Könnyed társalgás Fábry Kornél kaposfüredi plébánossal a zenéről – God is a DJ!, Akarod látni a Zenét?, Milyen zenét szeret Isten? – néhány cím a [2015. a szerk.] július 3. és 5. között immár harmincharmadik alkalommal megrendezett máriagyűdi ifjúsági találkozó (MIT) műhelyfoglalkozásainak témái közül.

A Pécsi egyházmegye ifjúsági referatúrája (pécsi+kat+ifi) szervezésében megvalósuló rendezvényen, amelynek fő előadója Fábry Kornél kaposfüredi plébános, az Emmánuel közösség tagja volt, a zene került a középpontba. A találkozó apropóján Fábry Kornélt többek között arról kérdeztük, milyen a zenéhez való viszonya.

– Köszönöm szépen, nagyon jó. Hat évig tanultam furulyázni és altfurulyázni, játszom gitáron és dobolok, három évig énekeltem a Schola Hungaricában, tanultam klasszikus éneket, több együttesben zenéltem, és musicalekben is szerepeltem. Jelenleg tagja vagyok egy héttagú nemzetközi zenekarnak, amely papokból áll, és a Priestband névre hallgat. Továbbá szívesen csatlakozom templomunk ének- és zenekarához, amikor húsvéti vagy karácsonyi koncertre készül. Szóval a zenét nemcsak hallgatni, de művelni is szeretem.

És ha már itt tartunk, mit szeret hallgatni?
– Ez korszakonként változik. „Mindenevő” vagyok. Szeretem a komolyzenét, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek zenéit, a magyart és a külföldit egyaránt. Arra, hogy leüljek, és zenét hallgassak, nincs időm. Ha dolgozom, akkor háttérzeneként olykor halk instrumentális zenét hallgatok. Nem szokásom „zenerádiókat” hallgatni, amelyekben csak zene szól. Inkább a Kossuthot kedvelem, ahonnan sokat lehet tanulni, de azt is inkább csak kocsiban utazva hallgatom. Akad azonban olyan zenei műfaj, amely nagyon távol áll tőlem. Ilyen például a mai számítógépes „zene”. Ezt monotonnak és egysíkúnak találom. Sok tinédzser viszont szinte csak ilyesmit hallgat. Semmi gond, mindenki megtalálja a neki tetszőt.

A máriagyűdi ifjúsági találkozó mottója: „Az vagy, aMIT hallgatsz.” Ezt hogyan is kell érteni?
– A mottó nyilván provokatív, és ugyanannyira nem igaz, mint a reklám, amelyre hajaz: „Az vagy, amit megeszel.” A figyelemfelkeltés a célja, és azt sugallja, hogy ha nem is válsz azzá, amit hallgatsz, azért biztos, hogy hatással van rád. A zene egyfajta életstílust is tükröz, és én hiszek abban, kissé talán naivan, hogy az emberek ízlésvilága, igényessége alakítható. Nem véletlen egyébként az sem, hogy néhány fiatalnak még a külső megjelenésén is tükröződik az az életstílus, amelyet bizonyos zenei világ hordoz. Ott van például az emós, a punk vagy az alter.

Mit gondol, van-e valamiféle „határ” a zenében a keresztény ember számára? „Baj-e”, ha egy keresztény fiatal nem csak Beethovent, és nem is csak Hill­songot meg Pintér Bélát hallgat, hanem adott esetben jól érzi magát egy Punnany Massif- vagy egy Intim Torna Illegál-koncerten (is)?
– Az, hogy zeneileg (majdnem) mindenevőnek tartom magam, már mutatja, hogy mit gondolok erről a kérdésről: szerintem nagyon tág a mozgástér. Ami meghatározza a zenei választást, az a jó ízlés és a hit. Nem biztos, hogy egy fiatal kereszténynek javára válik, ha trágár vagy esetleg sátánista zenét hallgat. De egy „profán” együttesnek is lehetnek értékeket hordozó vagy egyszerűen csak pozitív életérzést keltő számai: „Because I’m happy…” Keresztényként nem csak a szentek életét olvassuk, és nem is csak vallásos témájú filmeket nézünk, s ugyanígy nem feltétlenül csak komolyzenét vagy keresztény könnyűzenét kell hallgatunk. Ebben a világban kell élnünk, ismernünk kell azt, hogy találkozni tudjunk a benne élő többi emberrel. Nem vonulhatunk elefántcsonttoronyba.

Elárulom, hogy számomra például egy Kowalsky meg a Vega-koncert igazi „lelkigyakorlat” tud lenni. Ön tapasztalt már olyat, hogy valamilyen zeneszám – legyen az akár komoly-, akár könnyűzenei – olyasmit adott, ami segített továbblendülni az életben, ami valóban megérintette a lelket?
– Természetesen. Gyakran említem példaként a Beatles immár közhelynek számító All you need is love-ját, merthogy valójában mindenki erre vágyik. Csak esetleg nem mindenki tudja, hogy a szeretet létrehozója a Szeretet – így, nagy kezdőbetűvel –, akivel kapcsolatba lehet kerülni. Sokszor alapvető kérdéseket vetnek fel világi zenék: Ha volna két életem, Álmodtam egy világot magamnak, de gyakran érintenek transzcendens témákat is: nem mindegy, hogy Highway to Hell vagy Knocking on the Heaven’s Door. Mi több, hitvalló világi zenék is vannak: Kell ott fenn egy ország, Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem? Bevallom, velem előfordul, hogy egy-egy zene könnyeket csal a szemembe. Ilyen, amikor mondjuk egy X-Faktor végén a You raise me up című dalt éneklik, ami egyértelműen Krisztusról szól. De hasonló volt édesapám halálakor az a Requiem communio, amit Vedres Csaba írt és küldött el vigaszul. Rengetegszer meghallgattam. Most is összeszorul a torkom. Szóval egyetértek: világi dalok is tovább tudnak lendíteni, kapaszkodót adhatnak nekünk. Mert: „Süt a nap, nehogy szomorú légy…”

Az interjú elolvasható itt.

Létrehozva 2016. február 23.