Egy nyári lelkigyakorlaton együtt ültem egy atyával az ebédnél, és áthallottam hogy erről a bizonyos “pompeji rózsafüzérről” beszélgetnek, amiről aztán én is kifaggattam.

Egy pár hónappal később hallottam, hogy van a plébániai közösségünkben egy asszony, aki nagyon szeretne áldozni, de nem teheti, mert a párjával nincsenek összeházasodva, és ezt a párja nem is szeretné, de már két gyerekük van.

Annyira nem ismertem ezt az asszonyt, de valahogy amikor találkoztam vele, akkor mindig annyi szeretet áradt belőle, hogy nagyon megsajnáltam, és gondoltam elmondok érte egy pompeji rózsafüzért.

Általában este imádkoztam, ezért volt, hogy elcsúsztam, és még 3 rózsafüzérem maradt estére, amikor már 6 óra múlva kelni kellett, de mondtam anyukámnak, hogy ha az ima miatt maradok fent, akkor nem leszek fáradt. És meglepő módon tényleg elég jól bírtam a sok éjszakázást.

Bár már több mint egy éve imádkoztam a rózsafüzért, és jártam lelkigyakorlatokra is, mégis úgy éreztem, hogy ameddig nem töltöttem ennyi időt Istennel, valahogy nem igazán ismertem Őt. Ahogy az ima egy párbeszéd, és az emberi kapcsolatokban is a párbeszéd által ismerjük meg egymást, úgy az imában is ez történt Istennel és velem. Így az 54 nap alatt sok, hosszú esti beszélgetésünk volt 🙂

Egyik este azonban nagyon fáradt voltam, és még mind a 3 rózsafüzérem hátra volt. Ültem az ágyamon, és úgy éreztem, mindjárt elalszom. Gondolkoztam, hogy kéne valami izgalom, ami adna egy kis löketet a vérkeringésemnek, hogy el tudjam imádkozni a maradék imát, de nem jutott eszembe semmi. Majd pár percre rá megláttam, hogy egy óriási pók próbál meg átszaladni a szobám egyik végéből a másikba. Nagyon megijedtem, mert eléggé undorodom a pókoktól, de végül nagy nehezen elkaptam és összenyomtam.

Milyen viccesen elintézte Isten, hogy a hátralévő imát 100%-os éberséggel el tudjam mondani.

Akkoriban még sokat játszottam a számítógépemen, és kifejezetten emlékszem egy helyzetre, amikor egy játékon keresztül juttatta Isten eszembe hogy aznap misére kéne menni.

Megtapasztaltam, hogy az idő az ember legértékesebb dolga, és Isten nagyra tartja, ha a legértékesebb dolgunkat adjuk neki, az időnket.

A teljes tanúságtétel elolvasható itt.

Létrehozva 2024. október 6.