A büszke emberek inkább eltévednek, semhogy érdeklődjenek az út után” – állapította meg a 18. századi angol költő, Charles Churchill. Nos, egy felmérés szerint a férfiak, statisztikailag nézve, egy év alatt inkább kerülnek 442 kilométert, semhogy érdeklődjenek a helyes irány felől. Valaki egyszer így vélekedett: „a büszkeség az a magas ló, amelyen sok ember ül. A férfiakon észre lehet venni, a nőkön gyakran nem. A büszkeségnek ugyanis sokféle arca van.”

Ráadásul olyan ügyesen lehet leplezni, hogy alázatnak tűnik. A Példabeszédek 6. fejezete hét viselkedésformát említ meg, amelyek gyűlöletesek Isten szemében, köztük szerepel a büszkeség is.

Az alázat nincs az ember vérében. Ha ennek nem ébredünk tudatára, és nem tanulunk meg Isten segítségével másként gondolkodni, akkor a büszkeség szinte magától elburjánzik.

A büszkeség különféle formában ölt alakot. Egyes „táptalajokon” különösen is jól fejlődik.

Jólét, tulajdon

Habár a tulajdon nem eleve rossz dolog, büszkeségre csábíthat embereket, egyetlen alkalmat sem szalasztanának el, hogy a náluk kevesebbel rendelkezők figyelmét felhívják a saját javaikra. „Az én házam – az én telkem – az én autóm – az én gyerekeim – „én vittem valamire. Mindez az én kezem műve!” Ilyen egyértelműen ugyan valószínűleg nem mondják ki, de a kifelé mutatott viselkedésük büszke lelkületre vall. Lekicsinylően tekintenek a szegényebb emberekre. Az eredményesség önmagában nem visszás dolog, csak akkor válik azzá, ha helytelenül bánok vele, és teret engedek ennek a lelkületnek.

Isten Szava ezt mondja erről: „ …akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz Istenedről, az Úrról (…) Ne gondolkodj tehát így: az én erőm és hatalmas kezem szerezte nekem ezt a gazdagságot! Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére” (5 Mózes 8,14.17-18).

Siker, hírnév, befolyás

A legtöbb cégben a vezetőséghez tartozók állítólag a munkaidejük 60%-át arra fordítják, hogy megvédjék saját széküket, mások alatt pedig vágják a fát! Ha valaki valóra válthatta élete álmát, ez büszkévé teheti. Ezek az emberek felvágnak a szakmai sikereikkel. Az erősségeik körül forog az életük. Keresik annak lehetőségét, hogy bizonyságát adhassák ezeknek az erősségeknek, gyakran természetesen rejtve, nehogy felvágósnak tűnjenek. Arra törekszenek, hogy az „elit” közelébe férkőzzenek, és büszkék rá, ha tekintélyes személyekkel látják együtt vagy velük kapcsolatba hozzák őket.

Szépség

Soha azelőtt nem volt akkora roham a fitness-stúdiókban, mint manapság, miközben sokszor már messze nem a test karbantartása a cél. Jól kinézni, lehetőleg sokáig fiatalnak maradni – így szól a jelszó. Azokon, akiknek testi „szépséghibáik” vannak, keresztülnéznek, vagy lekicsinylően bánnak velük. A Biblia figyelmeztet: „Csalóka a báj, mulandó a szépség (Példabeszédek 31,30a).

Tehetség, képességek

Még a kegyesség és a vallásosság is a büszkeség táptalaja lehet. „Senki sincs Nálad nagyobb, sem a mennyben, sem a földön” – hangzik egy keresztény ének. Azt, hogy Isten minden másnál   nagyobb,   gond nélkül   elfogadjuk. Nehezebb a dolog, ha más emberekkel mérjük össze magunkat. „Ki a nagyobb, ki a jobb, ki a népszerűbb?” – „A mi gyülekezetünk inkább lelki-szellemi beállítottságú, mint a többi.” – „Senki sem tud úgy igét hirdetni, mint én.” – „Az én bibliaóráim a leginkább látogatottak.” – „Nálam már ennyi meg annyi ember megtért!” stb. Nagy szerepet játszik a vonzerő, a tömeg, a számok.

