Az idő sürget

Minden jel arra mutat, hogy a közeljövőben döntő változások fognak bekövetkezni mind a világban, mind az egyes emberek életében. Az emberek általában az atomfegyverkezés okozta veszélyekről beszélnek.

Pedig az alapvető probléma a bűn okozta veszély. Az emberiség lázadása Isten ellen egyre nagyobb méreteket ölt, és a következmények hamarosan jelentkezni fognak.
Ha majd az emberi társadalom struktúrái (égvárként omlanak össze a szemünk előtt, akkor ennek a bűn lesz az oka. A megoldás persze a bűnbánat. Remélhetőleg mi magunk is tartunk bűnbánatot és azért is imádkozunk, hogy minél többen hasonlóan tegyenek. De számolnunk kell azzal a (ehetőséggel is, hogy mindez nem lesz elegendő ahhoz, hogy elejét vegyük valami óriási felfordulásnak. Akik mindezt túlélik, könnyen lehet, hogy az egyház újjáépítésének gigászi feladatával fogják szembe találni magukat.Mindezt nem azért mondom, hogy valamiféle depresszióba vagy szomorúságba süllyedjünk. Az Úr soha nem hagy e1 minket. De az biztos, hogy nagyon kell kérnünk az Úrtól a bölcsességet, hogy megtudjuk, hogyan kell fölkészülnünk. Mert az biztos, hogy föl kell készülnünk.

Napjainkban sok prófétai hang fonódik össze ugyanabban az üzenetben. Mária, folyamatos jelenéseiben Medugorje-ben az Úr szavait közvetíti felénk. Arról számol be, hogy „egyetemes katasztrófa” szélén állunk. II. János Pál pápa kijelentette, hogy „háború felé közeledünk”. Az 1975-ös római konferencia próféciája még mindig a fülünkben cseng: „A világ számára a sötétség napjai közelednek, egyházam számára azonban a dicsőségé.”

Jóval régebbi próféciák is szólnak korunkról. IX. Piusz (1849-78), XIII. Leo (1878-1903) és X. Piusz (1903-14) mind figyelmeztettek arra, hogy szörnyű pusztulásban lesz része a világnak, ha az emberek továbbra is elutasítják Istent, s a Jézus Krisztus által felkínált üdvösséget. Sokan mások is ugyanezt mondták. Es mindannyian úgy érezték, hogy a nagy válság a huszadik század második felében várható.

Hiszem, hogy van még időnk a felkészülésre. Az idő elvesztegetésére azonban biztosan nincs.

Mit kell tennünk? Meg kell térnünk, imádkoznunk és böjtölnünk kell, bűnbánatot kell tartani, teljesen át kell adni magunkat az Úrtól kapott feladatnak: az egyház építésének és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy valóban ismerjük-e testvéreinket, és kik azok, akik igazán testvéreink.

Az Ur arra hívott meg minket, hogy részt vegyünk az életében, hogy az Ő háza népe, családja legyünk mindörökre. Mindannyiunknak személyesen kell válaszolnunk erre a meghívásra. Jézust az Atya az egész teremtés Urává és Királyává tette, de én igazából csak akkor lehetek részese Isten Országának, ha találkozom Jézussal és személyes kapcsolatba kerülök Vele.

S ha ez a kapcsolat létrejött, akkor nekem- az Atya akarata szerint – a többi hívő társaságában, az egyház kebelén belül kell növekednem a teljes üdvösség eléréséig.

Az Úr adományok csodálatos sokféleségével áldj a meg híveit az egyház javára. Én az adományaimat a többi ember javára kapom, mások meg az én javamra kapják a sajátjukat. Együtt kell előre vinnünk az egyházat Isten vezetését követve és a testvéri egységet megőrizve. Azt hiszem, jó lenne egy kicsit megnézni, mit is jelent ma az, hogy részt veszünk az egyház életében. Tudjuk azt, hogy kik a mi testvéreink’ Az összes testvérünkkel nem kerülhetünk kapcsolatba. Még a plébániáink is túl nagyok általában. Ha olyan testvéri kapcsolatokat, olyan testvériséget akarunk létrehozni, ami az Úr terve szerint való, akkor még van mit tennünk.

