Interjú Dabóczi Kálmánnal, a BKK vezérigazgatójával

Dabóczi Kálmán három éve vezeti nemcsak a főváros, hanem az egész ország egyik legnagyobb médiafigyelmet kiváltó vállalatát. Habár a BKK vezér és hétgyermekes édesapa nem úgy köszön a liftben a kollégáinak, hogy Laudetur Jesus Christus, mégis tudják róla, hogy nem a kameráknak vallásos. Beszélgetés hitről, arról, hogy miért tartja magát „rendszerhibának”, hogy hogyan élte meg a nyári kibertámadást, valamint arról, hogy hol szokott feltöltődni a városházi egyeztetések után.

Melyikről nehezebb beszélnie: a BKK-ról vagy a hitéről?

Talán a hitről való beszéd a nehezebb, ennek több oka is van. Elsődlegesen azért van így, mert abban a korszakban, amelyben felnőttünk, a keresztény értelmiségi családokban jobban benne volt a „katakomba kereszténység”. A hitet beszorították a vasárnapi kereszténységbe, mi pedig ellenálltunk a rendszernek. Sokkal tisztább üzenete volt a kereszténység vállalásának, éppen ezért sokkal egyszerűbb volt értelmiséginek lenni akkor. Amit a hatalom csinált, azzal szemben az ember elfoglalta a pozíciót, a fekete fekete volt, a fehér pedig fehér. Éppen ezért a hitről nem beszélgettünk annyit, hanem mindenki a saját maga kis szűk mikrokörnyezetében megpróbálta megélni.

Ennek fényében hogyan vélekedik a 777 mottójáról, arról, hogy „a hit nem magánügy”?

Maximálisan egyetértek vele. Hogyha az ember életét az Isten egyszer megérintette, akkor onnantól kezdve olyan belső tűz van benne, amely áthatja az életének minden dimenzióját. Ha nincs meg benne ez a tűz, akkor valószínűleg még nem érintette meg. Ezzel nem ítéletet akarok mondani bárki felett, mert ez egy teljesen természetes folyamat. Én ezt a fajta megérintettséget 30 éves korom felett éltem át, addig a jól nevelt „így szoktuk, így csináljuk” katolikusok életét éltem.

Ekkor egy konkrét változás történt, vagy ez egy folyamat végállomása volt?

Folyamat, de egy pillanathoz is köthető. Bekapcsolódtunk a MÉCS családközösség mozgalomba, amelynek egyik lelkigyakorlatán tényleg azt tapasztaltam, hogy a Jóisten megérinti a szívemet. Nehéz ezt szavakba önteni, de egyértelműen éreztem: fantasztikusan felszabadító volt ezt a katartikus élményt átélni.

Addig mindig csak tanítottam, hogy hogyan kéne kereszténynek lenni, ekkor pedig rájöttem, hogy ez az én életemben is működik.

Innentől kezdve tudom átélni a Szentlélek vezetettségét, ami egy csodálatosan új dimenzió. Ez persze nem azt jelenti, hogy ülök a székemben és egyszer csak jön a sugalmazás, hogy a hármas metró pótlását hogyan kéne megoldani, nem ilyen direkt dolgokra kell gondolni.

Egy korábbi interjújában humorosan csak „rendszerhibának” titulálta saját magát, utalva arra, hogy ritkán kerül ilyen magas pozícióba egy 7 gyermekes családapa, aki bátran tesz tanúságot a hitéről, az általa vallott értékekről. Hogyan éli meg a mindennapokban ezt a rendszerhibát?

Nehéz erről úgy beszélni, hogy ne lehessen rosszindulatúan kiforgatni. Visszaugornék arra a gondolatomra, hogy nehezebb ma keresztény értelmiséginek lenni, mint a rendszerváltás előtt. Akkor egyértelműbb állapotok voltak, most látunk egy alapvetően nagyon pozitív és jó értékrendű erőteret, viszont annak a mindennapos megnyilvánulásai és kísérőjelenségei mellett meg nem lehet elmenni szó nélkül. Ezt a kettősséget jelenleg sem lenyelni, sem pedig kiköpni nem tudja a keresztény értelmiség, de azt gondolom, hogy ez igaz az egész magyar értelmiségre is. Vagy démonizálja az egészet, és azokat az értékeket, eredményeket is megtagadja, amelyek objektíven nézve is pozitívak, vagy letagadja a valóságot, hogy ne kelljen szembesülni a problémákkal, például a korrupcióval. Szerintem a keresztény felelősség pont itt jön elő, hogy az ember merje az értékek melletti elkötelezettségét nyíltan vállalni. Egyrészről ki kell állni a hatalom által – hitem szerint helyesen – megfogalmazott értékek mellett, mint az életközpontúság, a családbarátiság, a hazafiság, mert ezeknek közösségépítő, megtartó erejük van. Másrészről viszont rá kell szorítani a mindenkori kormányzatot, hogy a hatalmát valóban a közjó érdekében használja és ne egy szűk csoport gazdasági érdekei mentén. Az igazi kihívás az, hogy a rendszer mutat-e nyitottságot az önkorrekcióra és öntisztulásra. Azért nevezem magamat rendszerhibának, mert ezt a fajta kritikus értelmiségi gondolkodásmódot nem látom rendszerszinten a vezetői kiválasztási szempontok között.