Különösen alázatosnak hangzott, amikor egy munkatársi csendes-héten az egyik fiatalember megjegyezte: „Én semmilyen szolgálatot nem fogok elvállalni a gyülekezetünkben mert ez által büszkévé válhatnék.” Habár a fiatal hívőket adott esetben fenyegetheti ilyen veszély, nem ez a helyes hozzáállás a büszkeség legyőzésére.

Pálnak, akinek voltak bizonyos tapasztalatai gyorsan emelkedő „munkatárs-csillagokkal” Timóteushoz első levelének 3. részében ezzel kapcsolatban azt tanácsolja, hogy az újonnan hitre jutottakra még ne bízzanak felelősségteljes szolgálatot a gyülekezetben. Talán azt szeretné Isten, hogy eleinte a két kezükkel dolgozzanak, valamilyen háttérszolgálatot végezzenek, akár még a takarításban is részt vegyenek?

Az egyik szabadidőközpontban egy ideig együtt dolgoztam egy polgári szolgálatos fiatalemberrel, aki különösen is értett hozzá, hogy „lelki-szellem” módon beszéljen. Szolgálatának végén viszont büszkén jegyezte meg: „Sikerült elérnem, hogy a szolgálati időm alatt egyetlen egyszer se kelljen WC-t pucolnom” Ezt a munkát rátestálta civil szolgálatos társaira. El tudom képzelni, hogy eltart még egy darabig, mire Isten „nagyobb” dolgokra hívja el őt.

Ewald Christían von Kleist 18. századi német költőtől származik a megállapítás: „Minél kevesebb valaki, annál több lesz benne a büszkeség, és annál hajlamosabb lesz rá, hogy másokban a hibákat, ne pedig a jó tulajdonságokat lássa meg.”

Ne szabadna örülnöm az adottságaimnak? Ne örülhetnék, ha valami jól sikerül? Dehogynem, természetesen meg szabad tennem, ha észben tartom, hogy ezeket az adottságokat Isten ajándékozta nekem, és ha Neki adok ezért dicsőséget.

Johann Sebastian Bach csaknem minden alkalommal, amikor nekikezdett egy új mű megalkotásának, rájegyezte a kotta első lapjára; „J.J” – Jesu juve, Jézus, segíts! A végén pedig ezt: „S.D.G” – Soli Deo Gloria, egyedül Istené a dicsőség.

Önigazultság, tudálékosság, nagyképűség

A tudálékos emberek, akik mindig mindent jobban tudnak, mindenütt csak hibát látnak – másoknál. Nekik folyton jobb javaslataik vannak, még a politikai és társadalmi kérdéseket illetően is mindig tudják, mi a követendő irány. Ha kormányoznák az országot, minden jobb lenne. De van az éremnek egy másik oldala – a büszkeségük megakadályozza őket abban, hogy felismerjék és beismerjék saját hibáikat.

„A büszkeség saját hibáink álcája” – mondja a Talmud. A keresztényék is szenvednek ilyenfajta büszkeségben. Az igehirdetésben elhangzó minden helytelen szó, a keresztény folyóiratban olvasott minden meg nem értett mondat, minden egyes imádság megjegyzést váll ki belőlük. Szabályszerűen keresik azokat az alkalmakat, amikor középpontba állíthatják saját lelki-szellemi teljesítményeiket és győzelmeiket. Ritkán hallani az ilyen embereket kudarcaikról beszélni. Tevőleges segítségre vagy imatámogatásra nincs szükségük. Egyedül is boldogulnak. Az önigazult szülőknek például komoly erőfeszítésükbe kerül, hogy saját gyermekeiktől bocsánatot kérjenek valamilyen igazságtalanságért.

