Hittankönyv felnőtteknek (3)

Hittankönyv felnőtteknek (3)

6.

Hiszek Isten üzenetében, a Szentírás hozzám intézett szavaiban.

a.) Mert a Szentírás az élet könyve! Ebben a könyvben a láthatatlan, végtelenül hatalmas Isten kinyilatkoztatja Önmagát. Elmondja legszebb terveit az emberről, a világról és a jövőről. Nincs nagyobb kincse az emberiségnek, mint a Biblia! Bárhol kinyitod – a szerető Isten szól hozzád. Elmondja neked, hogy ez a világ – minden problémája, háborúi, társadalmi ütközései ellenére – jó, Ő általa jó. Mert ennek a világnak a történelme tulajdonképpen üdvtörténelem! Mindent azért ad vagy enged meg Isten, hogy az ember elhagyja a rosszat, Istenhez térjen és ezáltal üdvössége legyen.

b.) Elmondja a Biblia azt is, hogy ez a világ szép, mert a Szentlélek működik benne. Minden nap várhatod és szívedbe fogadhatod a Lélek erejét és szépségét! Ő az, aki – úgy, mint a teremtés kezdetén – állandóan birkózik a káosszal. Rendet akar vinni a világba és az ember lelkébe. Isten rendjét, melyből örömteli élet fakad.

Ha hiszel az élő Istenben, akkor minden téged támadó erő fölött győzelmet aratsz! Istennel beteljesül az életed!

c.) A Biblia elmondja, hogy Isten úgy nyilatkozott meg a történelemben, mint szabadító Isten. Kiválasztott egy népet, hogy megszabadítsa az emberiséget a kiúttalanságtól. Prófétákat küldött minden időben, hogy az embereket rávezesse a jóra, az új életre.

Nyilván sejted, hogy ez a könyv nem olyan, mint a többi. Ez választ vár tőled. Ezért nem mindegy, hogy milyen lelkülettel veszed a kezedbe. Nemcsak a szívedben levő haragot kell legyőzni, hiszen a végtelenül szerető Istennel akarsz kapcsolatba kerülni, hanem van még valami más is. Fel kell ébreszteni magadban a készséges lelkületet! Ahogy a kis Sámuel mondta az Úrnak: “Szólj, Uram, mert hallja a Te szolgád!” (1Sám 3,10) – úgy tegyél te is! Amit a Szentlélek megvilágít, amire belső ösztönzést ad, azt el kell kezdeni megvalósítani! Szent Ferenc így kezdte életét megváltoztatni. Hallott egy mondatot, – „add el mindenedet, és kövess engem” – ez szíven találta. Engedelmeskedni akart Isten Igéjének. Megvizsgálta, hogyan tudná még szorosabban követni Jézust és mi az akadálya a követésnek.

Előfordul az is, amikor Isten Igéje megvigasztal, vagy tanácstalanságodban eligazítást ad. A lényeg az, hogy fogadd hittel: ebben a könyvben Isten szól hozzád!

d.) A Szentírás megtanít imádkozni! Nemcsak Dávid király zsoltáraira gondolok, hanem Mózes hálaénekére, Judit imájára, a próféták kérő, hálaadó, dicsőítő imáira, vagy Jézus imáira, amelyekben föltárja az Atya előtt örömét (Lk 10,21), bizalmát (Jn 11,41) vagy fájdalmát (Lk 22,42).

Figyeld meg, hogy ezek a nagy emberek miért, hogyan, milyen módon imádkoztak! Te fölismerted-e már Isten tetteit az életedben, és mondtál-e hasonló módon dicsőítő imát?

