Tizennégy éves voltam, amikor megmondtam édesanyámnak, hogy pap szeretnék lenni. Macau-ba küldött, Hong Kong-tól, ahol születtem,  40 mérföldnyire, hogy ott a Szent József Szemináriumba lépjek be.

Hat évvel később megkaptam az engedélyt a püspökömtől, hogy belépjek a Jézus Társaság Portugál Provinciájába.  A szokásos tanulmányok után 1941-ben szenteltek pappá Sanghai-ban, s a városban maradva szolgáltam a kantoni katolikusokat 1946-ig, amikor Shekki-be neveztek ki, ez Észak Macau-ban van. 1950. október 1-én XII. Piusz pápa nevezett ki a Kantoni Egyházmegye apostoli adminisztrátorává

Papi szolgálatom első évei nem voltak könnyűek, mert már a kommunisták voltak hatalmon, és erősen szorongatták a katolikus híveket.  A pasztoráció volt a feladatom,  fő gondom, hogy megerősítsem a papságot, akiket elgyengítettek a forradalmi változások Kínában.  a japán háború és utána a kommunizmus hatalomra kerülése. Intenzív pasztorális programot indítottam,  beszéd sorozatokat, lelkigyakorlatokat és más lelki programokat tartottam. S felszólítottam a papságot és a szerzetesnővéreket, hogy kapcsolódjanak bele ebbe a munkába. 

A politikai hatalommal való kapcsolatomat meghatározta, hogy elutasítottam a kapcsolatot a Hazafias Társulással, melyet azért állítottak fel, hogy elszakítsák a kínai egyházat a Szentszéktől.  Hat alkalommal támadtak meg nyílt színen, végül 1958 februárjában bebörtönöztek. A következő 22 évben elszigeteltek a családomtól, barátaimtól. Hét évet magánzárkában voltam, még rabtársaimtól is elzárva.  Az ima és a Szentlélek tartott meg a különösen is sötét órákban, amikor távol éreztem az Urat

Ebből a háttérből kezdtem el gondolkodni az adott témán, a cölibátuson, mint a papi identitás és elkötelezettség szívén. Hogyan látom a papi cölibátust? Mint választ látom, az Úr hívására, aki arra hív, hogy teljesen adjam át magamat neki az emberek szolgálatára.   A házas embernek kötelessége van a házastársa, a családja felé, ezeknek elsőbbsége van, ezt nem hanyagolhatja el önmaga és családjának súlyos kára nélkül. Az Úr előtt felelős ezért   Számára a házas állapot az Úr hívására adott válasz. Amennyiben egy pap megnősül, a családi kötelezettségei megelőzik a papi szolgálatát. S mivel ez így van, felteszem a kérdést, hogyan nősülhetne meg egy pap, aki magát egészen odaszenteli az embereknek?   Felemésztődni a saját belső világában, a felesége, a családja miatti gondokban, komoly feszültségek támadnának a családja és a szolgálata között.   

A papi elkötelezettség az Úr hívására adott válasz. Az Úr nem nősült meg. Teljesen átadta magát övéinek.  Így mi utánozzuk az Urat. Tudom, hogy vannak manapság az Egyházban, akik nehéznek találják a cölibátusra való elkötelezettséget, sőt olykor lehetetlennek.   Talán nem árt, ha tanulunk a kínai kommunistáktól. A kínai forradalom alatt igen sok papot nősülésre kényszerítettek.   Így támadták az Egyházat és annak szolgálatát. Nem kicsinyelték le a cölibátus jelentőségét, azért akarták felszámolni.   S hát voltak papok, akik megházasodtak, de egy idő múlva a kommunisták tudomásul vették, hogy a hívek nem fogadják el a házas papok szolgálatát.   Elutasították, hogy olyan katolikus pap legyen a lelki vezetőjük, akik házasok. Nem hiszem, hogy személyes ítélkezés lett volna a magatartásukban ezek felett a papok felett, inkább úgy látom, hogy olyan papokat akartak, akik egész életüket az Úrnak és az Úr népének szentelik.  Ezt semmilyen más elkötelezettség nem helyettesíti. Hosszú pásztori szolgálatom alatt sok papi hűtlenségnek voltam a tanúja. S anélkül, hogy az illető személyek felett ítélkeznék, szomorúan kell megállapítanom, hogy ők általában a keresztény élettől is elszakadtak.    Többen voltak, akik szerettek volna megtérni, de a „feleségük” megakadályozta, és sokan elveszítették végül a hitüket.  Két eset közismert Kínában. Sanghaiban egy megnősült pap misét akart mondani a templomban, de a hívek nem engedték és kitessékelték. Kummingban egy megnősült püspök akart a székesegyházban misézni, de a hívek meggátolták. Nem tudta elmondani a misét.  A katolikus közösség ellenállt a kommunisták nyomásának és nem változtatta meg a hozzáállását. A kommunistáknak is el kellett fogadnia, hogy csak nőtlen papokat szentelhetnek a közösség szolgálatára.   S nem azért engedtek, mert annyira csodálták volna a cölibátust, hanem, hogy megőrizzék a közösségek egységét.  .

