Nemrégiben egy hihetetlen gondolkodó robbant be a világ színpadára. A neve Jordan Peterson. Kanadai klinikai pszichológus és professzor, egyben globális szellemi szupersztár jelölt. Saját YouTube csatornája több mint egymillió előfizetővel rendelkezik, legutóbbi könyve globális bestsellerré vált, előadói turnéja színházakat és előadótermeket tölt meg szerte a világon.

Több okból nagy érdeklődéssel követtem a Peterson jelenséget. Először, mert Peterson nagy szolgálatot nyújt posztmodern, poszt-racionális világunknak. Nyugodt és koherens módon védi nyugati keresztény örökségünket, amikor olyan kevesen vannak, akik hajlandók vagy képesek erre. Másodszor, mert bátran szembeszáll az irracionális, posztmodern identitás-politika őrületével valami olyannal, amit egy olyan innovatív megközelítésként lehet jellemezni, ami ötvözi a pszichológiát, a természettudományt, a szimbólumot és a mítoszt. És harmadszor azért, mert hihetetlenül hatékony. Számtalan, korábban kormányozhatatlan nihilista és ateista, fiatal férfi tanúskodik (gyakran könnyezve) a hitre és célra vezető, átalakító élményeiről, miközben meghallgatják az előadásait.

Jordan Peterson semmiképp nem ortodox katolikus, és mint bármelyik régi vagy új gondolkodót, nem szabad kritika nélkül olvasni. Mindazonáltal hiszem, hogy üstökösként történő emelkedése mutatja a azt a hatalmas szellemi és intellektuális igényt kultúránkban, mellyel eddig nem megfelelően foglalkoztak. Hiszek abban, hogy bárki, aki hatékonyan kíván tanúskodni a hitről, tanulhat a Jordan Peterson-féle megközelítésből. Itt van hét evangelizációs lecke, amit megtanulhatunk az ő kulturális felemelkedéséből.

1. Mondj történeteket

Jordan Peterson történetekkel, narratívákkal indít, ezek elsősorban bibliai elbeszélések. Ő természetesen tudós, és a történetekből levont állításait nagy részletességgel támasztja alá tudományos és pszichológiai ismeretekkel. Soha nem indít semleges tényekkel (mintha volna ilyen). Történeteket mesél, mert tudja, hogy az emberi lények elbeszélő formában nézik a világot. A valóságot a cselekvés fórumaként látjuk, ő így mondja, nem pedig semleges tárgyak gyűjteményeként.

Volt egy idő, amikor a katekézis és az egyház kialakulása nagyrészt elbeszélő jellegű volt. A bibliai történetek képei templomaink és katedrálisaink falait szegélyezték, a szentek élete és legendája pedig gyakorlati iránymutatást adott az élethez még a legegyszerűbb földműves számára is. A közelmúltban a hitvédelem és a katekézis szellemileg megbicsaklott, a történeteket elhanyagolják, helyette a racionális érvekre és logikai bizonyítékokra összpontosítanak.

Az a probléma, hogy kultúránk kikészült a puszta racionalizmus miatt. A szigorú racionalitás, amit a rejtélyből és a történetből választottak el, őrültséghez vezet. Jobban éhezünk a jelentésre és egy történetre,, mint bármi másra, ahol eljátszhatunk egy szerepet. A mai fiatal férfiak nem akarnak több szillogizmust,  mint hogy színésznek lenni egy nagy, kibontakozó elbeszélésben. Katolikusként újra meg kell tanulnunk az elbeszélés hatalmát, mert sokkal hatékonyabban szólít meg és megérinti az emberek szívét, mint csak az érvek (kérdezd meg erről Tolkien-t).

2. Tanítsd meg a szabályokat

Az elmúlt 60 év során az egyház olyan kampányt indított, mely a hit szabályait a lehető legalacsonyabbra szegezte. A szükséges böjtöt szinte teljesen kiküszöbölték a katolikus életből. A húsmentes pénteket az év nagy részében csak választhatónak nyilvánították. A hétvégéhez túl közeli parancsolt ünnepek napjait vasárnapra tették át. Az eucharisztikus böjtöt csekély egy órára csökkentették. Néhány szigorúbb szerzetesrenden kívül a katolikus aszketizmus szinte teljesen eltűnt. Nincs ilyen igényünk és nem érezzük rosszabbul magunkat emiatt.