Különösen a ránk váró nehéz napok fényében fontos, hogy olyan elkötelezett kapcsolatokat hozzunk 1étre,amelyekre később szükségünk lehet. Már jó néhány éve halljuk ezt a felszólítást. A hetvenes évek második felében szinte minden konferencián felhívták a figyelmünket arra, hogy „készülődjünk”, mert a világra a megpróbáltatás napjai várnak. Fontos lesz majd, mondták, hogy tudjuk, kik a mi testvéreink és hol találhatjuk őket. Nagyon is szükségünk van rá, hogy átgondoljuk jelenlegi helyzetünket.

Mit tehet az az ember, aki még nem tagja olyan közösségnek, amelyik nyírott az Úr felé? Én azt mondanám neki, hogy vigye a dolgot imában az Úr elé és kérje Őt, hogy küldjön néhány embert (legalább egyet), akikkel imádkozhatna. Ha ez az aprócska társaság kitart a közös imádságban, kitart az Úr és az egyház iránti hűségben és az adott egyházi hierarchiának való engedelmességben, akkor az Úr létre fogja hozni azt a közösséget,amire szükségük van.

Az imaközösségből elkötelezett, testvéri közösség nőhet ki, de ezt azért általában sok minden nehezíti. Az Úr most is készen á11 arra, hogy átalakítsa egyházát Szentlelkének erejével. Az Úr nem fáradt! De néha az az érzésem, hogy kissé unja már azt, hogy mindig csak feldobottá tegyen bennünket. Azt akarja, hogy vegyük Őt komolyan! Azt akarja, hogy népe készüljön fel a nehéz időkre! A ránk váró feladatokkal közösen kell szembenéznünk. Ez pedig testvéri közösséget jelent, mégpedig egymásnak és az Úrnak elkötelezett testvéri közösséget.

Nagyobb jelek

A lelki és erkölcsi sötétség sűrű köde ül világunkon. Ahelyett, hogy oszlana, egyre sűrűbb és nyomasztóbb lesz. :Mindezt nem azért mondom, hogy bárkit elkedvetlenítsek vagy siránkozásra késztessek. Hiszen nem emlékszem, hogy lett volna idő, talán az egész világtörténelemben sem, amikor a világnak nagyobb szüksége lett volna az Örömhírre, mint most. Az emberek éheznek az Örömhírre. Az ellenség ereje azonban nyilvánvaló és milliókat tart hatalmában.

Jézus azt ígérte, hogy jelek fogják kísérni a hiteles igehirdetést és az igazi keresztény életet (Mk 16,20) . A jeleket azért kapjuk, hogy segítsenek nekünk (Jn 5,36) . Vannak emberek, akiknek nagyobb szükségük van rá, mint másoknak.

A sötétség növekedése miatt elképzelhető, hogy az Úr nagyobb erővel fog megnyilvánulni körünkben, mint amihez hozzá vagyunk szokva. Jézus azt mondta: „Nagyobb dolgokat fogsz látni ennél” (Jn 1,50) . Elképzelhetőnek tartom, hogy az emberi történelem olyan korszakának kezdetén vagyunk, amikor ezek a szavak be fognak teljesedni. Hiszem, hogy fel kell készülnünk azokra a napokra, amikor az Úr nagy erővel fog cselekedni.

Láttunk már csodákat. Magam is láttam, hogyan működik az Úr azok életében, akik bíznak Benne, hogyan gyógyítja, hogyan alakítja, hogyan vezeti, hogyan vigasztalja meg őket. De nem sokat láttunk még az úgynevezett ,,nagyobb” jelek közül. Nem sokszor fordult még elő, hogy a vak visszanyerte a látását, a süketnéma beszélni kezdett. Nem sokszor láttunk még olyat, hogy születési rendellenességek meggyógyultak, hajlott végtagok kiegyenesedtek, szellemi fogyatékosság megszűnt volna.

Nem sokszor láttunk még olyan betegségből való gyógyulást, mint a muszkuláris disztrófia, a cerebrális paralízis vagy a multiplex szklerózis. Elképzelhetőnek tartom, hogy eljön az idő, amikor ezekből is egyre többet fogunk tapasztalni. Imáinkban késznek kell lennünk arra, hogy az Ur még nagyobb csodáira vágyakozzunk, köztük akár a halottak feltámasztására is.

Korunk nagyobb kihívást jelent az egyház és az egyház igehirdetése számára, mint bármely korábbi időszak. De nem hinném, hogy az Úr különösebben tartana ettől. Ő fel van készülve, azt hiszem.

(Részlet Bob Bedard: „Merre tovább, Uram? – Irányvonalak a Katolikus Karizmatikus Megújulás számára” című könyvéből, mely a Marana Tha sorozatban jelent meg.)

Létrehozva 2011. május 18.