Hittankönyv felnőtteknek (29)
26. Az apostoli papság szolgálata: az egyházi rend
1.
Jézus nyilvános működésének kezdetén apostolokat választott, hogy folytassák üdvözítő munkáját, amikor ő elmegy. Kifejezetten meg is mondta: “Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik. A hívőket ezek a jelek fogják kísérni: Az én nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vesznek majd a kezükbe, és ha valami halálos mérget isznak, nem árt meg nekik, betegekre teszik kezüket és azok meggyógyulnak.” (Mk 16,15) Más helyen azt mondja, hogy gyógyítsatok és szabadítsátok meg az embereket a gonosz lélektől.
Az apostolok, mielőtt továbbmentek volna, maguk helyett alkalmas férfiakat választottak ki egy egy városban. Mint első püspökök, kézrátétellel adták tovább nekik a Szentlélektől kapott hatalmat, az igehirdetésre, a szentmise bemutatására, és a bűnök feloldozására. Ezeket a felszentelt férfiakat nevezzük papoknak. (Nőket nem szenteltek pappá a katolikus egyházban.) Az első századokban eltanulták a szolgálatot egy egy paptól, és a püspök felszentelte őket. Később – főleg a tridenti Zsinat után 1545-1563 – előírták, hogy teológiát kell tanulniuk. Ma hat évig kell tanulniuk dogmatikát, erkölcstant, szentírás-tudományt, egyházjogot stb., hogy alkalmasak legyenek a hit hirdetésére.
2.
Jézus ma is hívja az embereket a papi szolgálatra. Akik ilyen hivatást éreznek, szemináriumba mennek, ott teológiát tanulnak öt-hat évig. Az elöljárók és a püspök feladata annak eldöntése, hogy az illetőt valóban a Szentlélek küldte-e, vagy sem. Az Egyházban tehát sohasem a közösség bízza meg papi szolgálattal a jelöltet, hanem a felszentelő püspök adja át a vezetői megbízatást, amelyet ő maga is Krisztustól kapott.
3–4.
A pap feladata a közösségben igen sokrétű. Elsősorban ő a rábízottak „atyja”. Szolgálata abban áll, hogy összetartsa a közösséget. A szentmisével és a szentségek kiszolgáltatásával teszi ezt, hiszen ő „Isten titkainak gondnoka” (1Kor 4,1).
A küldetés nemcsak azokhoz szól, akiknek körében megszületett és él (családja, hazája), hanem részt kell vállalniuk az Egyház missziós hivatásából is. Ilyen feladatok teljesítéséhez sajátos adottságokra van szükség. Tudatában kell lenni, mekkora a felelősség. Bátor kell hogy legyen és önzetlen. A mindennapi gyakorlatból kell ismernie az önmegtagadást és a keresztvállalást. Nélkülözhetetlen számára az az érzék, amellyel megértheti mások gondolkodásmódját és élethelyzetét (empátia).
Jézusnak az apostolokra és utódaikra vonatkozó akaratát több helyen is megtaláljuk a Szentírásban.
Némelyik apostol meghívása Isten népének egybegyűjtésére a halászattal kapcsolatban történt:
„Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek titeket!” (Mt 4,19).
A bűnbocsánattal kapcsolatos feladatukat így adta át: „Amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldoztok a földön, a mennyben is fel lesz oldozva” (Mt 18,18).
Az áldozat bemutatásának feladatát az utolsó vacsorán kapták meg:
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19).
Jézus jól tudta, hogy nehéz szolgálatot bízott papjaira, de a legnagyobb kegyelmet ígérte nekik. Értük imádkozott az utolsó vacsorán is.
Az egyházi rend szentsége Krisztushoz kapcsolja a papot. Erre emlékezteti az idős Pál apostol fiatal tanítványát és munkatársát, Timóteust:
„Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán benned él. Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. Ne szégyellj hát tanúságot tenni Urunk mellett, sem mellettem, aki érte fogoly vagyok. Ehelyett vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében”. 2Tim 1,6-9
5.
A pap munkája nem kenyérkereső tevékenység, nem a fizetésért megy valaki papnak. A papság hivatás: Istenért és az emberekért választott életpálya. „A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront” (Zsid 5,4).
– Jézus így mondta ugyanezt: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket” (Jn 15,16). A katolikus papok életét éppen ezért Jézusnak az apostolok számára adott parancsai és tanácsai, valamint szent Pál útmutatásai szabályozzák. Ezek többnyire sok áldozatot, lemondást kívánnak a paptól.
Azok a fiatalok, akikben van lelkesedés a nehéz, de nagyon tartalmas élet után – mint napjaink bizonyítják – ismét valamivel többen vállalkoznak a papságra. Hogy számuk még szaporodjék, imádkozzunk a hivatásokért: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásba” (Lk 10,2).
A papi hivatásnak nagy a jelentősége az Egyház és az emberiség életében. Imádkoznak és áldozatot hoznak mindannyiunkért, azokért is, akik Istent nem tisztelik és bántják őt. Tanítanak a jóra, a megbocsátásra, segítenek legyőzni a rosszat, és utat mutatnak az igazi élet felé. Példájuk arra figyelmeztet minket, hogy Istent és felebarátainkat teljes szívünkből szeressük és készek legyünk mindenről lemondani, ha Isten azt akarja.
