Gyerekként olykor összevesztem a bátyámmal. Egyszer még az is előfordult, hogy oly nagy volt bennem az indulat a vélt sérelem után, hogy örökharagot kiáltottam Neki és kitagadtam, hogy nem a testvérem többé. Édesanyánk aki meghallotta ezt, köztünk termett és a következőt mondta nekem.

„Hogy merészelted ezt mondani?

Jogod van az igazadhoz, jogod van a bátyád fejére olvasni a szennyesét, de nincs jogod ahhoz, hogy megtagadd a testvéredet, akármit is tett ellened, mert akkor a te bűnöd nagyobb, mint az övé! Ti örökké testvérek vagytok és azok is maradtok! Meg ne halljam ezt még egyszer tőled vagy fakanállal verem el a szád és a kezed! Azonnal béküljetek ki! Megértetted?”….és közben szeretet szikrát szórt a lelke, úgy féltette a testvériességünket.

Később gyakran elmondta, hogy haldokló Édesanyja csak egyet kért a hat gyermekétől. Azt, hogy ha ő már nem lesz velük, akkor is szeressék, segítsék egymást és soha ne veszekedjenek, mert nincs annál nagyobb fájdalom, mint amikor a testvérek haragszanak egymásra. Megismerve az evangéliumot felnőtt fejjel már azt is tudtam, hogy ahhoz sincs jogom, hogy a másik szennyesét a fejére olvassam.

Talán ezek alapozták meg bennem, hogy papként mennyire ökumenikus párti lettem szóban, imában,  írásban/szakdolgozatban és tettekben egyaránt és mennyire fájlalom az egység hiányát. Ebben a szellemben, az egységet a szabaddá tevő igazságban keresve (Jn8.32) a megértésben is a békesség lába nyomában járva merem mondani. Luhernek joga volt az igazsághoz, joga volt kimondani az akkori bajokat….de nem volt joga arra, hogy felháborodjon, megbotránkozva bűneinken fejünkre szórva a szennyesünket megharagudjon és vélt sérelmében és igazában örökharagot mondva kiszakadjon a Jézus által alapított Egyházból.

Miért? Több válasz is van erre, de most csak a legfontosabbat írom le. Mert elindította a feldarabolódás öngerjesztő folyamatát és engedetlenségével az ördög, a Diabolosz kezébe tette a felszeletelő kést, amely bűn ezután szívről szívre kézből kézre járva mint a staféta bot, szép lassan feldarabolta az Egyházat és az oszd meg és uralkodj elv alapján részekre osztotta. (Diabolosz a sátán munkáját jelenti. Jelentése széttörő, szétszedő, szétdobáló, megosztó.)

Talán jó szándékkal azt gondolta, hogy ő majd megmutatja, hogy egy új egyházban ő majd jobban csinálja, mint a pápisták Aztán látva az ő hibáit, bűneit más is azt gondolta, hogy nem kell a bűnös Mártonnak engedelmeskedni és ő majd jobban csinálja, mint Luther és elszakadva Luthertől ő majd egy jobb és szentebb egyházat hoz létre. Aztán látva az ő hibáit, bűneit megint csak úgy gondolta valaki, hogy…..és, hogy majd ő is megmutatja…..etc….

Kiszakadva a testből, az alapítással való folytonos kapcsolat láncolatát megszakítva, a jézusi alapot elveszítve mára már annyi protestáns egyház, kis egyház, szabad egyház, szekta…stb. létezik, hogy alig lehet őket nyilván tartani.  Megtörtént a diaboloszi „csoda” a nagy varázslat1Sámuel15.23a lehetetlen. A törhetetlen márvány, a kéfási szikla amelynek kapuit a pokol sem döntheti be földhöz lett vágva és ha nem is ment ugyan tönkre, de a márvány mégis ezer darabra tört és gurult szét a bűn erejében. És ekkor megtörtént a másik az isteni csoda is, hogy a sok darabra hullott egyház egyetlen kapuja továbbra is ellenáll a pokol erőinek az ÚR ígérete szerint. Mt16.18

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. november 22.