Vajon a kínai katolikus közösségek magatartása egyedül a hagyományőrzésen alapul?  Vagyis azért akarnak ezek a közösségek celebsz papokat, mert így volt a múltban is, s ezt akarják folytatni?   Nem gondolnám. Többféle oka van annak, hogy a katolikus közösségek celebsz papokat akarnak, ez is benne lehet. De a Mennyek Országáért való cölibátusnak az Úr szavai szerint önértéke van. Szent Pál tanácsolja. Az egyik érték, szerinte az ebből fakadó szabadság. A celebsz személy számára a szabadság sajátos ajándék, mely segíti abban, hogy teljesen az Úrnak s az Úr művének szentelje magát.  S ez nem azt jelenti, mintha ezek az emberek jobbak lennének azoknál, akik másféle meghívást kaptak az Úrtól, hanem azt, hogy teljesen a keresztény közösség szolgálatára adják át magukat.  S ez a jelenség, valamint a saját tapasztalatom   tanít, hogy a kínai katolikus közösségek igénye, hogy lelki vezetőik celebsz életet éljenek.  Olyanokat akarnak vezetőül, akik egész határozottsággal elszánták magukat az Úr követésére , s akik elvezethetik így őket Isten ismeretére és szeretetére.  Az emberek tudják, hogy nekik mennyi hétköznapi gondjuk van, S hogy emiatt nem mindig látják  tisztán. az Úr útjait. Azokban a lelki vezetőkben bíznak akik egészen odaszentelik magukat az Úrnak, hogy azok tudnak segíteni nekik életük elrendezésében. 

A cölibátus nem teljesen idegen a kínai kultúrától. A buddhista szerzetesek és nővérek nem házasodnak.  Szabadulni akarnak a vágyaktól, minden evilági élvezettől, hogy elérjék a Nirvánát. A hívő buddhista elvárja, hogy hűségesek legyenek fogadalmaikhoz. Amennyiben megházasodnak, elvárják, hogy akkor térjenek vissza a világba, és ne maradjanak „házas szerzetesek”.   Nem azért mondom ezt, mintha azonosnak tartanám a cölibátus buddhista motívumát az Isren Országáért vállalt keresztény fogadalommal, ahogyan azt Jézus meghirdette az Evangéliumban.   Csak rá akarok mutatni a cölibátus érték voltára, s arra, hogy míg a nem keresztények is elvárják a hűséget az ilyen eskühöz.  Miután a kommunisták a katolikus papok eseteiből felismerték , hogy a nép megkívánja ezt a hűséget, megszűntek a buddhista szerzeteseket is házasságra kényszeríteni

Sok alkalommal személyesen is tapasztaltam, hogy az Úr milyen benső erőt ad arra, hogy vállalja az egyén őérette a börtönt, a szenvedést, sőt a halált is.  Most elsősorban azokra gondolok, akik hűségesek maradtak cölibátusi fogadalmukhoz. Tudatában vagyok annak, hogy nem csak cölebsz keresztények tettek tanúságot Krisztusról Ha egyszer majd megírják a kínai mártírológiát, tele lesz laikusok, férfiak és nők nevével, fiatalokéval és idősekével, akik papjaikkal és szerzeteseikkel együtt szenvedtek  börtönt, sőt halált is az Úrhoz való hűségük miatt.  Arra kívánok rámutatni, hogy a celebsz élet, az Úrral egyesült élet jól fel tud készíteni az élet végső áldozatul hozatalára, ha ez az az út, melyre az Úr vezeti az őt hűségesen követőket.   

Például a titkárom,  , Fr Anthony Ngan Tak-Kang. Sokan már életében szentnek nevezték, ő csak mosolygott volna ezen, s csodálkozott volna, hogy az ő mindennapi életét miért magasztalják így fel.  Azzal utasított volna el minden dicséretet, hogy hiszen csak a kötelességét teljesíti, és éli, amit az Úrnak ígért sok évvel ezelőtt.  Semmi hősiességet nem talált volna benne.  Azonban, amikor elérkezett a megpróbáltatás, rendkívüli bátorságról és erőről tett bizonyságot.  De az ő kiváló példája csak egy a sok kínai paptestvér közül, akik hihetetlen szenvedéseken mentek át..  A nőkkel való kapcsolatában  Fr Ngan mindig tisztelettudó de tartózkodó volt. Ez nem gátolta papi szolgálatában, akár férfi akár nő állt előtte.   Senki sem tételezte fel róla soha, hogy a legcsekélyebb fokban is hűtlen lett volna papi cölibátusi kötelességéhez.   S éppen ez volt az egyik ok, ami miatt olyan mélyen tisztelték mindazok, akik ismerték.   

