A Szentlélek – a nagy gyógyszer

Lezárásként néhány kis „terápiás” tanács, hiszen Krisztus Testének gyógyulásáról beszélünk. Azt mondtam, hogy a Szentlélek a nagy „gyógyszer” az egyház sebeire. A karizmák tapasztalata is hozzájárulhat ahhoz, hogy úgy egységet teremtsen a különböző felekezetek keresztényei között. Ha valaki hallja az apostoltól a sok csodálatos karizma felsorolását – prófétaság, tanítás, csodák… (vö. 1 Kor. 12-14), elszomorodhat, ha belegondol, hogy neki ezek közül egyik sincs. De figyelem!, mondta Ágoston: „Ha szereted az egységet, ha szereted az egyházat, akkor egyáltalán nem kevés, amid van, mert bármely adománya van is egy tagnak Krisztus Testében, az a tiéd is! Vesd ki magadból az irigységet és minden, ami az enyém, a tiéd is lesz, és ha én kivetem magamból az irigységet, akkor minden, ami a tiéd, az enyém is lesz.” (Kommentár a János Evangéliumhoz, 32,8)

A Krisztus Teste iránti szeretet megsokszorozza a karizmákat és az egyes ember adományait mindenki adományává teszi; egy egyház adományát minden egyház adományává. „Boldog az a szolga”, mondta Assisi Szent Ferenc, „aki úgy örül a jónak, amit Isten másokon keresztül visz végbe, mintha őrajta keresztül tette volna”. És én hozzáteszem: boldog az a keresztény, aki ma képes úgy örülni a jónak, amit Isten más egyházak hívein keresztül cselekszik (ha hitelesen jóról van szó), mint annak a jónak, amit saját egyháza által visz véghez.

Ami az örömüket illeti azon adományok felett, amelyeket az Úr másoknak ad, szeretném megragadni itt a kínálkozó alkalmat, hogy nyilvánosan köszönetet mondjak Istennek azért a mérhetetlen ajándékért, amit gondolatokban, kultúrában és szentségben a német népen keresztül adott az egyháznak. Most, amikor fáradságosan „közös házzá”  próbáljuk tenni Európát, nekünk keresztények elöl kell járnunk a jó példával, amennyiben a hagyományos rivalizálást és féltékenységet az adományok örömteli megosztásával váltjuk fel. Nagyon súlyos lenne, ha csak a mezőgazdasági és ipari termékeinket tudnánk egymással megosztani, de a szellemieket nem.

Személyes emlék

Végezetül még egy utolsó személyes emlék. 1979-ben egy nap a Szent Péter térre igyekeztem Rómában. Éppen megkaptam az engedélyt a rendi elöljárómtól a tanszék feladására, hogy egészen az Ige hirdetésének szentelhessem magam, és most el akartam menni Szent Péter sírjához, hogy imádkozzam a hit ajándékáért. A breviáriumban épp Aggeus könyvének egy szakaszát olvastam, ahol a próféta azt mondja: „Nos, bátorság, Zerubbábel! – mondja az Úr. – Bátorság, Jézus főpap, Joszedek fia! Bátorság, a föld egész népe, – mondja a Seregek Ura; – dolgozzatok (mindannyian), hiszen én veletek vagyok!” (Agg 2, 4)

Esett, és senki nem volt a Szent Péter téren. Egyszerre késztetést éreztem, hogy felnézzek a pápa ablakára és kiáltsam: „Bátorság, II. János Pál, bátorság, ti kardinálisok, püspökök és papok, és dolgozzatok, én veletek vagyok!” Néhány hónappal később kineveztek a pápai udvar prédikátorává és abba a helyzetbe kerültem, hogy a pápa jelenlétében beszélhetek (amit 1980 óta máig hetente megteszek a böjti és adventi időben). Elmeséltem, mi történt velem az ablak alatt és újra elmondtam a prófétai igét, nem idézetként, hanem mint prófétai szót abban a pillanatban.

Ma itt, nektek megint megismétlem; megint nem idézetként, hanem az Isten eleven Igéjeként ma, a ti számotokra: „Bátorság, ti püspökök, lelkészek és papok, bátorság, egész népe az országnak, és fogjatok munkához! Mert veletek vagyok – így szól az Úr”.

(Fordította: Herbert Dóra)

Megjegyzések

1. Ennek a párbeszédnek a szövegei nemrég könyv alakban is megjelentek.

2. Alexandriai Szt. Cirill, János kommentár  XI,11 (PG 74, 561)

Létrehozva 2020. július 31.