„Igen, az Úr színe előtt (táncolok)! És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt” (2Sám 6,21b-22a)

Szemem sarkából láttam, hogy kissé távolabb valami elsuhan. Valaki fel-le szaladgált az oldalhajóban. Örömteli hangok töltötték meg a templomot húsvétvasárnap reggel, ahogy a megváltást dicsőítő éneket énekeltük. Próbáltam az ének szövegére koncentrálni, de a figyelmemet mindegyre elvonta a rohangáló fiú. Kérdőn néztem a mellettem ülőre, remélve, hogy magyarázatot kapok.

„Egy volt kábítószerfüggő. Néhány hónapja átadta életét Krisztusnak, és most már megszabadult a függőségtől. Túlcsordult benne a szeretet Jézus iránt.” Ekkor egy idősebb asszony és egy férfi is csatlakozott hozzá, és együtt táncolt vele. A nagyszülei voltak. Ez az idős házaspár éveken át állhatatosan imádkozott unokájáért.

Ahogy néztem ezt a felszabadult fiatalembert és örvendező nagyszüleit, ahogy Istenben ujjonganak, Dávid király jutott eszembe, mikor visszatért Jeruzsálembe. Dávidból is kirobban az Úr iránti szeretet. Nem bírta magában tartani Isten iránti csodálatát és háláját mindazért, amit tett vele: győzött egy hatalmas csatában, visszaállította a szövetség ládáját, és felkente őt királlyá. Aki arra járt, mindenki láthatta: „hogy Dávid király ugrálva táncol az ÚR színe előtt” (2Sám 6,16).

Csodálatosak azok történetei, akikben túlcsordult az Isten iránti szeretet. De van egy, amelyik mindegyik fölött áll: a kereszt ajándéka. Tudom, hogy ezerszer hallottátok már a Jn 3,16 versét, de épp ezért könnyen túlsiklunk rajta. Olvassuk újra, és közben gondoljunk Isten szeretetére irántunk.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

A fiatalember és nagyszülei feladták önuralmukat, hogy táncolva fejezzék ki Isten iránti szeretetüket. Alapigénkben azt olvassuk, hogy Dávid király feladta büszkeségét, hogy látható módon imádhassa az Urat. „Igen, az Úr színe előtt (táncolok)! És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt” (2Sám 6,21b-22a). Feláldozta a méltóságát az Úrért.

Isten, az Atya feláldozta a számára legdrágábbat, a Fiát. És Jézus lemondott életéről értünk! Miért? Mert túlcsordult bennük a szeretet.

Öt kislány anyjaként megdöbbent Isten szeretetének mélysége, mellyel Jézust felajánlotta helyettünk. Abszolút lehetetlennek érzem, hogy én bármelyik gyermekemről lemondjak valaki másért. Saját életemről nem is beszélve!

Felfoghatatlan szeretettől vezérelve Isten mégis ezt tette: Jézust kereszthalálra adta, hogy kifizesse bűneinkért a váltságdíjat. Áldozatával Jézus örök életet biztosít mindazoknak, akik átadják neki az életüket. Ettől az igazságtól bennem is túlcsordul a szeretet!

Mindenkiben másként nyilvánul meg, ha túlcsordul bennünk Isten szeretete. Van, aki csendben imádja az Urat a szívében. Mások teli torokból énekelnek, és fel-alá rohangálnak a templomhajóban. Akárhogy fejezed is ki Isten-dicséretedet, szánj időt most arra, hogy végiggondold, mi mindent tett eddig az Úr az életedben, és adj hálát túlcsorduló szeretetéért. Egyszer csak észreveszed talán, hogy megmozdul a lábad, és táncra akarsz perdülni.

Uram, köszönöm, hogy mindent feláldoztál értem, hogy elküldted egyetlen Fiadat, hogy meghaljon bűneimért a kereszten. Köszönöm, hogy szeretsz, és felajánlod nekem az örök életet. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. április 24.