2009 Karácsonyán az éjféli misén gyermekáldásért könyörögve azt a képet adta nekem az Úr, hogy a következő Karácsonykor már gyermekemmel együtt megyünk majd a misére. 2010 márciusában tudtam meg, hogy babát várok, ami egyben a Karácsonykor kapott kép egyértelmű megvalósulását is ígérte számomra. Férjemmel kimondhatatlan boldogságot éreztünk, ám örömünk nem tartott sokáig, ugyanis 11 hetesen a babánk elhalt.

A vetélés és a korházi tartózkodás habár borzasztó élmény volt, végig éreztem Isten megtartó erejét és a testvérek: – saját közösségem és a Szentlélek szeminárium tagjainak- szeretetét és imáinak erejét. A Szentlélek Szemináriumot ez időben végeztem el. Meggyőződésem, hogy ez sem volt véletlen, ugyanis a Szeminárium alatt bennem végbement változás és hiterősödés tette lehetővé úgy vélem, hogy saját szomorúságomba való belesüllyedés helyett Isten megtartó erejére bízzam magam.
A nyár a testi regenerálódással és az újabb próbálkozás lehetőségére való egyre türelmetlenebb várakozással telt. A nőgyógyászom a gyötrődésem enyhítésére hormon stimulációt javasolt szeptemberben, hogy fokozzuk az esélyt az új terhességre. Amikor kiderült, hogy ez a módszer nem vált be, én teljesen összetörtem. A férjem ezzel ellentétben megkönnyebbült és azt mondta, hogy hagyjunk mindenféle orvosi segítséget, mert csak az Úr az, aki segíthet rajtunk. Igazat adtam neki. Közösségünk tagjaival imádkozni kezdtünk gyermekáldásért. Eközben én egyre rosszabb és rosszabb lelkiállapotba kerültem, amit nagymértékben fokozott, hogy az ősz folyamán legalább 10 barátnőmről, ismerősömről derült ki, hogy gyereket vár. Október közepére már annyira kikészültem, hogy ijesztő indulatok törtek rám, ha megláttam egy várandós nőt az utcán, továbbá nem voltam képes ránézni, beszélni a gyermeket váró barátnőimmel. Ebben a teljesen összetört, meggyötört, fogságban tartott állapotban döntenem kellett: vagy beleőrülök ebbe, vagy szabadulást kérve visszatértek Istenhez.
Természetesen az utóbbi lehetőséget választottam. Innentől kezdve minden nap egy órával korábban keltem és imádkoztam egyrészt a gyötrődésemből való szabadulásért másrészt gyermekáldásért, s mondtam az ezzel kapcsolatos Bibliai megvallásokat (nagyon sokat segített ebben Jackie Mize: Gyermekszületés természetfeletti módon című könyve). Novemberben közösségünk Karácsonyig tartó böjtölésbe kezdett –többek között értünk is böjtöltek-, s minden hívő barátunkat, ismerősünket gyermekáldásért való imára kértük, valamint többször kérünk ezért közbenjárást a gyógyító szerdai alkalmakon a pécsi Irgalmas Templomban.
Kimondhatatlan köszönettel tartozunk mindenkinek, aki hordozott bennünket imáiban, hisz 2010 december 6- án Szent Miklós napján derült ki, hogy imáinkat, küzdelmünket nem hagyta válasz nélkül az Úr, ugyanis a terhességi teszt pozitív eredményt mutatott. Karácsonykor pedig a gyermekemmel együtt mentem a Szent misére, csak épp nem úgy, ahogy én gondoltam egy évvel korábban. S a mi hatalmas, hűséges és szerető Istenünk kegyelméből 2011 július 28- án megszületett a lányunk.
Kimondhatatlanul mélységes hála, tisztelet van a szívemben a mi Istenünk iránt, aki ez úttal is megmutatta, hogy engem is szeret, bennünket is szeret, hogy nem hagyja válasz nélkül imáinkat. Köszönöm Neki, hogy megtapasztalhattam ez úton is, hogy:
“Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiktek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.” Mt 7, 7-11

„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.” (Mt 18,19)

Ámen.

Létrehozva 2012. május 8.