Claude Paradis elszegényedett és az utcán tengette életét a kanadai Montréal városában. Az alkohol és a drog rabjaként olyan kilátástalannak tűnt a jövő, hogy azon gondolkodott, hogy végez magával.

Mégsem vetett véget életének, s ma papként szolgálja azokat, akik a szegénység, a börtön és a prostitúció rabjaiként testi, lelki gyötrelemben élnek.

„Az utca vitt be az Egyházba, és végül az Egyház küldött vissza az utcára,” nyilatkozta az atya a Journal Metro-nak.

Most decemberben a hajléktalanok iránti közelsége és szolidaritása jeléül Paradis atya úgy döntött, hogy egy hónapot az utcán tölt, hogy az utcán élők gondját viselje együttérzéssel és szeretettel.

Azt remélte, hogy miközben melléáll a nehéz sorsú embereknek, felhívja Montréal lakóinak figyelmét arra, hogy milyen kíméletlen az élet az utcán.

Paradis atya létrehozta a Notre-Dame-de-la-rue (Utcai Miasszonyunk) alapítványt. Minden éjjel az utcákat járja, hogy élelmet és fedelet adjon a kint élőknek. Kiszolgáltatja a szentségeket, szentmisét tart és temetéseket végez közöttük.

Az atyát egy munkatársa, Kevin Cardin kíséri el útjain, aki maga is kábítószerfüggő volt, de segítséget kapott, megváltoztatta az életét, és most családos ember.

Az alapítványt támogatja Montréal városa és a montréali érsek, Christian Lépine is, aki úgy jellemezte a kezdeményezést, mint ami „az Egyház bátorító jelenlétét” mutatja meg az embereknek.

„Különösen az a célunk, hogy bátorítást adjunk. A hajléktalanszállókkal ellentétben mi kimegyünk az emberekhez, kicsit úgy, mintha házalnánk. Beszélünk velük, van, hogy együtt imádkozunk, mielőtt visszatérnek az utca rideg valóságába.

Paradis atya tudja, hogy milyen kemény az élet az utcán. A Gaspé félszigeten nőtt fel, Cowanswille-ben ápolóként dolgozott, és 25 éve költözött Montréal-ba, de nem talált munkát. „Elfordultam az emberektől és kétségbeestem” mondta.

Az utcán élve öngyilkosságot fontolgatott magában.  „Kokainozni kezdtem és rákaptam a crack-re” emlékezett vissza.

A La Victoire de l’Amour (A szeretet győzelme) weboldalon levélben osztotta meg Paradis atya, hogy hogyan találkozott az Úrral.

„Abban a kiváltságban részesültem, akkor találkoztam Istennel, mikor kételkedni kezdtem Benne. Egy eldugott, üres kis montréal-i utcában történt. Egy öreg templom mellett vitt az utam, mikor nem tudom miféle ösztönzés hatására, visszafordultam, és bementem oda.

Ekkor mély és megrázó találkozást élt át Istennel. Ráébredt, hogy nem akar meghalni, hanem „az Egyház embere” akar lenni.

Paradis atya ezek után megharcolt függőségeivel és most sok embert szolgál, akik ugyanazokon a gyötrelmeken mennek keresztül, mint ő évekkel korábban.

Az 57 éves pap élete hátralevő részét a szegények szolgálatának szenteli, ahogyan ő mondja „az utcán akarok lenni mindaddig, míg meg nem halok.”

Forrás: CNA News, Kanada

Létrehozva 2017. január 21.