Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt hallottam először a pompeji rózsafüzér kilencedről, de nem volt merszem azonnal belekezdeni. Lett volna kiért mondanom, éreztem is késztetést rá, de folyamatosan lebeszéltem magam róla, mondván erre alkalmatlan vagyok, nekem nincs ennyi időm egy nap, és különben is, ha valamibe nem kezdek bele, akkor nem is bukhatom el.

A vallással való kapcsolatomról annyit szeretnék elmondani, hogy gyermekkoromban, bár meg voltam keresztelve és elsőáldozó is voltam, a szüleimmel soha nem jártunk szentmisékre. Csak karácsonykor és húsvétkor tértünk be az Úr házába. Amikor 16 éves voltam, lehetőségem adódott arra, hogy a Bazilika énekkarában szolgáljak, amit hűen tettem másfél évtizedig, de ez sem volt elég arra, hogy a szívem megnyíljon Isten előtt és Vele akarjak élni. Úgy igazán egy medjugorjei zarándokút nyitotta fel a szemem, vagyis inkább irányította a szívem az Úr felé.

D. atyától többször hallottam, hogy az emberek többsége akkor fordul az Isten felé, amikor már megpróbált az élet. Ezért van az, hogy kevés a fiatal a templomokban, és hogy sok középkorú kezdi el keresni a Mindenhatót. Valahogy velem is így történt. Ősszel jelentkeztem a Szentlélek szemináriumra, ahol az életgyónás után a várt megkönnyebbülés helyett olyan lelki nyomort és fájdalmat éreztem, hogy könyörögtem az Istenhez, segítsen rajtam. Ő pedig válaszként a pompeji rózsafüzér imára hívott. Volt kiért mondanom, hisz egy közeli családtagom jó ideje szenvedett lelki támadásoktól, ezért eldöntöttem, Őérte kérem a Szűzanya közbenjárását.

Az első nap 5 rózsafüzért mondtam… Az elsőt szenvedősen, be-bealudva, de ahogy telt a nap, és teltek a rózsafüzérek, egyre könnyebb és mosolygósabb lett minden. Sőt, annyira örült a Szűzanya nekem, hogy az utolsó imádság közben forróság öntötte el a mellkasomat, lángolt a szívem a boldogságtól. Teltek a napok, hol 3, hol 4, hol 5 rózsafüzért imádkoztam el, s nemcsak azért a családtagomért könyörögtem, akinek a pompejit szántam, hanem azokért is, akik a környezetemben épp „rászorultak”, vagy zarándokútra mentek, vagy egyszerűen csak felajánlottam a Szűzanya szándékára, hogy ott segítsen, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Voltak nehezebb napok is, amikor erősen dolgozott a másik oldal…. amikor mindent elkövettek azért, hogy elaludjak ima közben (akár délután), amikor borzasztóan fájt a szívem miközben imádkoztam vagy épp a sok teendő miatt folyton félbeszakadt az imádság.

A teljes tanúságtétel elolvasható itt.

Létrehozva 2024. december 27.