„s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban” (Jn 14,13)

Néhány éve csodálatos születésnapi ajándékot kaptam, a legjobbat egész életemben. Eleinte úgy tűnt, hogy az ajándék egy közös hétvége a barátnőmmel. De Isten tudta, hogy ennél többre van szükségem, valami mélyebb ajándékra, ami meggyógyítja a lelkemet, amitől megváltozom.

Lendyt még az egyetemről ismerem. A diploma után egy darabig dolgoztunk is együtt. Amikor tehát a férjem azt javasolta, hogy legyen a születésnapi ajándékom egy Lendyvel töltött hétvége, nagyon megörültem.

Mindig csodáltam Lendy kapcsolatát Istennel, szerettem volna, ha olyan hitem lenne, mint neki. Amíg el nem költöztünk, Lendy végig szelíden támogatta hitbeli fejlődésemet. A lehetőség, hogy újra együtt lehetünk, épp az, amire a legnagyobb szükségem van most, gondoltam.

Egyik sétánk közben Lendy megkérdezte, engedem-e, hogy imádkozzon fölöttem. Mekkora ajándé k! A legnagyobb örömmel fogadtam.

Lendynek fogalma sem volt, mennyire kellett nekem az imádságos segítség. Nem beszéltem neki a szorongásról, ami egyfolytában rágott belülről. Évek óta tartok bibliaórákat, de az utóbbi időben az alkalmatlanság érzése eluralkodott a lelkemen. Miért engem hívott el Isten erre a feladatra? Nincs semmi végzettségem. Nem jártam szemináriumba. Igazolható biblikus tanulmányaim nincsenek. Én csak egy egyszerű jogtanácsos vagyok!

Mégis minden héten ott álltam és tanítottam, és nem osztottam meg bizonytalanságomat senkivel, még a férjemmel sem. Attól féltem, a csoportom tagjainak bizalma megrendülne a tanárukban, ha tudnák, hogy alkalmatlannak érzem magam. Isten viszont tudott a vívódásaimról. Meghallotta szívem kiáltását, és kegyelemmel, szeretettel válaszolt rá.

Sétánk végén Lendy elvezetett egy csendes helyre, kezét a vállamra tette, és imádkozott felettem. A házasságomért, a családomért. Aztán mikor a bibliaoktatói tevékenységemért imádkozott, a kezét felemelte a vállamról, a fejemre tette, és megkent valamilyen illatos olajjal, amit magával hozott. Szavai gyógyító balzsamként hullottak rám: „Wendy, jól végzed a munkád.” Eleredtek a könnyeim. Ő újra meg újra megismételte: „Alkalmas vagy.”

Szaporodtak a könnyek. Tenyerébe vette az arcomat, erősen a szemembe nézett, és utoljára is elismételte: „Alkalmas és értékes vagy.”

Isten tudott lelkem fájdalmáról, arról, mennyire várok valami megerősítést, hogy jól végzem a munkám, hogy alkalmas vagyok, és hogy az Ő akarata, hogy Igéjét tanítsam másoknak. Isten megrendezte ezt a hétvégét, hogy valaki, akit szeretek, akiben megbízom, újra életet leheljen a szolgálatomba. Isten élettel töltötte meg számomra az igét: „amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban” (Jn 14,13).

Azóta nagyobb önbizalommal tanítok és írok, minden üzenetet Istenre bízok. Ő válaszolt az imádságomra, új életet lehelt a szolgálatomba, hogy az Ő dicsőségére tanulmányozzam és tanítsam az Igét, és osszam meg a reményt Jézusban.

Kedves barátnőm, te is azért olvasod ezt az áhítatot, mert Isten meghallotta szíved kiáltását. Azért szól hozzád, hogy Igéje bátorítson, alakítsa életedet, ahogy az enyémet alakította. Isten meghallja kiáltásunkat, válaszol könyörgésünkre, hogy megdicsőüljön abban, ahogy növekedünk az Ig&eacu te;ben és az érte szentelt életben.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy meghallottad szívem kiáltását. Köszönöm, hogy válaszoltál rá, hűen ígéretedhez. Segíts, hogy meghalljalak és engedelmeskedjem, hogy Tiéd legyen minden dicséret és dicsőség, tisztelet és hála. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. március 21.