A húsvét utáni nyolc napot ún. fényes hétnek hívjuk. Ekkor történt eme fényességes esemény. Később, amikor ismét beleolvastam Faustina nővér naplójába akkor lettem figyelmes egy addig észre nem vett ígéretre.

„Ha mások imádkozzák az irgalmasság rózsafüzérét egy haldokló mellett, az is elnyeri ugyanezt a bűnbocsánatot. Ha ezt az imát haldokló mellett mondják, mérséklődik Isten haragja, és mérhetetlen irgalom veszi körül a lelket.”  (Napló 811)

Számomra nagy ajándék, hogy ismét láthattam Jézus Szíve ígéretei közül egynek a beteljesedését egy haldokló életében. Azt az ajándékot pedig, hogy ezt láthattam és tapasztaltam a kiáradó irgalmat, annak, köszönhetem, hogy az irgalmasság rózsafüzért végeztem a haldokló ágyánál és ez a tanúságtétel és tapasztalat volt a jutalom. A 90 éves nagymama biztos vagyok abban, hogy életében legalább egyszer, de lehet, hogy többször is elvégezhette a Jézus Szíve nagy kilencedet. Jézus pedig megígérte, hogy az ilyen személy nem fog a szentségek megerősítő kegyelme nélkül távozni ebből a világból.  Alleluja, alleluja, alleluja! 

A történteket az Elhunyt unokája mondja el. Zilahy Emese tanúságtétele.

„Látható módon a láthatatlan Isten! A jó halál, a boldog halál Kegyelméről.

Nem tudom, hogy kezdjem, és milyen módon próbáljam átadni azt az érzést, amit akkor átéltem. Nevezzük csodának vagy egy csodálatos pillanatnak, nos, nem tudom. A Nagymamám velünk lakott az utolsó két évben, Ő soha nem panaszkodott nem betegeskedett minden jó volt, úgy ahogy mi kialakítottuk a környezetét és csendesen élte mindennapjait. 90 év hosszú idő és tudtuk, hogy nem marad velünk örökké. Teltek-múltak a napok és az Idős gyengélkedni kezdett. Minden nap egyre nehezebbé váltak a mozdulatok. Nem ért minket váratlanul, hiszen a természet bölcs józan folyamatait megállítani nem lehet.

A teljes összeomlás hirtelen történt a már jól begyakorolt megszokott mozdulatok elmaradtak, és nem lehetett mit tenni. Egy dolgot kivéve: meghagyni valakinek a hitét és méltóságát az utolsó napokban vagy éppen órákban! Tudni kell és hozzá tartozik az előzményekhez, hogy Nagymamám nagyon vallásos ember volt és minden vasárnap tiszteletét tette az ÚR előtt a Templomban!

 Elérkezett az idő tudtuk, hogy segítséget kell kérnünk, hogy az oda vezető út csodás utazássá váljon és a megbékélés szigetére vezessen! Ezért megkértem Tibor atyát, hogy jöjjön el a Mamához. Akkor nem tudott jönni, mivel ő is kezelésen volt Pesten, hanem csak másnapra ígérte a látogatást. Aggódtam, hogy nem lesz-e későn, mert Mami már nagyon közel állt a végső pillanathoz.

Másnap reggel megérkezett Tibor atya. Elmondta, hogy imádkozni fog Mamáért, hogy részesíti a bűnbocsánat/szentgyónás szentségében és feladja neki a betegek szentségének a kenetét. Csak csendesen figyeltem az eseményeket és nagyon szomorú voltam és gyáva módon még a félelem gonosz ereje is a hatalmába kerített.

Hallgattam a Plébános úr bölcs szavait, és amikor tudtam még az imát is vele együtt mondtam. Folyamatosan figyeltem Nagymamám arcát és apró reakcióit. Nehezen lélegzett ugyan, de jelen helyzetben valahogy a szenvedés apró jelét sem véltem felfedezni rajta. A Plébános úr befejezte a szentségek kiszolgáltatását és az imát, majd pár másodperc csend következett. Álltunk az ágy mellett csendesen és figyeltünk. Az idős kinyitotta szemeit és vett egy utolsó lélegzetet majd apró mosoly jelent meg az arcán, minden elcsendesült. Az arcán béke, megnyugvás és szépség tükröződött.

Döbbenetes isteni időzítés! Mama megvárta a papot! Megvárta  amíg Jézus eljön hozzá az életadó húsvéti szentségekkel és Jézus által megerősítve elindulhatott haza a mennybe vezető úton, tisztán bűnök nélkül! Arcát, testét nem törte össze az agónia, hanem végtelen nyugalmat árasztott. A boldog megérkezés nyugalmát, mint aki az élő víz nyugodt, sima tengerén révbe és biztos partot ért

A láthatatlan élő Isten láthatóan mutatkozott meg, hogy a szentségekben Ő az emberért van jelen és cselekszik az emberért. Igen, Ő jött elébe és Ő befogadta őt az örök életbe azt a Mamát, aki már földi életében befogadta Jézust az életébe. Nos, így történt nagymamám hazaérkezése. Csodálatos volt. Már szégyellem, hogy félelmet éreztem azokban a percekben. Találkozhattam egy igaz hit beteljesedésével, mert Isten jósága és nagysága végtelen.”

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. augusztus 20.