Egy spanyol katolikus weboldal nemrég publikált egy cikket, melynek címe: „A hatóság képviselői elképedtek a lelkigyakorlatokon, ahol szentségimádatot tartottak az Oltáriszentség jelenlétében a börtönben, ami teljes változást okozott a fogvatartottaknál.” Ez egy meglepő bizonyság arról az átalakító erőről, amivel az egyházi szolgálat rendelkezik.

A texasi kísérleti program arra bátorította a rabokat, hogy vegyenek részt vallásos lelkigyakorlatokon. Sok résztvevő „nagyon problémás” rab volt, akik állandó konfliktusokba keveredtek. De a program jótékony hatásait a börtönhatóságok gyorsan megerősítették.

Tommy Ewing állandó diakónus a Beaumont-i egyházmegyéből (Texas) mutatta be a programot. Először vonakodott, hogy szolgálatot teljesítsen a börtönben. „Féltem és nem akartam bemenni a cellájukba.” Amikor legyőzte ezeket a félelmeket, úgy találta, hogy „amint kapcsolatba kerülsz ezekkel az emberekkel, rájössz, hogy Isten kegyelmének eszköze vagy.”

Ewing szerint mindenki meglepődött. „Látható, hogy mennyire megindítja ez a rabokat.” Sok ilyen pillanat adódik az Oltáriszentség imádata alatt. „Elhozod nekik Krisztus világosságát, és ezek az emberek megérzik ezt. Ez megváltoztatja őket.”

A gyónás szentségének központi szerepe van. A rabok megtanulják, hogy a gyónással az ember le tudja tenni a a bűnét egy papnak, akinek hatalma van feloldozni őt. Sok fogvatartott átéli azt az új lelki nyugalmat, amit feloldozás után kap.

Ewing diakónus megjegyzi, hogy „a gyónás és az Eucharisztia imádata még a szívek legkeményebbikét is meglágyítja. Ez egy életet megváltoztató, nagy élmény.”

Michael Rutledge, aki szolgálati igazgatóhelyettes a texasi büntetőbíróságon, a lelkigyakorlatok javára írja, hogy „egyfajta átalakulást hoznak.” A kezdeti siker után Ewing és néhány száz önkéntes segített a lelkigyakorlatok megszervezésében mind a férfi, mind a női börtönökben.

Amikor Ewing diakónus először kereste meg az illetékeseket a tervvel 2012-ben, szkepticizmussal találkozott. Végül azonban a tisztviselők beleegyeztek, hogy Ewing megpróbálja ezt.

Hatvanhat rab vett részt az első lelkigyakorlaton. Három héttel később Ewing találkozott a tisztviselőkkel, hogy értékeljék a programot. Az igazgató több mint hatvan levelet kapott a raboktól, a kezdeményezést dicsérték, elmondták, hogy milyen előnyökkel jár ez számukra.

A börtönigazgató ez után megkérdezte, hogy Ewing diakónus mikor tudna szervezni egy újabb lelkigyakorlatot.

Amikor a hír eljutott más állami börtönökbe, azok a tisztviselők is kértek hasonló lelkigyakorlatokat. A börtönszemélyzet elmondta, hogy ezek különösen hatékonyak olyan problémák feltárásában, melyek aggasztják a foglyokat, így lehetővé teszik számukra, hogy velük foglalkozzanak és megoldják azokat.

Sok rab írt az önkénteseknek, hogy köszönetet mondjanak és elmondják a benyomásukat. Ewing szerint a levelek általában arról szólnak, hogy „barátságot, szeretetet és a testvériséget találtak, [miután] sokan közülük már elvesztették a reményt.” Egy levélben az egyik fogoly azt írta: ”Isten teremtett engem, de te tettél azzá, ami ma vagyok, amit Isten akart, hogy legyek. Életem során követni fogom a Krisztusba vetett hit útját életem végéig, és tovább fogok harcolni azért, hogy Isten szeretete bennem megmaradjon.”

Ewing diakónus hihetetlen börtönprogramja egy újabb bizonyíték az Egyház üzenetének egyetemességére. Ahelyett, hogy a felszabadítás teológiáján, a progresszív társadalmi igazságosságon és más aberrációkon alapuló új és innovatív programokat keresünk, jobb lenne azt használni, ami működik és mindig is működött: Krisztus imádatát és a szentségek megszentelő cselekedetét.

Létrehozva 2019. október 9.