Azt is teheted, hogy csupán egy történetet vagy példabeszédet olvasol, utána elcsendesedsz és megkérdezed az Urat: “Mit akarsz ezzel nekem üzenni? Hogyan értsem jól szavaidat? Én mit tennék, ha hasonló helyzetben lennék?” – Ekkor szívedben egyszer meghallod majd az Úr szavát és boldogság tölt el, mert érzed, hogy kedves vagy az Ő szemében!

e.) A Szentírás Isten kinyilatkoztatása Önmagáról. Biztosan fölmerült már benned az a gondolat, milyen lehet Isten? A Szentírás elvezet Isten megismeréséhez. Már az első lapján megismerheted, hogy Ő a teremtő Atya, aki végtelen pontossággal teremtette meg az élő világ millióit, a legkisebbtől a legnagyobbig, és minden lénynek megadta az élet fenntartásának lehetőségeit. Gondoskodott élelemről, megfelelő hőmérsékletről, szaporodásról és még sok-sok egyébről. De a legcsodálatosabb a szeretete az ember iránt! Izaiás által azt mondja az Úr: “veled vagyok… szeretlek téged… neveden szólítottalak… drága vagy szememben…” Más prófétáknál úgy nyilatkozik, hogy olyan Ő, mint az édesanya, aki karjába veszi gyermekét. Vagy az Újszövetségben Jézus jó pásztornak nevezi magát, aki elmegy a tövisek közé esett bárányért és élete kockáztatásával megmenti azt. Ezek hatalmas szavak, mert azt tükrözik, hogy a végtelenül nagy Isten minden elképzelésedet felülmúlóan szeret téged!

f.) A Szentírás a hit forrása. Sok minden veszélyezteti ma a hitet. Nemcsak a hitetlen emberek támadásai, hanem inkább az, hogy az ember teljes szívével a világ felé fordult. A világtól várja megváltását. Ez pedig fájdalmas csalódással végződik, mert a világ nem képes megváltani az embert.

A Szentírásban sok olyan emberről olvasol, akik a hit által hatalmas dolgokat hajtottak végre. Például Mózes szembeszállt a rettegett fáraóval és kivezette a népet Egyiptomból.

Dávid legyőzte Góliátot és később az egész országot naggyá tette. Sámson és Gedeon mindenféle hadászati képzettség nélkül legyőzte az ellenséget… de ott vannak az apostolok is, akik különösebb tudás nélkül meghódították a világot.

Mindezt azért történt így, mert Isten azt mondta: “Én veled vagyok!” Neked is ezt mondja az Úr!

Ne félj semmitől, csak higgy abban, hogy Isten veled van, és minden rosszat le fogsz győzni!

g.) A Szentírás szemed elé tárja az örökkévalóság titkát. Azt, hogy az embernek örök célja van. Isten elmondhatatlanul boldog és végtelenül szép, örök életet készített neked. Az egész földi élet olyan, mint amikor a virág magja még a földben rejtőzik. Az örök élet pedig olyan, mint amikor a virág kibújik a földből a ragyogó napsütésbe és minden színpompáját, illatát kibontakoztatja.

Istennél szerető közösség vár: mindazok, akik odajutottak.

A Biblia leírja azt is, hogy létezik az örök szomorúság is, a kárhozat is. Ide azok jutnak, akik egész életükben megtagadták a szeretetet, ezért képtelenek befogadni szívükbe a szerető Istent. Ha az ember ezt tudja, akkor nagyobb felelősséggel él: nem hagyja elveszni a szeretet alkalmait, mert mindez közelebb viszi őt Istenhez és az örök élethez.

Egyedül a Szentírás mondja meg, hogy milyen nagyszerű jövő áll előtted! És hatalmadban van ezt a jövőt mindennap építeni!


Megfontolandó kérdések:

  1. Mit kell hinnünk?
  2. Mi a kinyilatkoztatás?
  3. Kire bízta Jézus Krisztus a kinyilatkozatást?
  4. Hogyan őrzi az Anyaszentegyház a kinyilatkoztatást?
  5. Mi a Szentírás?
  6. Mi a sugalmazás?
  7. Mi a szenthagyomány?
  8. Melyik vallásban található meg a teljes kinyilatkoztatás?
  9. Mi az apostoli hitvallás?
  10. Mit vallunk meg az apostoli hitvallásban?
  11. Mi a hit?

