Kedves testvérek, én a jegyességünkről szeretnék néhány szót elmondani nektek, hogy hogyan formált jegyességünk alatt az Úr.

Mindketten hívők voltunk és úgy gondoltuk, hogy a házasságot csak Istenre lehet alapozni, és hogy az emberi erő kevés hozzá. Hogy mi saját erőnkből soha nem fogunk boldog házasok lenni. Ezért az Úrra bíztuk, hogy Ő tanítson meg minket. Jó férjnek és feleségnek, jó apának és anyának lenni. Őt kértük, hogy formáljon minket ilyenné. Hosszú időt, több mint egy évet szántunk a jegyességre. Mivel a házasság nagy feladat, tanulni kell hozzá, felkészülni. Ezt a tanulást, felkészülést viszont nem okos könyvekből szerettük volna elsajátÚtani, hanem az Úr vezetéséből. Őhozzá akartunk minél közelebb kerülni.

Így a közös együttléteink is kezdtek átalakulni. Egyre többet imádkoztunk együtt. Sőt eljártunk imádságos alkalmakra is. Észrevétlenül elkezdett bennünket formálni az Úr. Mi nem tudtuk igazából, hogy hogyan fog ez történni. Hogy mit fog velünk kezdeni, hogy fog bennünket alakÚtani. De szinte észrevétlenül megtette ezt, és formált minket úgy, hogy annak ellenére, hogy egyre kevesebb testi közelség lett köztünk, mégis egyre gyengédebbek lettünk egymáshoz, egyre inkább szerettük a másikat.

A mi önző szeretetünk átalakult szolgáló szeretetté. De volt még egy olyan pont a kapcsolatunkban, amiben nem láttunk egészen tisztán és világosan. Ez épp a testiség volt. A keresztény házasságban vagy a keresztény együttjárásban hogyan lehet megélni a testiséget, vagy hol van a határ. Erről nem igen kaptunk egyértelmű felvilágosítást.

Amikor erre kerestük a választ, akkor az Úr választ adott nekünk egyik kedves paptestvérünk szájából, aki szeret ilyen kérdésekben is konkrét dolgokat mondani. Azt mondta, hogy úgy viselkedj a menyasszonyoddal, mintha a legjobb barátodnak lenne a felesége. Itt legyen a határ. Másképpen még azt is mondta, hogy felesleges határt rakni a szakadék szélére, mert ha valaki elindul a lejtőn, ember legyen a talpán, aki megállítja.

Mikor ezt meghallottuk, először megdöbbentünk, de nagyon vonzó is lett számunkra ez a tisztaság, hogy teljes tisztaságban készüljünk fel a házasságra. Vágytunk erre, és kértük az Urat, hogy adja meg ezt nekünk. Döntést hoztunk ezzel kapcsolatban és imádkoztunk: Uram, mi azt akarjuk, hogy tisztán készüljünk fel, de csak Te tanítsál minket erre. És az Úr tanított minket.

Nem volt könnyű. Kísértésünk is volt, de amikor egy-egy ilyen kísértést ki tudtunk védeni imádsággal, utána éreztük az Úr örömét és békességét. Megtapasztaltuk azt, hogy megint közelebb kerültünk egymáshoz.

Elérkezett a házasságunk. Megtapasztaltuk, hogy amikor házasságot kötöttünk, akkor is megmaradt ez a szolgáló szeretet. Ez nem azt jelenti, hogy akkor most feloldódtak a gátak, mindent szabad, hogy most egymásnak lehet esni, stb., hanem egész egyszerűen ez egy folyamatos dolog.

Hogy szeretem a másikat az azt jelenti, hogy szolgálok és nem azt, hogy birtokolom őt. És az Úr ebben vezetett minket. Egy éve vagyunk házasok. Megtapasztaltuk ez alatt az egy év alatt is, hogy mennyi örömöt, békét és harmóniát teremtett bennünk az Úr. És mi tudjuk, hogy még az elején vagyunk, hogy sokat kell tanulnunk, de bízunk az Úrban, mivel megtapasztaltuk szeretetét. Akik ebben a cipőben járnak, párkeresésben vagy jegyességben vannak, merem őket bátorítani, hogy vállalják ezt a radikális döntést, ezt a tisztaságot, mert megéri.

Hála legyen Jézusnak!

(in: Katona István, Öltsétek magatokra Jézus Krisztust! Marana Tha, 2001. Budapest)

Létrehozva 2017. július 9.