A „kultúrharc” fogalma nem kultúrák közötti háborút, hanem a kultúráért folytatott küzdelmet jelenti – mondja Békés Márton a Mandinernek adott interjújában. A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a Kommentár folyóirat főszerkesztője szerint az emberi szenvedést mérsékelni, az élet továbbadására minél többeket képessé tenni és az élet időtartamát meghosszabbítani az élet diadalát jelenti.

Az interjú a Kommentár új számának témájául szolgáló „testpolitika” rövid, elemző bemutatásával indul. Békés szerint test és politika mindig is a legszorosabban összefüggött egymással, hiszen a politika lényegét tekintve az emberi testek elrendezését jelenti: hierarchikusan, kategóriák szerint, vagy mellérendelő módon, individuálisan – vagy egy közösségelvű felfogás mentén. Ez utóbbi, Békéshez közel álló megközelítés – mint megtudjuk – a funkcionális, egymást kiegészítő egyenlőtlenségeket egy olyan nagyobb rendbe illeszti, amely az ember előtt és tőle függetlenül jött létre. Eszerint a „testpolitika” egyaránt jelenti a politika kollektív testét és az egyéni emberi test méltóságát is.

A test technológiai/tudományos alapú megváltoztatására-átalakítására tett kísérletek esetleges pozitív fejleményeire vonatkozó felvetésre a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója lapunkat is megemlítve reagált. Mint fogalmazott,

„Erre a kérdésre a hazai életvédő mozgalom számos nagyszerű fóruma tud helyes választ adni, mint a Vasárnap.hu közössége, a Hetek című hetilap vagy a HírTV Credo című műsora, Földi-Kovács Andreával. Én is innen tanulok”.

Békés úgy véli, az emberi szenvedést mérsékelni, az élet továbbadására minél többeket képessé tenni, valamint az élet időtartamát meghosszabbítani az élet diadalát jelenti. Mindez azonban nem nem valósulhat meg a teremtett világ törvényei ellenében.

Békés Márton sokat emlegeti a kultúrharcot – amire ebben az interjúban is kitért. Tisztázta, hogy ez az egyébként eléggé szerencsétlen kifejezés az ő felfogásában nem a kultúrák közötti háborút jelenti, hanem a kultúráért folytatott küzdelmet –

vagyis egy hosszú távú, kitartást és fáradságot igénylő munkát, olyan alkotófolyamatot,

amely nemcsak intézmények létrehozását, hanem azok áthagyományozható, minőségi tartalommal való megtöltését igényli.

A beszélgetésben szóba került Békés Pető Péterrel, a 24.hu főszerkesztőjével folytatott nyilvános vitája is, melyben kijelentette, hogy a baloldal „először a nyelvet veszítette el, utána a választásokat”. Ezzel kapcsolatban most úgy nyilatkozott: „A kulturális hegemónia a nyelvi hegemónia létrehozásával veszi kezdetét. A szavakba kódolt jelentés ugyanis átszivárog a mondatokba és átüt a hétköznapi nyelvhasználat szövetén.

Ha nem a saját szavaiddal fejezed ki magad, már a tényleges összecsapás – legyen az aktuálpolitikai vita vagy egy országgyűlési választás – előtt elveszíted a küzdelmet.

Az 1945-től 2010-ig tartó progresszív paradigma legerősebb kötőanyaga a marxista, majd a liberális erők nyelvi fölénye és ebből származó narratív előnye volt, amelyet több esetben is – Czopf Áron kifejezésével élve – diszkurzív többséggé tudtak változtatni, ami parlamenti többséget is ért”.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. szeptember 16.