Egy olyan környezetben, ahol a szabályokat megvetik, Jordan Peterson egy nemzetközi bestseller könyvet írt a „Az élet tizenkét szabály a” címmel. Messze attól, hogy a szabadságot vagy a boldogságot megakadályozza, Peterson azt állítja, hogy a szabályok szükségesek az ember virágzásához. Saját szabályaiból nyújt át tizenkettőt, melyeket élettapasztalatból, pszichológiai éleslátásból és a nyugati civilizáció bölcsességéből merít. Ez a könyvet a világon legalább egymillió példányban adták el, népszerűsége pedig nem mutat lassulást.

A szabályok nem rosszak. Chestertont átfogalmazva az egyházi szabályok, akár dogmatikusak vagy csak praktikusak, falként szolgálnak egy játszótér körül. Igen, időnként korlátozó érzést kelthetnek, de valójában növekedésünkre, fejlődésünkre és végső boldogulásunkra szolgálnak. Ahelyett, hogy bocsánatot kérne és eltörölné a szabályokat, az Egyháznak ismét meg kell tanulnia, hogy megköveteljen valamit tőlünk. Lehet, hogy meglepődünk a válaszon.

3. Hívd az embereket a kereszt hordozására

Katolikusoktól nem idegen elképzelés, hogy a szenvedés a megszentelődés és a megváltás eszköze. Szentjeink, pápáink és az egyházdoktorok folyamatosan írnak a szenvedés megváltó erejéről, a kereszt hordozásáról és a világ megváltásáért való áldozat szükségéről. Az egyik leghíresebb könyvünk címe Krisztus követése [Thomas Kempis műve, a ford.], mely arra hív bennünket, hogy férfiasan törekedjünk a „kereszt királyi útjának”választására.

A kereszt üzenete nem népszerű egy szekularizált világban, sok katolikust zavar ez a hangsúly az Egyház tanításában: tompítják, vagy teljesen figyelmen kívül hagyják egy félrevezető próbálkozás során annak érdekében, hogy híveket szerezzenek. Paradox módon a kereszt hordozására irányuló felhívás tompítása helytelen dolog, és mindig impotens hithez vezet.

A kereszt központi jelentőségű Jordan Peterson világnézetében. Gyakran tanítja, hogy az élet elkerülhetetlen szenvedést tartalmaz, és a szenvedés bátor választása az út az önnön transzcendenciához. Továbbá úgy véli, hogy az egyetlen hit, ami bármit megér, a megélt hit. Furcsa módon éppen az ő üzenete az, amit az elkényeztetett férfiak és nők (különösen a férfiak) világa igényel és hallani akar. Az Egyháznak tanulnia kell ebből, megújítva saját elhívását a megtérésre, bűnbánatra, áldozatra és az akaratlagos szenvedésre, a Krisztussal való egységre születve.

4. Válaszd a konfrontációt az igazodás helyett

Volt olyan időszak, amikor a Katolikus Egyház híres volt arról, hogy félelem nélkül nézett szembe a világ hamis ideológiáival. A pápák erőteljesen érveltek a téves filozófiák, eretnekségek, sőt még a politikai és gazdasági rendszerek ellen is. Valójában ez egy harcos egyház volt.

A II. Vatikáni Zsinatot követően azonban minden megváltozott, és az egyház a konfrontáció helyett az igazodást választotta. Ahol csak lehetséges, kereste és erősítette a megbékélést a világgal. És többnyire lenullázta saját kulturális befolyását.

Jordan Peterson nem fél a konfrontációtól. Hírnevét elsősorban egy kanadai törvényjavaslat heves elítélésének köszönheti, ami kötelezően barátságosabb nyelvezetet írt volna elő a radikális transzszexuális aktivisták megszólításakor. Ahelyett, hogy kapitulált volna, Peterson bátran kijelentette, hogy soha nem fog eleget tenni egy ilyen őrültségnek. És ezért gyülekeztek sokan körülötte.

Ha az Egyház ismét elkezdene konfrontálódni a világgal, a testtel és az ördöggel és bátran kinyilvánítaná az igazságot, sok ellenséget szerezne magának. De a remény és a fény sugara lenne, mely körü az igazságra éhesek és világos útmutatásra szomjazók gyülekeznének.

5. Használd a szimbólumokat és a művészet szépségét a kommunikációban

Jordan egyik leghíresebb videójának címe „Miért van szüksége művészetre az életedben?” (Egy előadás, melyet Kanye West rapper is híresen figyelt). Egy bibliai előadás részletével a videó erőteljesen közli a szépség szükségességét a transzcendencia megtestesülésében. Szinte minden előadása tartalmazza egy szimbólum magyarázatát egy világvallásról, egy művészi alkotásról vagy egy nagyszerű irodalmi műről. Peterson felismeri, hogy a szimbólumok, akár irodalmiak vagy vizuálisak, képesek hatékonyan kommunikálni az igazságot.

