Otthon a teraszon beszélgettünk, amikor kezdett fájni a lábam. Lefeküdtem. Egyszer csak halk, gyors lépéseket hallottam, és mintha valaki mondta volna: „Mami”, és süllyedni éreztem fekhelyem szélét, mintha oda ült volna valaki. A fiam jött-ment a szobában. „Te mondtad, hogy „Mami?” – kérdeztem. Nem, biztosan álmodtad-válaszolta. Én tudtam, hogy ébren voltam. Az orvos trombózist állapított meg. Felpolcolt lábbal fogadtam Báthory atyát, aki eljött, hogy megáldoztasson Nagyboldogasszony napján. Két kislány unokám szolgált ki, mankóval tudtam közlekedni.

Leányommal megbeszéltük, hogy a déli harangszó után elküldöm őket hozzá, hogy elhozzák az ebédet. Vártam a delet, mert egy éve, ezen a napon halt meg a volt szomszéd nénink, Györgyi néni, déli 12 órakor. Ő szinte nagymamaként volt része az életünknek. Sokszor beszélgettünk hitünkről. Ápoltam, segítettem, papot hívtam hozzá a klinikára. Amikor értesültem haláláról, kinyitottam a Bibliát. Mit üzensz, Györgyi néni?- „Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul…” (Rom. 12.) Ez az én örökségem tőle és egy nagy ezüst érem, amelyiknek egyik oldalán a Magyarok Nagyasszonya, másik oldalán Szent Erzsébet van.

A kislányoknak mondtam, hogy csináljanak rendet a játékos szekrényben. Egyszer csak Szilvi szalad lelkendezve. „Nézd, Nagymami, milyen nagy érmet találtam!” – és hozza azt az érmet. Meglepődtem. Rögtön felhívtam a leányomat, hogy elújságoljam. Még beszéltünk, amikor újra szaladt és mondja : „ Nézd, most meg egy kicsi érmet találtam!” Ó, ezt meg az édesanyámtól kaptam elsőáldozásomkor! „Tartsd a telefont – mondtam – most beteszem a Bibliába ezt az érmet, és amelyik mondaton lesz, azt üzeni a Mami.”Az érem ezen volt: „Ha Isten is akarja, máskor is eljövök.” Biztos lettem afelől, hogy előző este Ő járt itt. A kislányokkal elmondtuk az Úr angyala imát és mindhárman láttuk, hogy az asztalon lévő Titkos Értelmű Rózsa szobra mosolygott. Amikor azt a szobrot kaptam, – mivel láttam olyan szent képet, amelyen véres könnyet hullat – így fohászkodtam: „Szűzanya, te soha ne sírj, te csak mosolyogj!” Még egyszer láttuk mosolyogni a Szűzanyát a leányommal és a két unokámmal, amikor egymás kezét megfogva imádkoztunk előtte, nem sokkal leányom halála előtt.

(folyt.)

Létrehozva 2013. március 13.