Rövid liturgia

A hitvallás első szava: Hiszekegy (t.i. Istenben). Közismert latin neve: Crédó

Hitünk megvallásának közismert jele a keresztvetés. Amikor a templomba lépünk, amikor étkezés előtt (vagy bármikor) imádkozunk, keresztet vetünk, ezzel megvalljuk hogy a szentháromság egyistenhez tartozunk és a kereszt a legszentebb jel számunkra, amely elhozta nekünk a megváltást.

A keresztvetésnél is ősibb jel a hal. Görög neve IKHTÜSZ. A szó betűit mondattá egészítve ezt jelenti: Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. A keresztények halat rajzolva ismerték fel, ill. igazoltatták egymást, amikor ismeretlenül találkoztak.


Kislexikon

Teológia (görög): hittudomány.

Katekizmus hitünk igazságait kérdés-felelet formában összefoglaló rövid hittankönyv. Rokonfogalmai: katekéta = hitoktató

katekézis = leírt vagy előadott hitoktatás

kateketika = hitoktatástan

Apostol: (görög-latin): küldött. A polgári életben a királyok rendeleteit közhírré tevő férfiak. A kereszténységben Jézus legbensőbb barátai, evangéliumának hirdetői és Egyházának vezetői. Számuk jelképesen tizenkettő, a valóságban jóval több.

Isteni erény: a jó Istentől ajándékba kapott belső készség, hajlandóság az Ő dolgaira.

 A nyolc főigazság: Hitvallásunk „kivonata”:

  1. Egy Isten van. Az egy Istenben három személy van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
  2. Isten a világ Teremtője és Gondviselő Atyánk.
  3. A Fiúisten emberré lett, hogy minket megváltson és üdvözítsen.
  4. Isten igazságos, aki a jókat megjutalmazza, a gonoszokat megbünteti, de a megtérő bűnösnek szívesen megbocsát.
  5. Isten kegyelme az üdvösségre szükséges.
  6. Az ember lelke halhatatlan, teste pedig feltámad.
  7. Jézus Krisztus Egyházat alapított, és ennek legfőbb pásztora a római pápa.
  8. Jézus szent evangéliuma (örömhíre): Mennyei Atyánk végtelenül szeret minket, gyermekévé fogad, és földi életünk után hazavár az örök életre.

Gondoljuk végig!

A hit és a tudomány – Nemrégiben még sokat beszéltek arról, hogy a hit és a tudomány szembeállnak egymással. A modern tudomány bebizonyított igazságaival a „tudománytalan hit legendaszerű képtelenségeit” állították szembe. Sajnos, sokakat megzavart, sőt hitetlenné tett ez a felfogás.

Nincs és nem is lehet szembenállás a természettudományok és a hittudomány között. A magyarázat egyszerű: a természettudományok a látható, mérhető, tapasztalható világunkról tanítanak, amint az a természet törvényei szerint kialakult. A keresztény természettudósok annyit állítanak manapság, hogy az élő és élettelen világ annyira összetett, annyi egymásra épülő információ (komplexitás) van benne, hogy fel kell tételezni egy intelligens tervezőt, aki mindezt megtervezte és létrehozta.

Arra a kérdésre nem felelhetnek, hogy a világ teremtve lett-e, van-e valami célja, mert ez már a vallás körébe tartozik. Az effajta vizsgálódáshoz nincsenek műszereik.

A hittan viszont arról beszél, amiről a tudomány mit sem tud. Ezért nem lehet köztük ütközés, hiszen vizsgálódásuk nézőpontja nem azonos. A tudomány elvezet a mérhető világ határáig, a hit pedig tovább segít a természetfeletti, mérhetetlen világ megismeréséhez.

Hitünk megvallása megerősít bennünket és örömöt jelent.

Sík Sándor katolikus költő így vallja meg büszkén a hitét:

Hiszek, és hitem súlyos és kemény,

Nem tünde tan, nem pille vélemény.

Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:

Igen és nem, kereken, magyarán.

Semmi csűrés és semmi csavarás,

Ínyeskedés és köntörfalazás:

Hiszem és vallom, szeretem és élem,

Amit az Egyház hinni ád elébem.

Ebben a hitben élek és halok:

Katolikus vagyok. (Hiszek – részlet)

Létrehozva 2024. június 8.