Ferenc pápának a kapitalizmus kritizálása helyett inkább a szabad piac erkölcsi és gyakorlati potenciálját kellene kiemelnie, amellyel hozzájárulhat a közjóhoz – vélekedik az amerikai Acton Institute egyik alapítója, Kris Mauren, aki nemrég látogatott Magyarországra. Mauren hozzáteszi: bizonyos, hogy a pápa nem marxista. A szakember szerint nem az a kérdés, hogy mekkora a szegények és gazdagok közti különbség, hanem hogy mivel lehetne segíteni a szegényeknek.

Ferenc pápa nem igazán rajong a szabad piacért. Mi gondol a Laudato siről, a szentatya „zöld enciklikájáról”?

Természetesen vannak érdemei a Laudato sinek, elsősorban az, hogy emlékeztet minket arra, hogy kötelességünk megvédeni Isten teremtését. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a szentatya alábecsüli a szabadpiac szerepét erőforrásaink védelmezésében és abban, hogy megoldjuk a környezeti problémáinkat. Csakugyan, a pápa kritikusan beszél a piacról és azt sugallja, hogy a piaci folyamatok a szegénység okozói.

Ez azonban egyszerűen tényszerűen téves, elég Kínára tekintenünk, ahol egy generáció alatt százmilliók hagyták maguk mögött a szegénységet. A pápának inkább a szabad piac erkölcsi és gyakorlati potenciálját kellene kiemelnie, amellyel hozzájárulhat a közjóhoz. Nem hiszem, hogy a piacok mindenre mágikus megoldást nyújtanak, de ténylegesen nélkülözhetetlen erőt jelentenek a szegénység elleni harc eszköztárában.

Voltak, akik egyenesen marxizmussal vádolták Ferenc pápát.

A pápa bizonyosan nem marxista. Nem azonosul a marxizmussal, ez abból is kitűnt, hogy milyen döbbent volt, amikor Evo Morales bolíviai elnök „marxista kereszttel” ajándékozta meg. Ugyanakkor piacellenes retorikát alkalmaz, amiből az tűnik ki, hogy nem pontosan érti a piacgazdaság működését, amely oly sikeresen küzdött a szegénység ellen a világon mindenhol. A közgazdaságtan ezen, korlátozott ismerete, amelyet ő nyíltan felvállalt, nyilvánvalóan személyes argentínai élményeinek köszönhető, ahol a szabad piacot kiforgatták jelentéséből. Argentínában korrupt, részrehajló rendszerében a nagy üzleti szereplők és a kormány egyetértésben borulnak egymás nyakába.

Ez valódi gazdasági igazságtalanság, amelyben csak a gazdagok és hatalmasok tudnak valóban részt venni a gazdasági életben, mindenki más kizárásával. A pápa helyesen ítélte el azt a gazdasági rendszert, amely kirekeszti az embereket, azonban tévesen identifikálta a szabad piacot a kizárás rendszereként. Ennek épp az ellenkezője az igaz, a szabad gazdaságban mindenki szabadon versenyezhet.

Magyarországon a szabadpiaci kapitalizmus valami baloldali-liberális dolognak van elkönyvelve, nem pedig konzervatívként, mint tőlünk nyugatra. A magyar jobboldal hagyományosan gyanakvással tekint a multicégekre és a „neoliberalizmusra” vagy „neokonzervativizmusra”, mint a baloldal trójai falovára. Miért konzervatív dolog a szabad piac?

A szabad piac igazságos és etikus gazdasági rendszer, mert az ember természetéből fakad, mint Isten társa a teremtésben, aki talentumokkal ajándékoz meg minket és elvárja, hogy kibontakoztassuk azokat – ahogy a Szentírás első oldalain, később pedig Jézus talentumokra vonatkozó példabeszédében olvashatjuk. II. János Pál pápa 1991-es, Centesimus Annus című enciklikájában elítélte a marxizmust, minthogy az nincs összhangban a keresztény antropológiával. Értem, hogy Magyarországon a gazdasági liberalizmus hívei gyakran nem éppen a hagyományos konzervatív értékek reprezentánsai.

De azt gondolom, a legbiztosabb út egy szabad, virágzó és erényes társadalomhoz a liberális gazdaságfelfogás és a hagyományos konzervatív értékek együttese vezet.

Nem ért egyet azzal a gyakran hallható állítással, hogy egyre nő a szegények és gazdagok közti egyenlőtlenség a világon?

A legfontosabb morális kérdés nem a gazdagok és szegények közti távolság, hanem a fenékszint. Aggódnunk amiatt kellene, mint keresztények és jóakaratú emberek, hogy a legszegényebbek miként zárkózzanak fel a társadalomban. Van elég erőforrásuk, hogy megőrizzék méltóságukat, s miként lehetne elérni, hogy részt vehessenek a gazdasági életben? Senki sem szeretne egy életre koldus lenni.

Az emberek szeretnék kibontakoztatni a talentumaikat, és saját maguk, valamint családjuk segítségére lenni. Gazdaságaink nagyon gyakran éppen felesleges túlszabályozásokkal, illetékekkel és nagy bürokráciával rekeszt ki embereket. Ahelyett, hogy azon problémáznánk, hogy ki milyen gazdag (feltéve, hogy igazságosan jutott hozzá a vagyonához), ami amúgy is irigység, inkább arra kellene koncentrálnunk, hogy mi segíthetne a szegényeknek, hogy jólétet tudjanak teremteni maguknak.

Gondolom, ön szerint a világgazdasági válságot sem a kapitalizmus és a túl kevés szabályozás okozta.

A válságnak az Egyesült Államokban az ingatlanszektorban bekövetkezett összeomlás volt az oka: meglátásom szerint súlyos, lényegi szabályozásokkal avatkoztak be az ingatlanpiac működésébe, amely a felelőtlen kockáztatást segítette elő.

Nevezetesen a fogyasztókat az állam olyan lakások megvételére biztatta, amelyeket nem engedhettek volna meg maguknak, a bankokat pedig jótékonysági akciókra kényszerítve kötelezte arra, hogy hitelt adjanak az ilyen vásárlóknak; végül a Wall Street bankárai boldogan csomagolták be ezeket a jelzálog-hiteleket olyan befektetési formákká, amelyeket aztán a teljes pénzügyi szektorban árultak. Ez nem épp az a szabad piac, amely mellett én és II. János Pál érvelt.

Támogatja a Egyesült Államok és az Európai Unió közti szabadkereskedelmi egyezményt?

Igen, teljes mértékben. A legszabadabb kereskedelem a legtisztességesebb kereskedelem. De legyünk körültekintőek minden olyan „szabadkereskedelmi” egyezménnyel szemben, amely hosszabb, mint egy oldal, és hosszabb, mint két szó: „szabad kereskedelem”. Ha egy ilyen egyezmény ennél hosszabb, az annyit tesz, hogy különféle érdekek sajátos kivételezést, speciális bánásmódot eszközöltek ki az egyezményben, ami mindig igazságtalanul részesíti előnyben az erősebb érdekeket a gyengébbekkel szemben.

Az interjú elolvasható itt.

Létrehozva 2016. február 22.