Azoknál az embereknél pedig, akik nem hisznek Istenben, a büszkeségük az, ami megakadályozza őket Isten kegyelmi ajándékának elfogadásában. Ez bűn.

Cinizmus, szarkazmus, irónia

Ha valaki hozzászokik az iróniához és a szarkazmushoz, ez megronthatja a jellemét. A káröröm és a fölényesség életformává válik.

A cinikus, azaz szenvtelen és a szarkasztikus, azaz maróan gúnyos emberek esetében büszke – nemegyszer megkeseredett – kortársainkról van szó, akik voltaképpen kiábrándult idealisták. Leértékelnek másokat, és célzottan megbántják őket. Szüntelenül keresnek maguknak egy áldozatot, akit lóvá tehetnek, kinevethetnek és leégethetnek mások előtt.

Senki sem tapasztalta ezt meg durvább formában, mint maga Jézus Krisztus. „Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte” (Lk 23,11).

„Az irónia a retorika legmagasabb formája” – igazolta magát valaki, akit figyelmeztettem a sokszor tett ironikus, azaz gúnyos megjegyzései miatt. Ez az ember ráadásul a bibliára is hivatkozott. Némely helyen valóban találkozunk iróniával Isten Igéjében. Ennek egyik szemléletes példája Illés esete a Baál-prófétákkal (1 Királyok 18,27). Azt jelentené ez, hogy szabadon gúnyolódhatok? Mindenesetre felül kell vizsgálnom az indítékaimat. A Biblia sok helyütt inkább arra int, hogy válogassuk meg a szavainkat, így például a Példabeszédek 21,23-24 verseiben: „Aki vigyáz a szájára és a nyelvére, életét őrzi meg a nyomorúságtól A kevély gőgösnek csúfolódó a neve, dühében gőgösen viselkedik!”

Az iróniával jól kell tudni bánni. Amennyiben az irónia a saját személyünkkel kapcsolatos, nem elvetendő, ilyenkor csipet só lehet a levesben. Ha viszont mások kárára alkalmazzuk, ajánlott az óvatosság. Az, ami esetleg még elég „viccesnek” tűnik, adott esetben nyílt büszkeségre és gőgre vall. Rám az ilyen emberek bizonyos fokig „ijesztően” hatnak, mivel „átlátszatlanok”. Az iróniával leplezik valódi személyiségüket. Flórian Ebner kortárs német művészettörténész találóan állapította meg: „A cinizmus és a szarkazmus falak, amelyeket azért építünk, hogy ne szolgáltassuk ki magunkat teljesen másoknak.”

Kisebbrendűség érzés

Sátán agyafúrt trükkje ez. Kisebbrendűségi érzéssel küszködő embereket rábír arra, hogy ne tudják elfogadni saját magukat. Csalódott büszkeséggel járnak-kelnek; csak a rosszat látják az életükben. Ez a büszkeség a háládatlanságból fakad, mivel nem kell nekik az, amit Isten szán nekik.

Gyakran e szerint az alapelv szerint élnek: „Tégy valami jót, és beszélj róla.” Csökkent önértékelésük miatt, és mert babusgatásra van szükségük, szanaszét kürtölik jó cselekedeteiket.

A büszkeségük megakadályozza őket abban, hogy rákérdezzenek, ha valamit nem értettek meg. Inkább nem vesznek részt beszélgetésekben, mint hogy netán „butának” tűnjenek.

A büszkeség ára

A büszkeségnek nagy ára van. Ezt tudatosítanunk kellene magunkban, „Az összeomlást előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság” (Példabeszédek 16,18).

Ez különösen egyértelműen megmutatkozik a 20. századi német történelemben. Hitler olyannyira megalomániás volt, olyan betegesen vágyott a nagyságra, hogy uralkodó fajjá nyilvánította az „árjákat” Emberek milliói énekelték szívbeli meggyőződésből: „Ma miénk Németország, holnap pedig az egész világ” A következmény, egy nemzet mélységes bukása, ismert a világ előtt.