A papok munkája az emberiség szolgálatában nagy áldás a világra. A papi élet nagy segítség abban, hogy Istenhez találjunk. Aki Istent egy szerzetesrendben szolgálja, az biztos és kipróbált vezetés alatt áll, megszabadul sok gondtól és kísértéstől, és egész szívvel osztatlanul adhatja magát Krisztusnak. Olyanokkal él együtt, akik imájukkal és példájukkal segítik öt, hogy Istent tökéletesen szolgálja.
Papi-, vagy szerzetesi életet csak az vállalhat, akinek erre Isten hivatást ad. Késznek kell lennie arra, hogy Istent mindenek fölött szeresse, Krisztust mindenben kövesse és a tökéletességre törekedjék.
A püspökök és a latin Egyház papjai fogadalommal vállalják a cölibátust, vagyis hogy nőtlenül élnek. Bibliai forrása a cölibátusnak: Jézus így szólt: „Van, aki a mennyek országáért önként lemond róla (a házasságról).” (Mt 19,12). Így osztatlan lélekkel tudják magukat Istennek és az embereknek szentelni. A papi cölibátusban Jézus a legnagyobb példaképünk. Az apostolok közül pedig szent Pál, aki az 1. Korintusi levélben részletesen is kifejti ennek az életformának szépségét. Az apostolok között többen nőtlenek voltak, csak Péterről tudjuk biztosan, hogy házasember volt.
A görög szertartású katolikus papok nősülhetnek. Ez az életforma Krisztusnak és Egyházának egységét fejezi ki. A nyugati Egyház csak kivételesen szentel nős embereket pappá (például katolikus hitre térő családos protestáns lelkészeket).
Az egyházi rend, mint hangsúlyozottan Szentlelket adó szentség, a szentelő püspök kézföltétele, és szentelő imája által valósul meg a három fokozatban: a diakonátusban, a papságban és a püspöki rendben.
Ez a mi hitünk
Az apostoli papságban Krisztus rendelése szerint, a püspök fölszentelése által a papi szolgálathoz kegyelmet kapnak a kiválasztottak.
Megfontolandó kérdések:
- Mi az egyházi rend?
- Hányféle módon lehet részesülni Krisztus papságában?
- Mire kapnak küldetést és hatalmat a felszentelt papok?
- Melyek az egyházi rend szentségének fokozatai?
- Ki szolgáltathatja ki az egyházi rend szentségét?
- Mi a papok feladata?
- Kinek van papi hivatása?
- Kik a szerzetesek?
- Mire irányítja az Egyház figyelmét a szerzetesi életforma?
Rövid liturgika
Kézföltétel lásd a végén.
Az egyházi rend tagjai:
Püspök, episzkoposz (gör.) = felügyelő, a papi szolgálat teljességét kapja.
Áldozópap, preszbüterosz (gör.) = idős, elöljáró. A püspök segítőtársa a szolgálatban, kivéve az egyházi rend feladását.
Szerpap, diakónus (lat.) = segédkező. A püspök és a pap társa a szolgálatban: a szentelésének jogcímén „hivatásos” hirdetője az igének. Ezenkívül keresztel és áldoztat.
Akolitus = gyertyavivő. A nagyon ünnepélyes szentmise egyik szereplője; ugyanígy a
Lektor = felolvasó. Az egyházi rendbe tartoznak, bár felavatásuk nem Jézustól származó szentség, hanem az egyháztól alapított szentelmény.
Kislexikon
Egyházi rend – elnevezés: A középkor rendekbe, osztályokba sorolta a társadalmat, főurak, polgárok jobbágyok rendje mellett az egyháziak rendjébe is.
Világi (másképpen egyházmegyés) pap. Közvetlenül a püspökhöz és egyházmegyéjéhez tartozik.
Szerzetes pap – Szerzetes elöljáróján (rendfőnök) keresztül tartozik a püspökhöz.
Laikus a görög „laikosz” szóból származik és a néphez tartozót jelent. Egyházi értelemben a laikus Isten népéhez tartozik, annak egyik tagja. Tehát nem valamilyen kevésbé elismert és értékelt helyzetet jelent (mint a mindennapi szóhasználatban).
Laikus = világi hívő. Testvérfogalma a
klerikus –. Az Egyházban az a személy, akinek sorsa, hogy az egyházi rendben szolgálhatja Istent; a papsághoz tartozik: pap. Közösségük neve:
klérus = a papság.
Beszéljük meg!
Az egyházi rend nem csak szolgálat és kegyelem; a papköltő a szépséget is meglátja benne.
Engem az Úr ragadott el magához.
Ő tette szent palástját vállaimra.
Azóta látok minden égi titkot
S enyém az arany, tömjén és a mirha.
Nem értitek, mivé lettem e percben,
Mily szédületes magasokban állok!
Hogy mily kicsinyek hozzám a hegyek mind
S az űrben szárnyaló csillagvilágok.
Az ő hatalmas, szent aranykeze most,
Miként örök tűz pihen áldva rajtam.
Én választottam a legszebb világot,
A legbölcsebb igéket mondja ajkam.
Énnálam szebben senki nem dalolhat.
Énnálam szebbet senki sohse látott.
Ó, ihletések, szárnyas vízióim.
A nagy világ fölbámul majd tirátok!
Most sanda szem bután reám meredhet.
Sok irigy ajk kiálthat még utánam.
Meg nem sebez hegye mérges nyilaknak,
Örök halmokra lépett már a lábam.
És fönt a halmon minden, aki tiszta,
A szent, a szép: az én dalom dalolja.
És inkább meghalok, semhogy valaki
A dicsőségem egyszer megrabolja! (Mécs László)
Létrehozva 2025. február 23.