A démonok e vallomása után Szent Domonkos a jelen levőkkel a Rózsafüzért imádkoztatta, lassan és tiszteletteljesen. S íme, a váratlan meglepetés! A Szent és a nép által elimádkozott minden egyes Üdvözlégyre tüzes széndarabok formájában démonok sokasága hagyta el a megszállottat. Amikor a szerencsétlen teljesen megszabadult, a Szent Szűz, továbbra is láthatatlanul, megáldotta az embereket, és mindannyian érzékelhető módon heves örömet tapasztaltak. Ez a csoda sok albigens eretnek megtéréséhez vezetett, akik még a Rózsafüzér testvéri közösségébe is beléptek.

     A későbbiekben ‒ saját gyakorlatom és más ördögűzők tapasztalata alapján ‒ (írja Fracesco Bamonte) kifejezések és gesztusok sorát mutatom majd be, melyet a démonok intéztek a Szűzanyához.
Nélkülözhetetlen azonban tisztázni, hogy ezekben egyértelműen nem a gonosz lélek, hanem maga Isten a kezdeményező, (…) tehát a gonosz lélek, saját akarata ellenére, olyasmiről kénytelen tanúságot tenni, amiről nem akar tanúskodni.
     Amikor, például, a szertartás során a megszállott hívőt szentelt vízzel hintik meg, a démon az illetőn keresztül kinyilvánítja határtalan nemtetszését, egészen az erőszakos reakciókig menően. Az egyszerű vízzel történő meghintés azonban semmiféle fájdalmat nem okoz a démonnak, sőt, mi több, olykor nyíltan kimutatja: hogy felismerte, nem szentelményről van szó (az ördögűzés szertartásának alávetett személynek nyilvánvalóan nem lehet tudomása arról, melyik a valódi szenteltvíz).
     A démon tehát, Isten kényszerítő erejének engedve, kénytelen tanúskodni a szenteltvíz szerepéről, melyet a Római Misekönyv szavai szerint (bocsánatos) bűneik bocsánatára, a gonosz csábításainak elkerülésére és Isten oltalmának elnyerésére használunk. Amikor valamilyen ereklye jelenlétében ingerülten reagál és láthatóan azt is tudja, melyik szenthez tartozott, akkor, kényszerűen, az illető szentségéről és az életszentség isteni eredetéről tanúskodik.
     Amikor olyan nyelven beszél, amelyet az ördögűző ismer, a megszállott személy azonban nem, akkor a megszállottól különálló, saját azonosságáról tanúskodik.
     Amikor az ördögűzés alatt az ördögűző pap gondolatban valamilyen szentírási szöveget vagy a Hiszekegyet imádkozza magában, az ördög pedig dühében üvölt és őrjöngve reagál, akkor az Isten Igéjéből és a Hitvallásból fakadó világosságról és megváltó erőről kénytelen tanúságot tenni.
     Az ördögűzői szolgálatot végzők gyakorlatából számtalan más példát lehetne még idézni beszámolóik alapján. Az alábbiak jobb megértése érdekében azonban fontosnak tartom kiemelni, hogy az ördögűzések alatt vannak pillanatok, amikor az ördög, bár nem akarja, a fölötte álló isteni hatalommal szembesülve, mégis kénytelen, különböző gesztusokkal, reakciókkal és szavakkal, hitünk igazságait megerősíteni. Ez természetesen nem tesz hozzá semmit ahhoz, amit már tudunk és hiszünk; mindazonáltal határtalanul vigasztaló és épületes hitigazságaink erejének és érvényességének ilyen nyilvánvaló megerősítését látni. Gondviselésszerű megerősítéssel szolgálnak továbbá e példák az isteni Bölcsesség azon tulajdonságáról, hogy képes a rosszat jóra fordítani.
     Így a démonok a Szent Szűz tekintetében is, sőt, főképp az ő szentségét és a vele kapcsolatos dogmákat illetően, akaratlanul is megerősítéssel szolgálnak.
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 49-51. oldalak nyomán.)

Létrehozva 2016. szeptember 6.