Arisztotelész klasszikussá vált mondása szerint „az ember társadalmi lény”. Ez azt jelenti, hogy személyiségét csak közösségekben, vagy szélesebb körben, a társadalomban tudja kibontakoztatni.

Önmaga megismeréshez is közösségre van szüksége, amely visszajelzéseket ad számára. Ezáltal felfedezheti egyediségét, mindenki mástól megkülönböztethető voltát. Az ember a küldetését, a világ értékeinek a megismerését, felhasználását csak másokkal együttműködve, tehát közösségben tudja megvalósítani.

A társadalom célja a közjó, vagyis az, hogy szervezeteivel, és a gazdasági és kulturális feltételek biztosításával segítséget adjon a társadalom tagjai számára, hogy szellemi, lelki értékeiket a legteljesebb módon ki tudják bontakoztatni (Az Egyház Társadalmi Tanításának Kompendiuma (ETTK) 168). A társadalom szerves részei az egyházi közösségek is, mivel alapvető emberi igényt elégítenek ki és a közjót szolgálják, amikor az ember természetfeletti irányultságát gondozzák, és ez kihat a társadalomban való részvételükre is.

A társadalom jó működéséhez társadalometikai elvek megtartására van szükség, mint a közjó (XXIII. János pápa Pacem in terris (PT) kezdetű szociális enciklikája, 57, 58), a társadalmi igazságosság (XI. Pius pápa Quadragesimo anno (QA) kezdetű enciklikája, 79),  a szolidaritás (II. János Pál pápa Sollicitudo rei socialis (SrS) kezdetű enciklikája, 40), a részvétel és a szubszidiaritás (XI. Pius pápa Quadragesimo anno (QA) kezdetű enciklikája, 88). Az Egyház tanításával ébren tartja ezeket az elveket a társadalom lelkiismeretében.

A rövid összefoglaló megtalálható itt.