Dominik Chmielewski  szalézi atya napjaink egyik legnagyobb hatású papja Lengyelországban. Ő alapította a Szűz Mária Lovagjai Mozgalmat, amelyik minden hónap első szombatján férfiak ezreit hívja közös rózsafüzér imára. Kezdeményezése már a világ számos országában terjed, köztük hazánkban is. Vannak előadásai, melyeket több, mint háromilló ember nézett meg a videómegosztó portálokon.

Az egész fiatalságom a harcművészetekhez kapcsolódott – ez volt életem prioritása. Naponta két órát meditáltam zenben és jógában – naponta háromszor gyakoroltam a karatét szellemileg és fizikailag. 21 évesen a Lengyel Harcművészeti Szövetség karate igazgatója lettem, és a karate harci változatára oktattam az embereket. Arra tanítottam a fiatalokat, hogyan kell megölni valakit ötvenféle módon. A bulikon és a diszkókban, ahol megjelentem, azt mondták: „Nézd, ez az a karatés srác, aki olyan sokat iszik…”. Utólag visszagondolva ez kínos érzés ez, de akkoriban nem nagyon izgatott…

Egy alkalommal Medjugorjéba látogattunk, hogy megnézzük a Szűzanya jelenését. Körülbelül 2000-en voltunk ott. Este fél tízkor csodálatos volt a hangulat, az emberek imádkozva és énekelve dicsérték Jézust… Hirtelen rájöttem, hogy Iván látnok közelében állok. Reá mutatva azt mondtam a barátaimnak: „Nézzétek, ez a tökéletes Zen. Így kellene meditálnunk, olyan koncentráltan, mint ennek a srácnak itt…”.   

Nem sokkal később Iván hirtelen letérdelt, felemelte a fejét és beszélni kezdett valakivel. Extázisba esett. A pap, aki mellette állt, fogta a mikrofont, és azt mondta, hogy a Szűzanya most jelent meg, és már köztünk van. Mindenki letérdelt. Mivel szkeptikus voltam, én nem akartam követni a példájukat, inkább próbáltam higgadtan elemezni az egészet. És akkor történt valami. A gyöngédség és a boldogság olyan hihetetlen hulláma tört rám, hogy sírni kezdtem, mint egy baba.

Ez az erőtapasztalat teljesen más volt, mint amit meditációval szereztem 15 év edzés után. Egy rendkívüli nő jelenlétének érzése volt. Nagyon finom és gyöngéd erő áradt belőle. Teljesen lenyűgözött. Olyan érzésem volt, mintha valaki átölelne, imádkozna felettem, és egyenesen a szívembe súgta volna, hogy mennyire szeret…

A jelenés után nagy volt az öröm és a béke az emberek között, majd kezdtek visszatérni a szállásukra. Én úgy döntöttem, hogy leülök kereszt tövébe a kőhöz. Ott azt mondtam Máriának: „Ha minden igaz, ami itt történik, és ez nem csak az én érzelmi instabilitásom, akkor arra kérlek, Mária, jöjj újra és maradj itt velem, mert valami nagyon fontos dolgot kell tennem az életemben, és ezt el kell mondanom neked.”

A kövön ülve akkor ismét az Ő nagyon erős jelenlétét kaptam ajándékba… Elmeséltem neki mindent az egész életemről.

Végül visszatértem a szállásunkra, de nem tudtam aludni. Még mindig hihetetlenül meghatottan úgy döntöttem, hogy mindent papírra vetek, amit éreztem. Levelet írtam Máriának, amelyben az egész életemet neki adtam – a barátnőmet, a harcművészeteket, a barátaimat, a teljes jövőmet, az életem minden tervét. Zsebembe tettem a levelet, és csak azután aludtam el.

Néhány hónappal később, egy intenzív edzésen kezdtem úgy érezni, hogy a karate technikák végzése közben valami baljós szorongás jár át, a semmiből. Az edzés, amely egykor nagy örömet okozott nekem, most valamiért megmagyarázhatatlan félelemmel és szorongással töltött el.

Tudtam, hogy a közelben van egy bencés kolostor, és egy nap odamentem. A kapuban azt mondtam, hogy szeretnék beszélni egy bölcs nővérrel. Egy idő után az egyik nővér kijött hozzám, rám nézett, elmosolyodott és azt mondta: „Vártalak.” Leültünk egy szobába, és úgy kezdtünk beszélgetni, mintha mindig ismertük volna egymást. A végén azt mondta nekem: „Figyelj, a Szűzanyának csodálatos terve van veled, de ami elválaszt Tőle, az az általad gyakorolt ​​harcművészet. A választás a tiéd.”

A tanúságtétel elolvasható itt.

Létrehozva 2024. július 9.