Puskás Antal atya OSPPE pálos szerzetes tanúságtétele
Elhangzott 2015. október 7-én a kecskeméti Tiszta szerelem imaesten

A tanúságtételben az ember odaáll, és valaminek tanújaként beszél arról, és azért teszi, hogy a többieket megerősítse valamiben. A tanúságtétel kifejezetten keresztény gyakorlat. Egyes hívők az élő Krisztusról tesznek tanúságot testvéreik előtt, hogy megerősítsék őket abban, amit azok már a szívükben hisznek. Így én most nektek arról szeretnék beszélni, milyen formában találkoztam az Úr Jézus irgalmával, szeretetével, türelmével és gyógyító erejével a tisztaság megélésének területén. Hosszú és kemény út volt ez, amely magába foglalta a gondolkodás, az érzelemvilág átalakulását és a hit elmélyülését.

Az évek során számomra bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem lehet elvágni az élettörténetet, mint egy madzagot, és valami egészen újat kezdeni azzal, hogy az ember szerzetesnek áll be. Azaz, a szerzetesi életem előtti korszaknak a tapasztalatai komolyan hatottak a későbbiekre. Így nem lenne sem teljes, sem igazságos, ha csak a jelenről beszélnék.

Hiszen továbbra is ugyanaz az ember vagyok, és magamban hordozom a múltamat. Bár ennek van egy, a szellemvilággal kapcsolatos vonatkozása is, amire később még kitérek. Az erkölcsi nevelés, amiben részem volt, hordozta magában természetes emberi rend és jóság vonásait, de szüleim már nem tudták volna elmagyarázni, hogy miért is érdemes tisztán élni, hogy mi ennek a célja.

Így, amikor jöttek a kamasz évek – ha jól emlékszem – csak arra figyelmeztettek, hogy össze ne szedjek valamilyen nemi betegséget. Akkoriban hittanra sem jártam, csak egy évet, de ott nem esett szó ilyenekről, mert az elsőáldozásra készültünk. Pedig talán jó lett volna hallani egy papot beszélni a tisztaságról.

A kortársak között igen hátrányosan érezte magát az ember, ha 17 évesen még nem volt szexuális tapasztalata, vagy nem volt kimagasló tapasztalata, esetleg kudarcokat élt meg ilyen területen. Mintha a szexuális együttlét lett volna ez emberi képességek csúcsa, és aki ide eljutott, az igazi férfinek számít.

19 éves koromig eszembe sem jutott, hogy komoly kapcsolatba menjek bele egy lánnyal. Megjegyzem, nem is lettünk volna rá képesek. Ez akkor tudatosult, amikor egy Szilveszteri buli után egy lánnyal az ő lakásásukban ültem, és ő rántottát készített kettőnknek. Mintha felébredtem volna valami mély álomból: „ez most olyan, mint amikor már valaki együtt lakik egy házban”. Egy pillanatra meghatódtam, de meg is ijedtem: nem, én ezt nem akarom! Még nem!

Közben persze folyamatosan ott volt a stressz – főleg a lányokban – hogy ebből az egészből baba is lehet. Ezért valahogy védekezni kell.

Egyébként szerintem amikor a házasság előtt élt szexualitásról beszélünk, mindenféle érvet felhozunk, hogy az miért rossz, milyen károkat okoz. De miért lehetséges egyáltalán beszélni a házasság előtti szexualitásról? Miért van ez jelen problémaként? Azért, mert széleskörűen elterjedt a fogamzásgátlás. Ha ez nem lenne, nagyon meggondolnák a fiatalok, hogy együtt alszanak-e, vagy nem. Szóval többet érne beszélni az élet tiszteletéről és a fogamzásgátlásról, ami annak ellentéte. Itt gyökerénél orvosolnánk a problémát.

Visszatérve a történetemre, 20 évesen besoroztak a seregbe egy évre. Ott tértem meg és ott hallottam meg az Isten hívását, hogy kövessem őt egészen közelről. Elkezdtem gyónni, szentmisékre járni, és felkészültem a bérmálkozásra. Leszerelésem után egy-két hónap múlva már szerzetes voltam.

Megtérésem után egyre jobban tudatosodott bennem, hogy amiket tettem – akár lányokkal együtt, vagy nélkülük – az bűn. Hosszú ideig a szexuális bűnökkel kapcsolatos bűntudatomat a kárhozattól való félelem határozta meg.