Szerencsére a katolikusok nem hagyták teljesen figyelmen kívül a szépséget. Az egyházi vezetők, mint például Robert Barron püspök, gyakran szólítanak fel a kreativitás és a szépség megújítására, mint az evangelizáció vagy a hívők megszentelődésének eszközeként. XVI. Benedek pápa is gyakran tanított a szépség liturgikusan és művészi erejéről.

A mély tanítás, a művészet és építészet dicsőséges története ellenére túl sok katolikus pap és laikus gondolja úgy, hogy a szépség valami felesleges dolog. Azt gondoljuk, hogy szép, de felesleges. Ez egyszerűen nem igaz. Ahhoz, hogy valaha is sikeresen evangelizáljuk a kultúránkat, újra fel kell tárnunk a szépség erejét, és újra elkezdeni létrehozni azt, mert ez az Isten tükörképe.

6. Integráld a tudományt

Ahogy korábban említettem, Peterson történetekkel indít, de filozófiai meglátásait tudományos bizonyítékokkal támasztja alá. Ő a transzcendens igazságok, a pszichológiai és a természettudományok szintézisének mestere, bemutatja azok belső harmóniáját is.

Bár az egyház semmiképpen nem ellenzi a tudományt – sőt történelmileg a tudományos kutatás egyik legnagyobb támogatója volt -, a hit és a tudomány túl sokszor különült el két szférába a hit gyakorlati tanítása során. Úgy tűnik, hogy attól félnek, ha a tudományt túl sokat használják az evangelizációban vagy a katekézisben, akkor az veszélybe sodorja a hit Isten által kinyilatkoztatott igazságait. Természetesen ez nem igaz.

Ahelyett, hogy elkülönítené a természetest és a természetfelettit (amivel elismerné a radikális ateisták állítását, hogy az egyház tudományellenes), az Egyház megmutatja, milyen tudományos ismeretek vannak még az olyan tudományágakban, mint az idegtudomány vagy a fizika, melyek megerősítik azt, amit az egyház mindvégig tanított. Ezt megtenni a hit és az értelem közötti harmónia lenyűgöző bemutatása lenne.

7. Beszélj szenvedéllyel

A legtöbb evangelizációs beszédben, amit hallgattam, a hangsúlyt általában az örömre helyezik. Az öröm valóban fontos tanúja az Evangélium igazságának. Túlságosan gyakran az öröm széles mosollyal, borzalmas nevetéssel és extrovertáltsággal társul.

Érdekes módon Jordan Peterson nem mutat ilyen jellegzetességeket. Bevallottan küzdött a depresszióval és egészségi problémákkal. Ő ünnepélyesen és komolysággal kommunikál. Bár egyértelműen igen mély érzelemmel beszél, szinte soha nem mosolyog vagy nevet. Mindazonáltal ragaszkodó és meggyőző, mert mély szenvedéllyel beszél az elképzeléseiről. gondolatairól. Őt hallgatva meg lehet állapítani, hogy nemcsak úgy él, ahogy beszél, de hajlandó szenvedni is azért, amiről beszél. Egy olyan világban, ahol intellektuális gyávaság uralkodik, és ahol bűn bármiben dogmatikusan hinni, az ilyen magabiztos buzgalom az ellentmondás erőteljes jele.

Ha hatékony evangélisták akarunk lenni, hinnünk kell azt, amit mondunk, és szenvedéllyel kell kommunikálni. A katolicizmus nem egyszerűen csak egy elképzelés a sok közül – magabiztosan kell hinnünk ezt addig a pontig, hogy hajlandók vagyunk szenvedni és meghalni ezért, ha szükséges. A mártír tanúságot jelent, a mártírok a végső evangélisták (az Egyház magja), mert szenvedéssel és vérrel tanúskodnak Krisztus valóságáról. Ilyen hitünk kell, hogy legyen, és ha nem is arra van elhívásunk, hogy áldozzuk életünket Krisztusért, akkor is készen kell állnunk erre, különben az evangelizációnk üres lesz.

Egy tökéletlen tanú

Jordan Peterson nem tökéletes, és nem is valamilyen laikus Messiás, ahogyan néhányan beállították őt. Ő egy erőteljes kommunikátor, aki hathatósan megvédi nyugati örökségünket, és hatékonyan nyújt kihívást sokaknak, hogy hordozzák a keresztet, erényesen éljenek és a transzcendens igazságot keressék. Sikere nem véletlenszerű, inkább mutatja a nagy éhséget a világban a magasabb értelem és cél érdekében. Katolikusként tanulhatunk az ő sikereiből, alkalmazva a leckét a saját kulturális elkötelezettségünk érdekében.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2018. július 27.