Lábánné Hollai Katalin a Vasárnapnak

„A meddőségről kevés szó esik – ugyanakkor folyamatosan növekszik a meddő párok száma. Ráadásul egyre többen gondolják, hogy egyedül vannak a problémájukkal, illetve érzik úgy, hogy senki nem érti őket. Mivel mi magunk is végigmentünk a meddőségel járó nehézségeken, úgy éreztem, hogy erről beszélni, pontosabban írni kell” – nyilakozta lapunknak Lábánné Hollai Katalin, a „Megszabadítottál szégyenemtől” című hiánypótló könyv szerzője. Küzdelmekről, házasságról, hitről és bizalomról, a remény óriási jelentőségéről – és még sok minden másról – beszélgettünk vele.

– Manapság nagyon szeretünk elzárkózni a nehéz témák, így például a meddőség, a gyász, a szenvedés súlyos kérdései elől. Mi késztetett rá, hogy egy tabutémáról: a meddőségről írj könyvet?

– Elsősorban a személyes érintettség miatt kezdem bele a könyv megírásába. Öt éve vagyunk házasok – és bár évek óta szeretnénk, eddig még nem született gyermekünk. Kerestük a válaszokat a Szentírásban, az imában. Egyszer csak rádöbbentem, mennyi meddő asszony jelenik meg a bibliai történetekben. Ahogy aztán megismerkedtem ezekkel a példaértékű és tanulságos esetekkel, úgy erősödött bennem a késztetés, hogy ne hallgassam el, amit a meddőséggel kapcsolatban a saját utamat járva megértettem. A meddőségről kevés szó esik – ugyanakkor folyamatosan növekszik a meddő párok száma. Ráadásul egyre többen gondolják, hogy egyedül vannak a problémájukkal, illetve érzik úgy, hogy senki nem érti őket. Mivel mi magunk is végigmentünk a meddőségel járó nehézségeken, úgy éreztem, erről beszélni, pontosabban írni kell. Hiszen elképzelhető, hogy egy ilyen írás segítséget jelenthet a hasonló problémákkal küzdők számára.

– Nagyon személyes hangon szólalsz meg a könyvedben. Nem volt fájdalmas a nyilvánosság előtt így megnyílni?

– A könyvírás nagyon furcsa műfaj, hiszen se az olvasókat nem látom, amikor írok, se a visszajelzések nem érkeznek meg olyan gyorsan, mint egy blogbejegyzés esetében, ahol a megjelenés után rögtön lehet látni a kommenteket. Ez a műfaj a kommunikáció egy nagyon más vonala. Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam – de tény, hogy egy kicsit furcsa érzés volt belegondolni, hogy teljesen ismeretlenek is olvashatnak a legbensőbb dolgaimról.Valahogy most éreztem elérkezettnek az időt arra, hogy leírjam a tapasztalataimat. Már korábban is volt bennem a késztetés a könyvírásra, de akkor még nem tudtam, miről kellene írnom.

– A férjed hogy fogadta a könyv megírásának ötletét? 

– Természetesen mindent jóelőre megbeszéltünk, szóval nem titokban zajlott a folyamat (mosolyog). Illetve egy-egy blogbejegyzés formájában már a könyv megírása előtt is beszéltem a küzdelmünkről – így aztán nem érte túl nagy meglepetésként az ötletem; szerinte is fontos erről a témáról írni, beszélni. Ő volt a könyvem első olvasója – egyben legnagyobb rajongója és kritikusa is.– Hogyan segítheti egymás férj és feleség a meddőséggel folytatott küzdelem során?– Bizonyos értelemben megfoghatatlan a folyamat. Nincs állandó recept. Ami biztos, hogy nagyon ritkán voltunk egyszerre a padlón – és ezt hihetetlenül nagy kegyelemnek éltük meg. Amikor az egyikünk mélypontra került, a másikunk fel tudta emelni – beszélgetés, vagy ima által. Nagyon sokat számított, hogy mindig át tudtuk beszélni, milyen érzések kavarognak bennünk. Jól ismerjük egymás érzékeny pontjait, igyekszünk a másikat óvni a fájdalmaktól, ezzel is könnyítve a terhein.

Az évek során nagyon jól megismertük egymást; igyekszünk naprakészek lenni a szeretet gyakorlásában. 

– Milyen lelki hozzáállásra van leginkább szüksége a meddő pároknak?

– Nagyon fontos, hogy a remény soha ne hunyjon ki bennünk. Ezen a ponton valószínűleg jól össze is lehetne kapni más meddő párokkal, mert sokan azt gondolják, nem adunk esélyt arra, hogy elfogadva a helyzetet, végre más utakra is nyitottak legyünk (például az örökbefogadásra). Sokan azt mondják: tudni kell elengedni. Én viszont úgy látom, hogy az igazság valahol a kettő közt van.

Meg kell tudni kérdezni Istent, aztán meg kell hallani a válaszát, amelyben elmondja, milyen útra hív bennünket.

Van, akinek az örökbefogadás az útja – másoknak a töretlen bizalom abban, hogy valamikor, a maga idejében saját gyermekük születik majd.

Bármelyik útra hívja a házaspárt az Isten, hiszem, hogy megadja a hozzá szükséges lelki erőt – legyen szó a gyermek utáni vágy elengedéséről, vagy a reményben való rendíthetetlen kitartásról.

 A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. augusztus 14.