Mennyire kerül előtérbe a hite a munkája során, a kollégái tudják azt, hogy hívő?

Teljesen vállalom a kollégáim felé, de nyilván nem Laudetur Jesus Christus felkiáltással köszöntöm őket a liftben, és ez így is van rendjén.

Az biztos, hogy a kollégáim sokszor nem látják, hogy mit teszek értük, mint jelent a „lélekben hordozás”.

Például ha a folyosón velem szembe jön egy szomorú munkatársam, akkor rákérdezek, hogy mi a baj, vagy csak elmondok magamban egy fohászt érte. Ez nyilván nem a közlekedésszakmai feladatok közé tartozik, de ezt a dimenziót én legalább annyira értékesnek gondolom, mint a szakmai eredményeinket.

Az irodájának ablaka a Bazilikára néz, gondolom aligha véletlenül…

Nem véletlen, minden reggel ez az iránytű, mikor dolgozni kezdek. Nagy szívfájdalmam, hogy a templomok nagy része nem megközelíthető hétköznap. Nem a „tárjátok ki a kapukat” szemléletmódot hirdetik, ami pedig hozzám nagyon közel áll.

Nem lehet zárt templomajtókkal evangelizálni, vagy legalábbis hitelesen biztosan nem.

Mindig bennem van a fájdalom, amikor zárt templomajtót látok, mert Isten személyesen ott van. A Bazilikába és a Szervita téri templomba napközben is be szoktam ugorni egy „rapid szentségimádásra”, az ebédidő rovására. Előbbinek van szentségi kápolnája, míg utóbbi közel van a fővárosi önkormányzathoz, és bizony az egyeztetések után néha jól jön egy kis erőgyűjtés! Nem tudnám a munkámat tisztességesen végezni, ha ezek a feltöltődések nem lennének.

Három éve dolgozik a BKK vezérigazgatójaként: ez az időszak megerősítette a hitét, vagy megpróbáltatások elé állította?

Nagyon erősen dolgozik rajtam ez feladattömeg, mert ennyire közpolitikailag kitett pozícióban nem voltam még, ez számomra is újdonság. Tudtam, sejtettem, hogy mivel jár, de amikor ezt konkrétan átéli az ember, akkor azért ez nehezebb.

Azzal a Dabóczi Kálmánnal, akit az újságokból kiolvasok, én kezet se fognék.

Ordító különbség van aközött, ami újságolvasóként, közösségi médiafogyasztóként ki tud alakulni egy közpolitikai szereplőről és a valódi személyisége között. Ahhoz, hogy ne veszítsem el a belső biztonságérzetemet a nehéz időszakokban fontos valamibe, vagy inkább valakibe kapaszkodnom. Például a tavaly nyári vizes világbajnokságra időzített kibertámadás és kommunikációs hadjárat időszaka alatt napi tematikus forgatókönyv mentén tömegével kaptam a privát közösségi média felületeimre kamuprofilokról a gyűlölködő üzeneteket. Ebben a tavaly nyári időszakban a legfontosabb kapaszkodóm az Isten-kapcsolatom volt, illetve a családom.

Örülök, hogy Ön hozta szóba a nyári történteket, amelynek részletes elemzésére nyilván nem a 777 a legalkalmasabb felület: de ezek szerint a hitének fontos szerepe volt azokban a napokban, amikor az egész ország erről a bizonyos kibertámadásról beszélt…

Furcsán hangzik, de nekem van egy „megállapodásom” a Jóistennel: én mindig ott voltam, és annyi ideig voltam ott, ameddig a Gondviselés úgy gondolta, hogy feladatom van. Ide is úgy kerültem, hogy nem én kerestem magamnak ezt a feladatot, tudtam, hogy folyamatos támadásoknak leszek majd kitéve. A nyári történtekből nagyon sokat tanultam, mind emberileg, mind kommunikációs szempontból is. Gyönyörű szépen megrostálta a „baráti” körömet, kiderült, hogy kik azok, akik felülnek a kommunikációs hadjáratnak anélkül, hogy egyáltalán megkérdeztek volna engem. Ami különösen nehéz volt a nyári helyzetben, hogy a feleségem akkor volt 32-34 hetes a hetedik gyermekünkkel, nagyon fontos volt, hogy a családom ne szenvedjen – szó szerint – semmilyen sérülést.

Azóta természetesen megszületett a hetedik gyermeke, milyen érzésekkel tölti el, hogy majdnem egy futballcsapatnyi ember alkotja a szűk családját?

Bernát megszületése leírhatatlan érzéseket váltott ki, nemcsak belőlem, hanem mindannyiunkból. Nagyon sokat „nyert” vele az egész család, a testvéreiből fantasztikus, eddig nem ismert erényeket váltott ki, de a feleségemmel való kapcsolatunk is teljesen új lendületet kapott.

Az interjú elolvasható a 777 blogon itt.

Létrehozva 2018. január 31.