Többször írtam Báthory atyáról. Igaz, hogy ö nem tartozott a családhoz, de nagyon sokat köszönhetünk neki. 20 évig dolgoztam mellette, mint hitoktató és sekrestyés. Ismerte az életünket, örömünket, bánatunkat. Élete utolsó fél évében – ha kórházban volt – rám bízta az irodai munkát, a templomban ígeliturgia végzését.

 Utána még őt is megáldoztattam a plébánián. Szívesen végeztem ezeket a szolgálatokat, már csak azért is, hogy valamit viszonozni tudjak abból, amit ő tett értünk. Az utolsó vasárnap, az esti szentmise után – mivel mondta, hogy másnap befekszik a klinikára – ezt mondtam neki: „ Atya, aztán meggyógyuljon ám!” „Meg én, ha meggyógyítanak!”– és nevetett.

Bizakodva ment a kezelésre. Paptestvére megáldoztatta. A szíve azonban nem bírta, nemes lelke eltávozott Istenhez, akit egy életen át szolgált. Amikor halálhírét meghallottam, kinyitottam a Nagy Képes Bibliát, amit tőle kaptam, és ezt olvastam: „Ne legyetek tehát hanyagok, hanem kövessétek azokat, akik a hitben és a béketűrésben az ígéret örökösei lettek!”(Zsid. 6,12) Mondhat mást egy lelkipásztor? Másnap a fényképét tettem a Bibliába. Íme: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket!” (Jn 15,12) És: (Lk 12,47-48) „Az a szolga, aki ismeri Ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.” Utána: „Ezután harmadszor megyek el hozzátok.” ( 2 Kor 13,1) Amikor azt kértem, hogy vigasztaljon meg, ezen a mondaton volt az ujjam: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”( Jn 8,12)

Döbbenetesek voltak számomra ezek az „üzenetek”. Gyászjelentésére ezt írták: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.” – Szent Ágoston. (A Szent Ágoston Plébánia apát-plébánosa volt.) A másik mondat, amit végrendeletében kért, hogy írják a gyászjelentésére: „Ki Máriát feloldoztad, – a latrot is meghallgattad, – nekem is a reményt adtad.” („Dies irae”- részlet) Ezután mást nem tudok írni – Amen, azaz úgy legyen!

Aki arra gondol, hogy miért foglalkozom ezekkel a halálesetekkel, annak a Szentírásból idézek:

„Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: az Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk… Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk.” (1 Jn 3,1,2 ) Adja Isten, hogy a gyermekei maradjunk, és az örök boldogság részesei lehessünk! Amen.

Pécs, 2012. február 11. – A lourdesi Szűz Mária jelenése emléknapján

Létrehozva 2013. március 18.