“Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből!” (Lk 6,42)

A szentség nem magánügy. Legalábbis a krisztusi életszentség biztosan nem, mert az a szeretet tökéletességében áll, semmi másban. Az Egyházban betöltött szerep (a püspöktől a sekrestyésig), a szűzi, házas vagy éppen özvegy életállapot nem emel fel automatikusan a szentség szintjére, mely a Szentháromság egy Isten életéből való részesedés. A Szentháromság belső életének a törvénye pedig a szeretet, mégpedig az Isten és az ember szeretete. Ez pedig nem létezik bizonyos függetlenség feladása nélkül.

A beteges ragaszkodásból fel kell szabadulnia annak, aki Krisztus követője akar lenni. Viszont miután felszabadult, függetlenségét nem szabad magának megtartania, mert akkor semmi, de semmi köze nem lesz ahhoz az Istenhez, aki érettünk és a mi üdvösségünkért emberré lett. Mások üdvösségéért, bőségesebb életük kibontakozásáért kell élnie.

Nem szabad újra rabszolgájává lennie senkinek és semminek, még saját szolgálatának sem, ám arra is vigyáznia kell, hogy ő se vessen rabszolgaságba, érzelmi-lelki függőségbe másokat ahelyett, hogy Krisztushoz kötné őket. Az igazán független, bensőleg tökéletesen szabad, de mégis teljesen másokért élő embert az jellemzi, hogy félre tud állni mások útjából.

Fájdalmas, nagyon fájdalmas olykor, de ha a másik lelki fejlődése, kibontakozása azt kívánja, elhagyjon, túlhaladjon engem, s ne tartson többé igényt a szolgálatomra, akkor engedjem továbbmenni. Szent Pál azt mondja: „mindenkinek mindene lettem”, de nem mondja, hogy életük végéig, minden időben.

Egyedül Jézus az út. Én csak kísérő lehetek egy darabig ezen az úton. Aki valóban szeret, nem mondhatja, hogy már egészen tisztán szeret, mert ez vakságról árulkodnék, aki pedig ilyen nagy dolgokban vak, az ne vezessen világtalant. Mi tisztuló lelkek vagyunk már itt a földön is, soha nem egészen megtisztultak.

Tükör által, homályosan látunk, s néha szinte elsötétül a tükörképünk. Nem lehetünk mindig, minden helyzetben örökre és egyedül mások kísérője. A célban úgyis találkozunk, sőt a végső célban, Jézus Krisztusban, aki az Atyával egylényegű, már együtt is vagyunk.

(forrás: barsitelekmm.blogspot.hu)

Létrehozva 2014. október 7.