Az újszövetségi iratok némelyikével egykorúaknak tekinthetők az ún. apostoli atyák írásai. A Tizenkét apostol tanítása (Didakhé) egyes fejezetei még az I. század vége felé megíródtak, ugyancsak az I. század utolsó évtizedéből való Római Szent Kelemen levele, a II. század első évtizedeiből származnak Antiochiai Szent Ignác levelei, a második század elején, a század első felében nyert végleges formát Hermasz Pásztora.

A néhány adat mutatja, milyen ősi keresztény írásokat kap kezébe az olvasó ezzel a kötettel. Az apostoli atyák művei tudósítanak bennünket Róma, Kis-Ázsia, Szíria, Görögország egyházainak benső és külső nehézségeiről, küzdelmeiről, a kor keresztényeinek életéről, hitéről. A kritikus, átmeneti korszak tanúi ezek az írások. Az Apostolok cselekedetei viszonylag részletesen ecseteli a jeruzsálemi ősegyház életét, a Szent Pál által alapított pogánykeresztény egyházakról is tudósít. Szent Pál leveleiből még részletesebb kép tárul fel előttünk. Az apostolok halála utáni korról vajmi keveset tudnánk az apostoli atyák írásai nélkül, akiknek munkássága összeköti az apostoli kort az apologéták korával. Ezért oly becsesek ezek az írások.

Az apostoli atyák írásait áthatja az evangéliumi tanítás megőrzésének féltő gondja, szinte aggodalmas szeretet az egyház iránt. Helyi egyházaknak íródtak ezek a levelek, kinyilatkoztatások (apokalipszisek), s az egyházról szólnak, az egyházat Krisztussal való szoros kapcsolatában láttatják. A mennyei, az eszkhatologikus egy egyház teológiai horizontjában szemlélik a helyi egyházat eme írások szerzői. A helyi egyház, az „ekklészia paroikusza”, a zarándok egyház, mely átmenetileg itt vagy ott, Rómában, Efezusban, Antiochiában tartózkodik, eukharisztikus közösség, mely teljes figyelemmel fordul Krisztus felé, Krisztus egy egyháza részének, képmásának tartja magát. Annak az eukharisztikus közösségnek, amely az egyház, hierarchikus felépítése van. A hierarchia biztosítja az egységet és a történelmi folytonosságot az apostolokkal és Krisztussal.

Az apostoli atyák írásai azért jelentősek, mert megmutatják, hogy az Újszövetségben vázolt egyházkép milyen irányban fejlődött. A Didakhé egyházi rendtartásra vonatkozó előírásai elsősorban a szinoptikus evangéliumokban található útmutatásokat foglalták össze, Antiochiai Szent Ignác leveleinek egyházképe az ún. pasztorális levelek egyházképével mutat rokonságot. A vértanú püspök leveleit nemcsak történelmi dokumentumokként olvashatjuk, hanem elmélkedési anyagot is kínál. A zsidó apokaliptika világából nőtt ki Hermasz Pásztora. Az Ószövetség zsidó és keresztény értelmezésének különbségéről tanúskodik Barnabás levele.

A Szent István Társulat 1944-ben egyszer már kiadta az apostoli atyák írásait a Keresztény Remekírók első köteteként Kühár Flóris fordításában. Ez a kötet azonban néhány igen jelentős műből inkább csak szemelvényeket nyújtott, így Hermasz Pásztorából, Barnabás leveléből, Római Szent Kelemen leveléből elhagyott a fordító fejezeteket, melyekben az említett művek szerzői hosszasan idéztek az Ószövetségből. Ezek az idézetek ma számunkra teológiai szempontból fontosak, mert rámutatnak: az Ószövetség mely könyveit használták előszeretettel keresztény őseink az első században. Érdekes a mód, ahogyan idézik néhány helyen az Ószövetséget, főleg a próféták szövegeit. A szövegeket nemcsak idézik, de az alkalmazás szempontjainak megfelelően néha át is alakítják, de lehet, hogy az apostoli atyák az általunk ismert szentírási szövegektől eltérő változatokat használtak. Az apostoli atyák által idézett szentírási szövegeknél ezért nem vettük át egyszerűen a közkézen forgó fordításokat, hanem az egyes művekben szereplő szöveget fordítottuk, úgy, ahogyan az eredetiben található. Erre azért volt szükség, mert a kutatás ma ugyanolyan részletességgel foglalkozik ezekkel a művekkel, mint az újszövetségi iratokkal, ugyanazt a módszert alkalmazzák az apostoli atyák műveinek elemzésénél. A forma- és redakciótörténeti módszer lehetővé tette a szövegek rétegződésének megállapítását, a zsidó- és hellén-keresztény teológiai elemek elkülönítését, beható vizsgálat tárgyává tette az egyes kifejezések eredetét. Ezért minden egyes művet teljes egészében adunk közre. A Keresztény Remekírók sorozatban megjelent kötettel szemben további különbség, hogy nemcsak a neves szerzők történelmileg hitelesnek megállapított írásait vettük fel a szöveggyűjteménybe, hanem a korszak más, névtelenül ránk maradt írásait is.

Az apostoli atyák írásainak új, teljes fordítására azért vállalkoztunk, hogy folytassuk az elődeink által megkezdett munkát. A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai is gyakran idézik ezeket az írásokat, így a teljes fordítás előmozdíthatja a zsinat tanításának elmélyültebb tanulmányozását, de segítséget nyújtanak ezek a korai keresztény iratok az Újszövetség jobb megértéséhez is. A fordításnál nem törekedtünk egy-egy írás eredeti jellegzetességének eltüntetésére, amennyiben valamelyikre a kissé nehézkes stílus, az oktató hangnem, az ismétlések voltak jellemzőek, azokat úgy is fordítottuk.

Az egész szöveggyűjteményt Alexandriai Kelemen két himnusza és Szent Jeromos A kiváló férfiakról c. műve vezeti be. Kelemen himnuszai tanítás előtti imák lehettek a keresztény iskolában, Jeromos műve pedig az első patrológiai „kézikönyv” az ókeresztény korban.

Budapest, 1979. február 1-én, Antiochiai Szent Ignác ünnepén.

A fordítók

Létrehozva 2016. július 18.