Bizonyosság abban, amit az Egyház ad

Az előző cikkben arról beszéltünk, hogy mi az egyház, mi az egyház célja, és hogyan kezdődött az egész. Arról is beszéltünk, hogy a protestánsok nem lehetnek bizonyosak az egységben azzal az egy Egyházzal, amelyet Urunk alapított. Most térjünk rá néhány Istentől származó ajándékra, amelyek az Egyházon keresztül érkeznek.

1) A bűnök megbocsátása

Bizonyára a protestánsok és a katolikusok valamilyen módon össze kapcsolódni tudnak Isten bűnbocsánatának bizonyosságában. A Szentírás bővelkedik Isten megbocsátásának ígéreteiben és példáiban, de vajon a protestánsok ugyanúgy gondolkodnak-e a megbocsátásról, mint a katolikusok? Nézzünk meg egy másik ígéretet, amelyet Urunk adott apostolainak.

Jézus még egyszer így szólt hozzájuk: „„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20,23)

Tudjuk, hogy ezt a bűnbocsánatot a bűnbánat (szentgyónás) szentségében ajánlják fel nekünk. Tudjuk, hogy Szent Jakab arra buzdít bennünket, hogy „Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket” (Jak 5,16), melynek engedelmeskedve járulunk a bűnbánat szentségéhez.

A korai egyházatyák szinte mind azt állították, hogy a papok megbocsáthatják a bűnöket. Szent Ambrus megdorgálja a novatianistákat, akik „azt vallották, hogy az Úr iránti tiszteletüket azzal fejezik ki, hogy egyedül neki tartják fenn a bűnök megbocsátásának hatalmát. Nagyobb rosszat nem lehetett volna tenni, mint amit ők tesznek, amikor vissza akarják vonni az ő parancsait és vissza akarják dobni az általa adományozott hivatalt. Az Egyház mindkét tekintetben engedelmeskedik neki, a bűnök megkötésével és elengedésével; mert az Úr úgy akarta, hogy mindkettőre egyenlő legyen a hatalom” (A bűnbánatról I.2.6).

Szent Ambrus, Milánó püspöke a 4. században kifejti, hogy hamis azt mondani, hogy csak Istennek van hatalma a bűnök megbocsátására, mivel tagadja azt a megbízatást, amelyet Urunk adott apostolainak, ami bizonyos értelemben hazugnak állítja be Jézust. Ambrus a továbbiakban azt mondja, hogy ez a hatalom csak a papoknak adatott, és nem akármelyik kereszténynek, mondván: „Krisztus ezt (a hatalmat) az apostoloknak adta, és az apostoloktól került át a papok részére” (A bűnbánatról II.2.12.).

Hogyan találnak a katolikusok ebben bizonyosságot?

• Egyszerű tapasztalatból és logikából tudjuk, hogy ritkán bánjuk meg tökéletesen bűneinket. Azért kaptuk a bűnbánat szentségét, mert gyengék vagyunk. Urunk a kertben azt mondta apostolainak: ” Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.” (Mt 26,41). Lelkünkben a jóra vágyunk. Azonban oly gyakran engedünk testünk vágyának. Ebben a szentségben biztosak lehetünk abban, hogy bűneink megbocsáttatnak.

A protestánsok miért nem találnak ebben bizonyosságot?

• A legtöbb protestáns egyenesen tagadja, hogy a papok megbocsáthatják a bűnöket. Erről Szent Ambrus és sokan mások bebizonyították, hogy helytelen.
• Néhány protestáns valóban hisz abban, hogy papjaik vagy esetleg egyházuk valamilyen módon megbocsáthat nekik. Talán az anglikánok/episzkopálisok és talán néhány lutheránus között is megtalálható ez a hit. Azonban még a legmagasabb rendű anglikánok is ritkán férnek hozzá saját bűnbánati formájukhoz. Sokan az általános gyónásra hagyatkoznak, amelyet az istentisztelet elején tartanak.

2) Jézus valóságos jelenléte az Eucharisztiában

Végül rátérhetünk arra, ami hitünk forrásával és csúcsával kapcsolatos: a szentmiseáldozat. Pontosabban maga az Eucharisztia, a mi Urunk valóságos jelenléte az Oltáriszentségben. Sokan közületek, amikor megkérdezik: „Miért legyek katolikus és nem csak keresztény?”, egyszerűen válaszolnak: „Nos, mert nekünk van Eucharisztiánk!” Találd ki, mi van? Pontosan az, hogy igazad van.

Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.” (Jn 6,53-58)

Nézd meg azt is, hogy mit mondott Jézus, amikor a nagy küldetésben elküldte apostolait. Jézus megparancsolta nekik, hogy kereszteljenek, és azt mondta nekik, hogy menjenek el, „és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20).

Aquinói Szent Tamás azt a gondolatot fogalmazza meg, hogy azt gondolhatnánk, hogy ez az ígéret nem vonatkozhat az Eucharisztiára, de aztán ezt az ellenvetést elutasítja, mondván:

Ágoston e mondása és az összes többi hasonló mondás Krisztus testéről szól, ahogyan az a maga formájában látható volt. Erre utal maga a mi Urunk is, amikor azt mondja: „Nem mindig voltam veletek”. Ő láthatatlanul jelen van a szentség formájában, bárhol is végezzük azt. (ST III, q.75, a.1)

Hogyan találnak a katolikusok ebben bizonyosságot?

• Egyszerűen fogalmazva, tudhatjuk, hogy Jézus Krisztus nem hagyott minket magunkra. Tudhatjuk, hogy felajánlja magát értünk, hogy lelki táplálékunk legyen; hogy mannánk legyen az élet sivatagában.
• Tudjuk, hogy az Úr, aki megígérte nekünk, hogy Egyháza soha nem fog elpusztulni, az Úr, aki Egyházán keresztül megbocsátást ígért nekünk, ugyanaz az Úr, aki azt mondta nekünk, hogy nem hagy el minket önmaga nélkül, hogy ő legyen a mi mindennapi és szubsztancia-fölötti kenyerünk.

Miért nem találnak ebben bizonyosságot a protestánsok?

• A legtöbb protestáns egyenesen tagadja Urunk szavainak szó szerinti értelmezését, amikor az ő testéből és véréből való részesedésről beszél. Emiatt, bár törekedhetnek a vele való lelki közelségre, nem tudnak közvetlenül részesülni az ő áldozatában, amely az oltáron jelenvalóvá válik.
• Sok protestáns van, aki hiszi, hogy Krisztus valamilyen módon jelen van az oltárukon. Krisztus minden ígéretét azonban egységben kell tartani egymással, és ő az általa alapított Egyháznak tette ígéreteit. Ha egy ígéret nem teljesül, akkor nincs egység Istennel és az ő szavaival. Az Egyház tanítása kezdettől fogva az, hogy csak az Egyház szolgái szolgáltathatják ki az Oltáriszentséget. Így az Egyházon kívül egyetlen keresztény sem lehet biztos Isten jelenlétében az oltáron.

Forrás angol nyelven

A cikksorozat első része elolvasható itt.

Létrehozva 2025. április 12.