(Forrás: Raoul Hoffmann: Rock-sztori; Oldal Gábor: Zene futószalagon; Corrado Balducci: Sátánizmus és rockzene; Peter Wicke: A szórakoztató zene Mozarttól Madonnáig.

(A forrásokat saját gondolataival kiegészítette: S. József)

“.akinek szívében szépen zeng az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.”

Világszerte ijesztő mértékben növekszik a bűnözés, a kábítószer-fogyasztás, a fiatalkori öngyilkosság, a szexuális szabadosság és eltévelyedés (beleértve a homo-szexualitást, a pornográfiát, aberrációkat); egyre több fiatal szenved különféle hallási, szív- és érrendszeri, pszichikai, szexuális és viselkedésbeli zavarokban; de mindezeknél riasztóbbak azok az “eredmények”, amelyeket az utóbbi évtizedek társadalmai produkálnak: évente 30-40 millió ártatlan, védekezésre képtelen magzatot gyilkolnak meg (különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal), minden harmadik házasság válással végződik, egyre többen élnek vadházasságban és az együttélések különféle formáiban; és a csonka családokban felnőtt, lelkileg súlyosan sérült gyermekek tovább örökítik ezt a családmodellt.

A gondtalan, hamis életet harsogó reklámok, magabiztos életvitelek, az erőszakot, kegyetlenséget, sugárzó televízió és mozi fényei mögött rejtve – de így még szánalmasabban – a valódi, értelmes, boldog lét után reménytelenül vágyódó ember kínlódása tűnik elő, aki maga sem érti, miért nem lesz jobb az élete, pedig erején felül mennyi mindent megtett már érte.

Az emberiséget egy különös kór sújtja, mely úgyszólván az egész világon elterjedt, és mérhetetlenül több áldozatot szed, mint a kommunizmus vagy a kapitalizmus szörnyűségei együttvéve. Szinte semmi sem állja útját, mert magát a betegséget csak másféle tünetekből észlelik, a “gyógyszeres kezelések” pedig tovább súlyosbítják a bajt. Mégis mindmáig csak kevesen ismerik a valós helyzetet, holott a jelenség immár több évtizede létezik, a fiatalok mind nagyobb tömegét vonzza magához, úgyhogy a szülők, a nevelők, a fiatalok életében bármiféle felelősséggel bíró személyek és maguk a hatóságok is már igazán észbe kaphattak volna.

Ez a kór a rockzene – amely lényegében az 50-es évektől máig ható könnyűzene gyűjtőneve (más néven “modern” zene, a “fiatalok zenéje”, beleértve a pop és rock valamennyi ágát). Ugyan, mi baj lenne a rockzenével – kérdik többen is -, azonkívül, hogy néha kicsit hangos, vagy némelyik nem kifejezetten dallamos, de egyébként a mai kor emberének mai problémájáról szól, és olyan jól ki lehet rajta tombolni magunkat ebben a feszültségekkel teli, hajszolt világban?

Sajnos, azt kell mondanunk, hogy éppen a rockzenét kedvelők közül kevesen tudják, hogyan, miért jött létre ez a zene, mi a fő irányvonala, milyen tudati és lelki hatást vált ki hallgatóiban, és mi a támogatók célja ezzel a tömegzenével. Másrészt folyton szembetalálják magukat a klasszikus zene megértésének problémájával, s ezen keresztül a világ gondjaival.

A teljes tanulmány letölthető itt.

Létrehozva 2025. április 23.