Beszélgetés Barsi Balázs ferences atyával

AZ ÁRPÁD-KOR HITE: POGÁNY ÉS KERESZTÉNY SZAKRALITÁS

Mórocz Zsolt: Barsi Balázs atya Sümegcsehiben emelt egy templomot, ami szűkebb hazám – Csempeszkopács, Őriszentpéter – Árpád-kori, román stílusú egyházaira emlékeztet: kis torony, a keletre néző apszison szűk szentélyablak, arányos egyszerűség, masszív falak.

Belül, a szakrális térben, mintha Isten imára kulcsolt, óvó ujjai, boltívvé domborodó tenyere alatt érezné magát az ember. Együtt van itt hit és erő, áhítat és bizonyosság, menny és föld, Isten és ember. A kérdésem az, miért építette ezt a templomot?

Barsi Balázs: Bizonyos miértekre nincs egymondatos válasz. Ezt a templomot nem én építettem, hanem úgy épült. Egyszer csak a hívek összeadták rá a pénzt, azután megépült a templom, Boldog John Henry Newman tiszteletére. A magyarok építették az első templomot Newman tiszteletére Sümegcsehin. A szívem vonzalma diákkorom óta Newman felé vitt. Ő az egyik legnagyobb gondolkodója Európának, sajnos még teljesen nem fedezték fel. A templom a (ferences) rend öröksége, van mellette egy kis remeteség, ahová vissza lehet vonulni. Miért román stílusú? Van valami a románban, ami örökkévaló. Ha egy kört kettévágok, kapok egy félkört. Most a gazdagok, de még a szegények is annyira megunták a szocreál kockákat meg téglalapokat, hogy a házaikba betesznek egy félkört, ami csodálatos hangulatot áraszt. A gótika már kicsit mesterkélt, azt nagyon meg kell szerkeszteni. A román végtelenül ősi, mintha elemeiben maradandó lenne. Nem arra gondolok, hogy román stílusú templomokat vagy épületeket húzunk fel ezután, ám ennek a félkörnek az erőssége jelent valamit: ahhoz az alaphoz akartam visszamenni, ahonnan újra ki kellene indulnunk.

Ha az alapokról beszélünk, megkérdezem, mi a véleménye pogány eleinkről? Az ősmagyarok pogányok voltak, jóllehet létezett körükben a szakralitás. Nyilván ez lehetett a pszichológiai alapja a kereszténységre térésnek – szem előtt tartva természetesen a különbségeket –, mi több, a kereszténység felvételére utaló jeleket találunk már Szent István előtt. 940 körüli női és gyermeksírokból keresztek kerültek elő, amiket szakemberek nem pusztán díszítőelemeknek, hanem vallási jelképeknek tartanak. A bezdézi tarsolylemezen ősmagyar, perzsa, keresztény motívumok összeolvadását látjuk. A 8. század elején betelepülő avaroknál szintén megfigyelhetjük a pogány és keresztény szimbólumok szintézisét három – különböző, avar-kori temetőben talált – övvereten. A (talán pogány) sas szárnya alatt keresztet fedezhetünk fel. Kérdésem lényege, hogy miben látja, atyám, a pogány és a keresztény szakralitás közötti különbséget?

Óriási a különbség. Ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelem a pogány ember szakralitását. Tisztelem, mert azt jelzi: kereste az élet végső értelmét. Az Isten szó Valakit jelent. Aki nem hisz, annak az Isten-kérdés azt jelenti: van-e végső értelme az emberi létezésnek? Ha nem tud rá válaszolni, akkor nem tud. De hogy ez a kérdés „le legyen cementezve”, hogy ez legyen az a kérdés, amit nem szabad feltenni a gyereknek, és ne kapjon rá választ, ez ellen tiltakozom, mert az ember szabadságát tiporja porba. A pogány szakralitás is utalás az isteni világra – ezért mélyen fejet hajtok előtte –: a pogány kereste életének végső értelmét. És úgy látszik, valamit talált, mert egy természetfölöttibe azért belekapaszkodott.

A HITEL c. folyóirat 2011. júliusi számában megjelent beszélgetés letölthető itt.

Létrehozva 2012. július 13.