A büszkeség tönkreteszi az emberekhez fűződő viszonyt

Senki sem érzi igazán jól magát büszke emberek társaságában. Aki büszke, az ritkán képes kapcsolatokat ápolni. Visszahúzódik, ha valami nem tetszik neki. Én magam egyszer nagyon húsba vágó módon éltem ezt át…

A női körünk egyik tagjának nézetei sokszor homlokegyenest ellenkeznek az enyémmel. „Miért ennyire makacs?” – bosszankodtam már nemegyszer. Egy este a kettőnk „párviadala” az egész csoport légkörét megmérgezte. Ezt követően közel álltam ahhoz, hogy örökre búcsút mondjak a női bibliaórának. Isten Lelke azonban jobb belátásra bírt: a büszke „énemnek” meg kellett tanulnia, hogy olykor a másfajta véleményt is szó nélkül hagyjam, és elgondolkozzam rajta.

A büszke emberek gyakran haragtartóak. Az ellenük elkövetett igazságtalanság óta talán már évtizedek is elteltek. De ahelyett, hogy megbocsátanák, újra meg újra előhozakodnak vele. A büszke embereknek nehezükre esik továbbá, hogy tiszteletben tartsák mások tekintélyét.

A büszkeség tönkreteszi az Istenhez fűződő viszonyt

„Utál az   Úr minden fölfuvalkodott szívűt, kezet rá, hogy nem marad büntetlen!”   (Példabeszédek 16,5).   Sátánt a büszkesége   miatt utasították ki a mennyből (vö. Ézsaiás 14,12-14; Ezékiel 28,17).

A Biblia intő példákon keresztül mutatja be nekünk, mi történik, ha emberek büszkén fellázadnak Isten ellen:

• A bábeli toronyépítés az emberi nyelv össze zavarásával végződött (vö. 1 Mózes 11).
• Mózes nem vezethette be a népet az ígéret földjére, mert gőgös módon a sziklát ütötte meg, ahelyett hogy Istennel beszélt volna (vö. 4 Mózes 20,8-12),
• Amikor Nebukadneccar (Nabukodonozor) király így büszkélkedett: „Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére!”, száműzték az emberek közül, és egy ideig állat módjára kellett tengődnie (Dániel 4,22.27.30).
• Abban a pillanatban, amikor Heródes Agrippa király istenként dicsőíttette magát, Isten angyala lesújtott rá és férgek emésztették meg (vö. Apostolok cselekedetei 22,23-24).
• Sault királyként azért vetette el Isten, mert büszkeségében arra vetemedett, hogy Sámuel helyett mutatta be az égőáldozatot (vö. 1 Sámuel 13,14).

Tanuljatok tőlem!

Felfedezi a büszkeséget a szívében, a beszédében, a cselekedeteiben? Isten segíteni szeretne nekünk. Az 1 Péter 5,5b-6 versekben ez áll: „…mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején,” így indul be az a folyamat, amely igazi alázathoz és áldáshoz vezet az életünkben.

Amilyen mértékben teret engedünk a Szentléleknek az Isten iránti bizalom és a rendelkezései iránti engedelmesség által, olyan mértékben bontakozik ki bennünk Krisztus. Az Ő segítségével pedig sikeresen fogunk megküzdeni a „büszkétlenítés” menetével.

Az alázat legnagyobb példáját Jézus Krisztusban kaptuk. Ő erre szólít fel minket: tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” (Máté 11,29).

Ha hajlandó a büszkeség terén kitenni magát ennek a tanulási folyamatnak, tanulmányozza át a filippibeliekhez levél 2. részének 5-11. verseit. Gondolkodjon el a hét lépés mindegyikéről, amelyeken keresztül Jézus leereszkedett, hogy a Megváltónk legyen.

Forrás: Ethos, 2014/3. szám

Létrehozva 2022. február 6.