnap a parlament megváltoztatta a jogszabályt, így lehetővé vált a kinézett ház megvétele.
Ugyanitt imát ajánlottak fel az igazságtalanul bebörtönzöttekért. Másnap engedték szabadon a csecsenek a túszul ejtett magyar szeretetszolgálat tagjait. - Ha az egész nemzet imádkozik, az különösen hatékony.
Az I. világháborúban a brit parlament imára szólította fel az egész népet. Az ima hatására a németek az ütközettől visszavonultak. Megkérdezték a német foglyokat, miért tették? Azt mondták, lovas sereget láttak fehérben, akiket a Brit Nemzetközösség csapatainak hittek a britek mellett.
A II. világháborút követően Ausztria semlegességéért rózsafüzér láncot szerveztek Bécs körül. Az osztrák tárgyalófél vezetője ekkor ment az orosz vezetőkhöz, akik éppen győzelmi fogadást tartottak. Ekkor sikerült aláíratni velük az erről szóló megállapodást. - Hatásos a Szentírás egy-egy részének, kedvenc szakaszának ismétlése is. Az ismétlés hatására az mélyen beivódik az énbe, ez egyben életadó és gyógyító hatású is lehet.
- A Szentírás szavai átalakíthatnak Téged is, ha hagyod. Az Üdvözlégy (ld. Gábriel Máriának) a leghatékonyabb.
- Vigyázzunk, miért imádkozunk, valóban akarjuk-e azt, amit kérünk.
Regina nővér egyszer így imádkozott: Uram, fogadd el minden szívdobbanásom és lélegzésemet a Te dicsőítésedre és mások gyógyulására. Meg is történt, minek következtében napokig nem tudott aludni, mert pontatlanul fogalmazta meg kérését és az Úr az éjszakai lélegzésekre és szívdobbanásokra is számított…
Ha megbocsátásért imádkozunk, ahhoz előtte rosszat kellett tennünk valakivel, hogy megbocsáthassunk.. - Ha kérsz, egyszer kérjél, mondjál köszönetet érte többször is. Ha kérsz, úgy kérjél, hogy közben nyugodt vagy és nem feszült állapotban mondod el fohászodat.
A dicsőítésről
A dicsőítés:
- az agy és a szív felemelése az Úrhoz
- megérinti Jézus szívét és fokozza örömét
- boldoggá teszi az Atyát és fokozza a mennybéliek boldogságát, ilyenkor az angyalok is énekelnek velünk
- győzelmet arat ellenfeleink fölött. Minden körülmények között dicsőítsd az Urat
- által mások is megtérnek a környezetedben
- során Istenre figyelünk és koncentrálunk, ezért nyilvánvaló a gyógyulás és a prófécia a karizmatikus csoportokban
- fokozza bennünk a szeretet az Úr és egymás iránt, növelve így az egységet
- imádáshoz kell hogy vezessen, ez vezet el a szemlélődő imához (csendes ima)
- történhetnek gyógyulások, ami után a gyógyult sokszor képessé válik kézrátétellel gyógyítani
- Ha kifogysz a szavakból, dicsőítsd az Urat nyelvi imával.
- Ha a csoportban nincs egység, a vezetőnek (is) böjtölnie kell az egységért. Ne legyen pletyka, hitetlenség, kritika, meg nem bánt bűn a csoporton belül.
Jézus nevének erejéről
- A csoportos/családi ima fontossága (ApCsel 3, 3-16)
- Minden döntés előtt kérdezzük meg az Urat – hivatkozzunk a „Főnök” döntésére !
- Izgalmas dolog csak hitből élni. Aki megpróbálta már, az tudja, az Úr gondoskodik a benne hívők alapvető szükségleteiről.
A törökbálinti ház átalakításakor (többször) elfogyott a pénz. Amikor a hitetlen kőműves megtudta, nincs pénz folytatásra, anyagáron vállalta a munka befejezését, későbbi kifizetésre.
(Róm 3, 23-25) - A hit, bátorság és türelem a próbatételeken keresztül erősödik. Az ima sokszor száraznak tűnik, ekkor kell a bátorítás-bíztatás, hogy bízzunk abban: Isten meghallgatja imánkat.
- Ha veszélyben vagyunk, hívjuk Jézus szent vérét segítségül.
Regina nővér egyszer egy nagy fedett sátorban tartott előadást többek között a sátánizmus veszélyeiről. Egyszer csak feketeruhás, sátánista jelképeket hordó fiatalok lepték el a sátor bejáratát. Nyugtalanság lett úrrá a sátorban. Végighallgatták a tanítást, a végén pedig közülük is megtértek néhányan. - Jézus vére életet ad és meggyógyít, hívjuk segítségül, ha szükségben vagyunk.
A Szentlélekről
- Ne csak saját bűneinkért, hanem a nemzet bűneiért is imádkozzunk és kérjünk bűnbocsánatot.
- Ne feledjük: minden bűnt gyökeresen kell kiirtani. Vétkezhetünk gondolattal, szóval, cselekedettel mulasztással…
- Ha valaki feldühít: menj imádkozni: Uram, vedd el ezeket a gondolatokat, a Te gondolataid legyenek az enyéim. VAGY: kezdj el dicsőíteni (énekelni, táncolni).
- Bűnös gondolatok esetén próbálj rögtön másra gondolni, kérdd a Szentlelket, hogy töltse be gondolataidat.
- Vigyázzunk nyelvünkre, ne bántsuk meg szeretteinket, vagy ha megtörtént, azonnal tartsunk bűnbánatot.
- Ima és böjt által meg lehet szabadulni a rossz szokásoktól és bűnöktől
- Ha egyedül nem boldogulsz, kérj szabadító imát az Úrtól.
- Nem tudsz prófétálni, ha a nyelvedet bűnre is használod
- Ha kritizálnak, pletykálnak, próbálj jót mondani az illetőről, vagy témát váltani
- Kerüld azokat, akik egyfolytában kritizálnak. Ha ki kell beszélned valamit, mondd el az Úrnak ! Ő mindig kész arra, hogy meghallgasson. Ha hazudsz, a Sátánhoz jutsz (ld. hazugság és vádolás atyja)
- A kellemetlen dolgokat ne hagyd másokra, ez mulasztásnak számít.
Létrehozva 2011. május 19.