„Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: és sok ember életét megtartsa.” 1Móz 50,20

Valahányszor kiléptem az emberek elé, hogy megvalósítsak valamit, amire úgy éreztem, Isten elhívott, kritikával és ítélkezéssel találkoztam. Szolgálatom elején hangos és kegyetlen volt a reakció. „Sosem lesz belőled jó előadó.” „Nincs szükség rád.” „Nézz magadra. Gondolod, hogy pont egy ilyen valakit akar felhasználni Isten?”

Néha másokhoz mértem magam. „Ő annyira okos! Olyan képzett! Kiváló kapcsolatai vannak. Hol vagyok én mindettől?” Úgy éreztem, összezsugorodom. Visszavonulót fújtam. A tökéletesség álcáját vettem magamra, gondosan kimunkált mondatokkal, rendben tartott otthonnal, csinosan öltöztetett gyermekekkel. Kívül kifényesített, belül teljesen elhanyagolt voltam.

Néha az Úr szóbahozta ezt az ámítást. Párhuzamosan olvastam Henry Blackaby Experiencing God (Isten megtapasztalása) és Neil Anderson Victory Over the Darkness (Győzelem a sötétség fölött) című könyvét. Gyakran borították el könnyek a szememet, miközben próbáltam feldolgozni a tanultakat. Egy nap aztán már több történt a könnyeknél. Olyan zokogás tört fel belőlem, mintha a mellkasom darabokra akarna hasadni.

Arcra borulva kértem Istent, szóljon hozzám. Amit hallottam ezután, egy egyszerű kérdés volt, ami aztán az egész életemet megváltoztatta: „Megosztanád a történetedet?” „Igen, Meg fogom osztani a történetemet. A jó részeket, amik rendben vannak, biztonságosak, elfogadhatók.”

De Isten nem a rendben lévő, biztonságos, elfogadható részekre gondolt. A lehetetlent várta tőlem. Teljességgel lehetetlen… saját erőmből.

Isten minden tiltakozásomra olyan igével válaszolt, ami arra mutatott, hogy ne a saját erőmre támaszkodjam, hanem az Övére. Igényemre, hogy elfogadjanak, azt válaszolta, hogy az Egyetlen hallgatóság számítson. Rávezetett, hogy észrevegyem, honnan jönnek a kételyek, gondolkodjam el a forrásukról. És egyszerűen újra meg újra azt suttogta a fülembe, hogy Ő szeret engem.

Mikor először álltam ki nyíltan a történetemmel, ez abszolút engedelmességből eredt. Fejemet lehajtotta m közben, s készen álltam a legrosszabbra. Arra számítottam, hogy nőkből álló hallgatóságom meg fog kövezni … főleg, mikor az abortuszhoz jutottam. A gyermekkori szexuális zaklatás, a kirekesztettség szégyene semmi volt ahhoz képest, amit gyermekem elvetéséről hozott döntésem okozott.

Sokszor megsirattam már ezt a döntésemet. Bűnbánatot tartottam. Több százszor kértem már Isten bocsánatát. Mindannyiszor leraktam az oltár elé, mikor elhangzott az oltárhoz hívás. De semmi sem hozta meg azt a megváltást, amit az a nap hozott. Remegve álltam a pódiumon, és megosztottam mindazt, amit Ist en kért tőlem.

És akkor megtörtént a csoda. Mikor befejeztem, és fel mertem nézni, könnyáztatta arcok néztek vissza rám. Az ajkak azt suttogták: „Én is. Én is.” Ekkor végre megértettem, mi a jelentése az 1Móz 50,20-nak: „Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: és sok ember életét megtartsa.”

Mindent megváltoztatott, hogy megtapasztaltam, Isten éppen azt használja fel mások érdekében, amitől értéktelennek hittem magamat. Végre széttéptem a Sátán szégyenláncát, és felismertem hazugságait. Abban a pillanatban győztesnek éreztem magam – nem saját erőmből, hanem az Úr erejéből és hatalmából, mely mindent jóra tud felhasználni. Az, hogy én igent mondtam Isten kérésére, másoknak is megadta erre a bátorságot. Hatalmas terhek nyomása szabadult fel. Életek változtak meg. Elrejtett titkokat érintett meg a kegyelem. Szép az, amikor az emberek igent mondanak Istennek. Téged mivel szólít fel az igenre?

Uram, köszönöm, hogy a lehetetlent lehetségessé teszed. Köszönöm, hogy kézbe veszed életem minden eseményét, és jóra használod fel. Áldalak érte, Uram. Követni fogom tervedet, amit az életemről alkottál. Jéz us nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2013. október 31.