„Ahogy apám mondta, a New York-i rendőrség az a 15000 legjobb ember, akivel valaha is találkozhattál.” Az előadó egy konzervatív újságíró volt, és katolikus, és a New York-i rendőrök közül érkezett. „Sajnos” – tette hozzá – „25 000 New York-i rendőr van összesen.”

Ez egy régi vicc volt, ahogyan megtapasztaltam, amikor más rendőrök gyermekei is elmesélték. A viccet mesélve sajnálkozva elismerték, hogy néhány zsaru rossz zsaru, néhány pedig nagyon rossz.

Az összes rendőr között, aki 9/11-én az ikertornyokhoz mentek, biztosan volt néhány rossz is. Mégis, úgy mentek oda, hogy tudták, talán meghalnak.

Egy tanúságtétel

Ez egy tanúságtétel a kötelesség lelki értékéről. Még a rossz rendőrök is jelentkeztek, hogy kockáztatják az életüket. Tudták, hogy valaki vagy valami megölheti őket. Ritkán, de előfordul. Talán a családi hagyományt követték. Talán fiatalok és idealisták voltak. Talán nem is gondolták át igazán. De amikor aláírták a szerződést, tudták, hogy valami veszélyes dolgot ígérnek.

Azok, akik jól ismerték a rendőrség világát, azt mondták, hogy ez tipikus. Nekünk, kívülállóknak talán paradoxonnak tűnhet, hogy a férfiak ki tudnák használni a munkájukat, és ha kell, mégis az életük kockáztatásával teszik azt. Az volt a munkájuk, hogy az ikertornyokhoz menjenek. Erre jelentkeztek, ezt csinálták, ez volt a dolguk, ez volt a részük. Elkötelezettséget vállalsz és betartod. Teszed a kötelességed.

Ezt csodálnunk kell. A hősiesség nem menti fel a korrupciót és a visszaéléseket, de egy kicsit ellensúlyozza azokat. Erény a kötelesség teljesítése, még akkor is, ha csak szélsőséges esetekben teszed meg. Erény, ha elkötelezed magad mások szolgálatára, és akkor is betartod, amikor a betartása akár az életedbe is kerülhet, még akkor is, ha nem tartod be nagyon jól nap mint nap. Akkor teszed a kötelességedet, amikor a legtöbbet számít.

A legtöbben ilyenek vagyunk, azt hiszem. Elköteleztük magunkat, de a mindennapi életben nehezen tesszük meg, amit meg kellene tennünk. Könnyen lehet, hogy az életünket adnánk, ha valaha is erre kérnek minket, főleg, ha úgy állunk a dolog előtt, hogy igen vagy nem. Erre vállalkoztunk. Imádkozunk, hogy Isten adja meg nekünk a kegyelmet.

Olyanok vagyunk, mint a kislány Flannery O’Connor „A Szentlélek temploma” című novellájában. „A gyermek”, ahogy a 12 éves főszereplőt nevezik, szent akar lenni, bár önző okokból. Tudja, hogy soha nem lenne az. „Nem lopott és nem gyilkolt, de született hazudozó és lusta volt, pocskondiázta az anyját, és szándékosan ocsmány volt szinte mindenkivel. A büszkeség bűne is emésztette, a legrosszabb fajta. … Soha nem lehetett szent, de azt hitte, hogy mártír lehet belőle, ha gyorsan megölik”.

Mártírnak lenni

Hogy növeljük annak az esélyét, hogy életünket Krisztusért és másokért adjuk, gyakoroljuk azzal, hogy … életünket most Krisztusnak és másoknak adjuk. Azzal, hogy megtesszük a kötelességünket. Azzal, hogy megtesszük, amire jelentkeztünk. Azzal képezzük magunkat a mártíromságra, hogy apró mártírok vagyunk. Azzal, hogy megtesszük, amit házastársként, szülőként, szomszédként, egyháztagként, barátként, állampolgárként vállaltunk, különösen azzal, hogy megtesszük akkor is, ha ez sokba kerül..

Sőt, azzal, hogy bízunk Istenben függetlenül attól, hogy mit kapunk feladatul, és tesszük a kötelességünket. Így lesz egy keresztényből olyan valaki, aki szembe tud nézni az oroszlánokkal a Kolosszeumban.

Lehet, hogy mi ebben nem vagyunk olyan jók. Ezért kínálnak a papok gyónást, és ezért bocsátja meg Isten a pap által bűneinket, és ezért kihívást küld számunkra, hogy jobban teljesítsünk. Azaz, hogy jobban szeressük őt.

Mychal Judge ferences atya erről beszélt a 9/11 előtti napon a tűzoltóknak tartott prédikációjában. A New York-i tűzoltóság káplánja volt, az első elsősegélynyújtó, akit aznap megöltek. „Fantasztikus” – mondta -, „hogy néha hogyan tudok elkezdeni egy napot és átélni azt, de nem veszem észre, hogy minden, ami történik – minden egyes dolog, ami történik – valahogyan az isteni terven belül van.”

A pap ezt mondta a férfiaknak, akik közül néhányan másnap meg fognak halni: „Azt teszitek, amire Isten elhívott benneteket. Megjelentek. Egyik lábat a másik elé teszitek. Felszálltok a kocsira, kimentek és elvégzitek a munkát. Ami egy rejtély. És meglepetés. Fogalmad sincs, hogy mit lesz a kocsin. Nem számít, milyen nagy a hívás. Nem számít, milyen kicsi. Fogalmad sincs, hogy Isten mire hív téged.”

David Mills,  Pennsylvania.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. december 13.