Beszélgetés Kubiszyn Viktorral

Volt filmes újságíró, jelenleg négykönyves szerző (egy filmes és három drogos témájú kötete jelent már meg), gyógyult drogos, ismeretterjesztő előadó – melyik a pontos meghatározás?

– A fentiek mindegyike igaz. Az identitásom része, hogy író vagyok, hogy felépülőben lévő függő vagyok, a legfontosabb és legalapvetőbb azonban az, hogy megszabadult és újjászületett keresztény, Istennel kapcsolatban lévő ember vagyok. A lényem legbelsőbb burka, az identitásom alapja ez, utána jön a következő réteg, ami a függőséggel kapcsolatos, és végül az, amit csinálok az elmúlt években: az írás és az úgynevezett ismeretterjesztő beszélgetések, párbeszédek olyan emberekkel, akiket érdekel ez a téma – főleg diákokkal, de jártam börtönökben, fesztiválokon, olyan helyeken is, ahol alaphelyzetben nem túl nyitottak erre. Számomra a mindennapi tevékenységek, az írás, a beszélgetések, a drogprevenció missziós indíttatásúak: a megtérésem és az újjászületésem óta minden olyan dolgot, ami az életemben történik, igyekszem alárendelni ennek a legbelső magnak, Isten akaratának.

Azaz azért írsz, mert hitre jutottál?
– Az írásra adományként tekintek: az a tehetségem, hogy ki tudom fejezni magam szövegekben, mások számára élvezetesen. Mivel minden tehetséget Istentől kap az ember, az én felelősségem, hogy használni is kell. A felelősségemben benne van, hogy próbálom kamatoztatni a tudásomat. Azonban míg az általam ismert világ- vagy kortárs magyar irodalomban alapvetően az alkotót istenítik mint teremtőt, létrehozót, addig nálam – nyilvánvalóan az értékrendem miatt – nem én vagyok a központban, hanem Isten. Még akkor is, ha egyes írásaimban egyszer sem fordul elő Isten vagy Jézus Krisztus neve. Az írást szolgálatnak élem meg – hogy ez milyen szövegekben, milyen könyvekben csapódik le, az más kérdés. Igyekszem minél szélesebb réteget megszólítani. A kábítószeres téma sokakat érdekel, így ezen keresztül be lehet vonni az olvasókat. Az írás számomra nagyon sok rétegben hasznos. Van benne öröm is, személyiségfejlesztés is, önismeretre is vezet, hasznosnak is érzem magam tőle, célt és értelmet is ad az életemnek. Minden könyvem újabb kísérlet, nem befejezett folyamat, mint ahogy az íráshoz való viszonyom sem az. Ugyanis az írás nemcsak pozitív érzéseket kelt, hanem időnként teherként, akár keresztként is tekintek rá.

Íróként a drogprevenció vagy a keresztény missziói munka az elsődleges motivációd?
– Az írásaimnak nem feltétlenül az a céljuk, hogy valamiféle népnevelő irodalomként távol tartsák az olvasókat a kábítószerezéstől – persze nyilvánvalóan van ilyen áttételes hatásuk is. Az én célom, hogy olyan helyzeteket, sorsokat mutassak be, olyan szövegeket alkossak, amelyektől az olvasó élete gazdagodik. Bennem nincs arra indíttatás, hogy bármifajta üzenetet leerőltessek az olvasó torkán, vagy legalábbis nem szeretném ezt tenni.

Az iménti nyilvános beszélgetésen szó volt arról is, mi minden vezethet drogfogyasztáshoz: a szülői figyelem hiánya, a csonka családok, a megromló szülő-gyermek vagy éppen tanár-diák kapcsolatok. Milyen hiányból indult a te drogkarriered?
– Amit a kábítószerezés okaiként általában fel szoktak sorolni, az mind a felszín. Ha a dolog mélyére nézünk, kiderül, hogy emberként boldogságra, az Istennel való kapcsolatra vagyunk teremtve. Én is, mint minden ember, boldog akartam lenni, biztonságot kerestem, és azt, hogy szeressenek. Mindaz a vágy, ami Isten felé húz, megvolt bennem is. A kábítószerezés lényegi szinten nem más, mint istenkeresés, csak nagyon rossz irányban. Látszólag pozitív dolgokat ad: ez a „boldogságfless”, hogy jó vagyok, szeretve vagyok, jól vagyok, vagány vagyok. Viszont Isten hiányát nem töltheti ki semmi: sem a kábítószer, sem a pénz, sem a hírnév, sem a karrier, semmi más értéknek tűnő olyan dolog, ami a világból van. Az én esetemben sem volt tudatos istenkeresés, hogy kábítószerezni kezdtem, de nyilvánvalóan ez volt a történet mélyén. Egy kábítószer-használó vagy függő, aki rákattan a kémiai örömszerzésre, tapasztalatom szerint a szer-
fogyasztás abbahagyása után nem tud hosszú távon megmaradni úgy, hogy nincs meg az a valami, ami valódi boldogságot ad az aktuálisan használt pótmegoldás helyett.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. április 14.