Nagyon jó titkár volt. Igen jól megértett engem, ragyogó jó tanácsokat adott, mely igen nagy segítség volt, azokban a nehéz időkben, amikor a kommunisták egyre inkább el akarták nyomni az Egyházat.  Egy alkalommal kerestük a módot, hogyan fizethetnénk ki a bennünket sújtó igen magas adókat.  S mivel támogatnunk kellett a papság és a szerzetesek megélését, voltak, akik az egyházi tulajdon eladását javasolták. Ő egyszerűen kimondta: Nem lehet a Kódex előírásaival ellentétesen elidegeníteni az Egyház tulajdonát, még akkor sem,ha ez azt jelenti, hogy szegényebben kell élnünk és ínséget kell szenvednünk. Azt kívánta, hogy kövessük a szegény Krisztust és őrizzük meg az Egyház tulajdonát.   Minden bizonnyal nem a birtoklás vágya hajtotta. Csak biztosítani akarta az Egyház működési feltételeit az előrelátható még nehezebb időkre. Pár hónapon belül elveszítettük mindenünket, az un. Vagyon felülvizsgáló Bizottság minden elkobozott, ez a bizottság kommunistákból és a Patrióta Társulás tagjaiból ált. S ez a tény sem változtatta meg,   Fr. Anthony  tanácsának korrektségét, amikor sok jóakaratú ember nem látott túl a pillanatnyi nehézségen. 

Ugyanazon a napon börtönözték be őt is, mint engem, s szintén ítélet nélkül.  A North of Guangdong tartomány munkatáborába küldték. .Pár ruhadarab volt csak a hátán. Mindig szegényen élt, mindig mindenét odaadta a nálánál szegényebbeknek. Hiányos táplálkozás, kemény munka és betegség    a lábán vérmérgezést kapott, ez okozta a halálát. Soha meg nem ingott az Úr, az Egyház iránti hűségében

Folytathatom a sort másokkal, mint amilyen a vikáriusom volt Fr Andrew Chan Jik-san alo átvette a hivatalomat, amikor börtönbe kerültem. Pekingbe hozták, kényszeríteni akarták, hogy lépjen a helyembe, s legyen püspöke a Patriota Társulásnak, a kormány felügyelete alatt. Mindvégig ellenállt. Visszavitték Kantonba börtönbe. Kegyetlenül megverve egy rendőrállomáson őrizték, ahonnan sikerült négy lábon mászva megszöknie, keresztények befogadták, rejtegették, hamarosan meghalt.   

Sokan tettek ehhez hasonló módon tanúságot Kínában. A Zsidó levél szavai jutnak eszembe, adnak bátorságot nekünk, itt maradottaknak:  : “Szegezzük tekintetünket arra, ami előttünk van, és Jézusra.  ” (12:1).

Mielőtt szabadon engedtek volna a börtönből újra kihallhattak. Kérdeztek a Vatikánnak kapcsolatos érzelmeimről. Azt válaszoltam:     “Katolikus vagyok, nem szakadhatok el a Pápától.   Ez dühítette a kihallgató tisztet.  . “Maga 22 év után is ugyanolyan makacs   öreg ember, mint volt..” Tíz nappal később újra jött és azt mondta:  “Maga elsősorban mindig becsületes volt, soha sem használta a maga vagy a családja hasznára az Egyház pénzét. Másodsorban soha nem szórakozott nőkkel, végül is, soha nem ártott senkinek Ezzel indokolta meg a szabadon bocsátásomat.   A ” soha nem szórakozott nőkkel” azt fejezte ki, hogy megtartottam a cölibátusi fogadalmamat sértetlenül. Természetesen ez az Úr kegyelme, s ez nyilvánvaló volt az ateista kormányzat szemében is,   akik nem húztak hasznot belőle.    . Mégis a szabadon engedésem, s hogy ezt okul hozták fel rá, azt mutatja, hogy kénytelenek voltak elismerni, hogy a cölibátusban van  valami nagy jó.  Nem tudták, hogy miért, de mi keresztények tudjuk, hogy Jézusért, aki azt mondta: „Vannak, akik a Mennyek Országáért lemondanak a házasságról. Akinek füle van a hallásra, hallja meg ” (Mt 19:12 ).

(A szerző kantoni érsek, Kína)

Létrehozva 2017. augusztus 14.