Felfedeztem, hogy Jézus köztünk él
Egy nagyváros forgatagában élek tizenöt éve, és tanúja vagyok Jézusnak, akit eddig nem ismertem. Eddigi életem folyamán minden jó körülvett, és semmiben nem volt hiányom. Abban a tudatban éltem, hogy a legtökéletesebb keresztény vagyok. Egyszer azonban valami kezdett hiányozni az életemből. Nem tudtam, hogy egy tárgy után vágyódom, vagy egy személy után, csak éreztem, hogy e valami nélkül üres vagyok.
Néha leültem, és elkezdtem mondogatni sikertelenségeimet, magányomat, rosszindulataimat, amelyek eddig nem foglalkoztattak. Ilyenkor egy olyan érzés fogott el, mintha valaki nagyon figyelne rám, valaki megpróbálna megvigasztalni, de amíg nem tanulom meg az Ő nyelvét, nem fogom megérteni a válaszokat. És ekkor jöttem rá, hogy ez a valaki Jézus. De miért szól Ő hozzám? Mit akar tőlem ez a Végtelen Hatalom?! – hisz én egy öntudatos,büszke, kevély ember vagyok. Ő szeretni akar engem? Azt akarja, hogy az egész világon uralkodjék a szeretet, az Ő szeretete? Hát akkor én sem zárkózhatom el előle!
Egyre gyakrabban került kezembe a Szentírás, és mindig bátorított. De éreztem, hogy gyenge vagyok. Olyan dolgok kötöttek le, amelyektől nem tudtam megszabadulni. Egyszer azonban kezdtem ráébredni, hogy miért is futottam éveken keresztül – a sikerért, a gazdagságért, az érvényesülésért?! De a Szentírás ilyenkor is társam maradt: “Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek… hogy a ti örömötök teljes legyen.” Én évekig nem ismertem Jézust. Fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent vele élni. Életátadás?! – ilyenről még csak nem is hallottam.
Ezekkel a gondolatokkal október egyik szombatján beszélgetni indultam lelkiatyámhoz! Miután elmondtam, hogy mi történt velem a nyáron, elkezdtünk imádkozni. Az atya kérte a Szentlelket, hogy töltse be szívemet! Azt az érzést, ami ebben az imában fogott el, szavakban nem tudom leírni. Egyszerűen azt éreztem, hogy most jött el az a perc, amikor választanom kell a világ vagy Jézus között. Az Úr melegsége végigfutott egész testemen, minden porcikámnak döntenie kellett. És Jézusé lettem.
Olyan nagy boldogság és öröm töltött el, amilyet még soha nem tapasztaltam. Elfogadta az életemet, a tenyerébe vette és vigyáz rá. Ezen a délutánon a Szentírás Lukács evangéliumánál nyílt ki: “Aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt.” Milyen kicsi kis homokszem vagyok a hatalmas sivatagban és mégis tud rólam az Úr, és tud rólad is, róla is, mindenkiről. Azóta megváltozott a kapcsolatom az emberekkel. Egyszerűen mindenki a testvérem lett, és ezt Jézusnak köszönhetem. A régi dölyfös embert lecsillapította bennem, és így új társakat szerzett nekem.
Legjobb barátom a Szentírás lett. Elviszem mindenhová, és ha valamiben nem tudok dönteni, akkor megadja a választ. Az Úr megpróbál mindenkinek egy új életet adni. Nekünk csak el kell fogadnunk, és a világ legboldogabb emberei leszünk. Én is ezekhez a testvérekhez tartozom, mióta Jézusé vagyok. Nap mint nap boldogan indulok útnak, mert tudom, hogy a célban ott fog várni Jézus. Amíg az ember nem jön rá arra, hogy valójában miért is él, hatalmas feszültség van lelkében. Ide-oda dobálódik és nem tud megnyugodni, csak az Úrban. Bármilyen céllal próbálkozhat: pénzzel, érvényesüléssel, mindent el kell dobnia magától, mert a teljes boldogságot és biztonságot csak Jézus nyújthatja. Azért az én életemben is vannak sikertelenségek, de ezeknek a hiányoknak a legyőzése segít abban, hogy ne legyen semmim és senkim, csak Jézus a szívemben.
Megtaláltam azt, akivel és akiért érdemes élni, aki téged is szeret, aki mindenkinek örök életet akar adni, mert akkora az Ő jósága. Régen mindig valamilyen érdekkel álltam az Úr elé, mindig csak kapni akartam. Valójában az ima nem más, mint ajándékozás. Egyszerűen odaadom önmagamat Jézusnak. Mindent eldobok magamtól. Az imában kilépek a világból és elindulok Felé.
Ha körülöttem pusztaság vagy szakadék van, ez engem nem érdekel, mert nekem egy célom van, és az az, hogy találkozzam Vele! Ez a cél hajt, hogy nap, mint nap újra elkezdjem, fáradtan és leverten is beszélgessek Jézussal. Az ima már nem kényszer számomra, hanem valóban ajándék. Most már nincsenek üres perceim. Sokszor órákat tudok beszélgetni Vele!
Általa újra meg újra megtalálom az életem értelmét: CSAK az URAT akarom szolgálni, és két üres kezemet Felé nyújtani! Valaki itt él közöttünk kétezer éve, minden percben felénk nyújtja szeretetét és várja, hogy szóljunk Hozzá. Az a mi szerencsénk, hogy Ő mindig jelen van, mindig tud szeretni, és végtelenül nagy a türelme!
(forrás: maranatha.hu)
Létrehozva 2021. június 21.