„Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal.… Az Úr azonban így felelt neki: ’Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle’.” (Lk 10,40a. 41-42)

„Úgy érzem, elveszítelek…”

Feltekintettem a munkámból – épp egy szuperhős jelmezen dolgoztam –, és üveges tekintettel meredtem a férjemre. Éjfélre járt az idő, ő a díványon ült. Borostás arcán az egész napos kórházi munka ráncai, zöld szemében könnyek csillogtak.

„Elveszítesz – engem?” – bámultam rá, és éreztem, hogy váratlan düh fojtogatja a torkomat.

„Én itt vagyok. Igyekszem gondját viselni öt gyermekünknek. Elkészíteni az ételeteket. Elmosni az edényeiteket. Összehajtogatni a ruháitokat…” – ütöttem rá a mellettem lévő ruhás kosárra, és hagytam, hogy a fáradtság okozta ingerültség szavakká formálódva folyjon ki a számon. „Hogyan veszíthetnél el, mikor soha nem lépek ki a házból? A bolt az egyetlen hely, ahol ezen a héten is voltam.”

Férjem lecsúszott a díványról mellém a földre, és mély, szaggatott lélegzetet vett. Szarkasztikus kirohanásom nem törölte ki a fájdalmat a tekintetéből. „Nem arról beszélek, amit értem teszel” – mondta szomorúan. „Én rólad magadról beszélek.”

Átnyúlt a köztünk lévő ruhahalmon, ujjait az enyéimbe kulcsolta. „Hiányzol” – suttogta. „Elveszítelek.” A gyomrom összeszorult, ingerültségem átadta helyét a mélabúnak.

Egy ágyban alszunk, egy kancsóból töltjük ki a kávénkat; egy asztalnál eszünk, ugyanazt a kopott kisbuszt vezetjük ugyanazzal az öt gyerekkel. Egy gyülekezetben imádjuk Istent, egy csapat szurkolótáborában ülünk a lelátón. Mindketten keményen dolgozunk a családunkért – én a gyerekeket látom el, ő munkába megy, és kifizeti a számlákat. Tennivalóink listája hosszú, egymással töltött időnk rövid.

Annyira igyekeztünk tenni-tenni, hogy alig osztottuk meg az életünket. Kapcsolatunk megrendülését ráfoghatnám a szülői szereppel járó nyomásra vagy a mindennapi élet szikkasztó hatására, de szívem mélyén tudtam az igazságot: szeretetünk nem haldoklik, csak szétszóródik.

A szorgalom nem helyettesíti a meghittséget.

A mai igénket megelőző történet eszembe juttat egy másik nőt, aki „elveszett” a tennivalók labirintusában.

Öt rövid versben olvashatunk a két nővérről, akik szeretik Jézust (Lk 10,38-42). Az egyik azt választja, hogy élvezi a jelenlétét, a másik azt, hogy szolgálja Őt. Egyik szakít időt a kapcsolódásra. A másik a sürgés-forgás áldozatául esik. Az egyik megáldva kel fel, a másik keserűséggel végzi.

Szomorúan ismerek magamra ebben a történetben, nem az a nővér vagyok, aki lelassít, hogy élvezze a másikat, akit szeret. Be kell vallanom, hogy inkább van Márta-szívem, mint Mária-lelkem.

Annyira beszippantanak a magamra szabott feladatok, a kötelezőnek tartott mindennapi tennivalók, hogy figyelmen kívül hagyom a „jobbik részt” a házasságomban: hogy örüljek a barátságunknak, a kapcsolat mélységének, aminek megosztására teremtettünk.

Az utóbbi időben arra szoktam kérni Istent, segítsen, hogy ugyanolyan lendülettel dolgozzam házasságunk gondozásán, mint a mindennapi feladataim elvégzésén. Nem találtam hozzá titkos képletet, de azt tudom, hogy apró változtatások napirendemen nagy változást jelentenek kapcsolatunk ápolásában.

Nem tehetem mindig félre a magasra halmozott mosatlant, de néha dönthetek úgy, hogy ott hagyom őket a mosogatóban, és odabújok férjem mellé a díványra. Nem tudom mindig figyelmen kívül hagyni a határidőket vagy a porcicákat, de megtehetem, hogy néha korábban kelek, hogy elvégezzem a sürgős tennivalókat, és így a férjemmel foglalkozhatom, miután lefeküdtek a gyerekek.

És attól függetlenül, hogy mi mindent kell megtennem, mindig imádkozhatom bölcsességért, hogy „a jobbik részt” válasszam, és egyre mélyülő szeretettel szeressem „jobbik felemet”.

Végülis, ha egy nőnek el kell vesznie, vesszen el a szeretetben.

Drága Jézus, tudom, hogy a férjemnek nemcsak a kezem kell, hanem a szívem is. Segíts, hogy a meghittséget a szorgalom elé helyezzem, és tegyek érte, hogy házasságunk a te mértéktelen szereteted tükre legyen. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. október 17.