A noviciátus, vagyis az újoncév idejére olyan különleges kegyelmet kaptam Istentől, hogy úgy tűnt, a tisztaság megélése soha többé nem jelent már problémát. Istennek jelenlétében zajlott szinte az egész egy év, nagyon szívesen emlékezem rá vissza. Az előtte és az utána következő tapasztalatok alapján látom, hogy Istennek tökéletesen kezében van az ember ösztönvilága is. És az is egyértelmű, hogy a tisztaság sokkal inkább a kegyelem világához tartozik, nem annyira erőfeszítés dolga.

Nekem az újoncév idejére szükségem volt egy zavartalan, tisztaság elleni kísértésektől mentes állapotra, hogy teljesen Istenre tudjak figyelni és energiáim nagy része a benső életre tudjon összpontosulni, ne pedig a testi küzdelmekre.

Aztán Isten kitett a harcmezőre. És itt térek vissza arra, hogy nem lehet elvágni az élettörténetet. A szerzetességbe, ami egy új életszakasz volt, mindennapi szentáldozással és kéthetenkénti gyónással, magammal hoztam előbbi élettörténetemet is.

Pontosabban – de ezt csak sok év után tudtam meg – a paráznaság az egyik olyan terület (az okkult gyakorlatok és a gyerekkori traumák mellett), amely egy komoly belépő pont a gonosz lélek számára, hogy zaklassa, gyötörje további kísértésekkel az embert.

Nagyon fontos, hogy a paráznaság szellemének Jézus nevében ellene mondjunk, miután meggyóntuk az ilyen bűneinket. Ezzel kinyilvánítjuk, hogy hol a határ: Isten országába a gonosznak nincs joga belépni. A gyónás után bennünk Isten országa van. Kell, hogy tudatosodjon bennünk, hogy Jézus nevében tudunk megszólalni. Ez a tekintély olyan erővel bír, hogy a gonosz köteles meghátrálni. De ne beszélgessünk a gonosszal, csak egyszerűen azt mondjuk: „Jézus Krisztus nevében most ellene mondok a paráznaság lelkének és helyet adok szívemben a Szentléleknek, hogy egyedül ő uralkodjon bennem!”

Sok évi küzdelem után a tisztaság területén, amelyben volt sok elbukás egyéni szinten, rengeteget reflektáltam arra, hogyan alakul ki a tisztaság elleni kísértés, mik az előzményei, következményei. Sokat gondolkodtam azon, min kell változtatnom ahhoz, hogy ne essek bele többet ilyen bűnbe.

A következőkre jutottam:

• kell, hogy az ember megértse, mi a tisztaság, mi a paráznaság bűnének lényege, milyen módon sérti meg Istent. Nem elég csak tudni, hogy az rossz. Ez nem egyszerűen egy szabály, hanem emberségünk alapjai nyugszanak a tisztaságon.
• Azonban a gondolkodás és ezer jó ötlet sem fogja meghozni a vágyott tisztaságot. Sokszor elhatároztam, hogy amikor jön majd a kísértés, azt mondom magamnak, meg amazt. Bölcs gondolatokkal figyelmeztetem magam. Sorra kudarcot vallottak ezek a módszerek.
• Ha nem vágyom a tisztaságra, nem is fogom megkapni azt. De ehhez tudnom kell, hogy mi lényegében a tisztaság, hogy tudjak rá vágyni. Ha úgy fogalmazom meg, hogy a tisztaság a nemi élvezet hiánya, akkor sosem fogok rá vágyni. A tisztaság az Isten alkotta rend szeretete és tisztelete. Erre már tudok vágyni.

Nem az élvezet a bűn, hanem az élet iránti tiszteletlenség. Akkor lesz igazi a bűnbánatom, ha tudom, hogy valami nagy értékkel mentem szembe. A férfi/női mivoltom, termékenységem, egész szexualitásom arra irányul, hogy életet fakasszon. Ha visszaélek vele, egy kincset herdálok el. Ezért bűn. A nedvek, melyek bennünk vannak, nem közömbös levek, hanem élettel teli csodák. Megvan a maguk rendeltetése és ideje.

• A tisztaság elleni kísértés egyik fő kiindulási pontja az internet. Legalábbis a férfiaknál. Egy kép, egy keresőszó, aztán a biológiát már nem lehet megállítani. Egyszer beugrott egy mondás: kutyaharapást szőrével kell gyógyítani. Amióta egy normális internetszűrő szoftvert használok, ez a probléma gyakorlatilag ki van szűrve.
• Amit már nehezebb kiszűrni, az a nők öltözködése. Úgy gondolom, ez a legtöbb férfinak, aki törekszik a tisztaságra, nagy próbatétel.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. szeptember 1.