Anya-lánya tanúságtétel – Pompeji rózsafüzér
Az anya
“Tele voltam aggodalommal és már nem is tudtam, hogy mit imádkozzak. Nagyon szerettem volna, hogy a lányom férjhez menjen. Valamelyik imát kerestem a Youtube-on, amikor véletlen belefutottam ebbe a pompeji rózsafüzérbe. Élő imádság volt, épp a lengyel Kukuczka atyával. Repestem az örömtől. Rögtön tudtam, hogy ez az, amit imádkoznom kell. Lejegyzeteltem a kapcsolódó imákat. Reggel, délután 3-kor és este 20 órakor mondtam a rózsafüzért, amikor harangoztak. Féltem, nehogy elszalasszak egyet is. Egyszer mégis volt egy mulasztásom, de bepótoltam.
Kukuczka atya szavai nagyon bátorítólag hatottak rám. Az ima öröm volt igazán! A Jóisten meghallgatta kérésem a Szűzanya közvetítése által. Nem csak ezt a csodát, hanem két másik egészséges unokám születését is neki és ennek a rózsafüzérnek köszönhetem.”
A teljes tanúságtétel elolvasható itt.
Létrehozva 2024. október 30.