Egy érem két oldala – az abortusz és a transzneműség
(LifeSiteNews) – Sok liberális elítéli az abortusz elleni harcot, mert szerintük ez az egyetlen kérdés uralja a politikai színteret. Szerintük más problémák is figyelmet igényelnek, és nem foglalkoznak ezekkel, mert erről az erősen polarizáló pontról tombol a vita.
Bizonyos értelemben igazuk van a liberálisoknak. Ugyanakkor tévednek is. Egyrészt az abortusz csak egyetlen kérdés, ami óriási jelentőségre tett szert. Másrészt pedig kapcsolódik más problémákhoz, melyek a társadalmat az önpusztítás csúszós lejtőjén viszik lefelé.
Ezek a következtetések nem elvakult abortuszpártiaktól származnak, akik hajlamosak mindent felfújni. Nem, a liberálisok -helyesen- elismerik, hogy minden mindennel összefügg. Sokkal jobb hinni a szavuknak.
A ’transzneműek jogai’ az abortusz ’jogai’
A New York Times véleményírója, J. Boylan valóban mindent elmond „Az abortuszjogok és a transzjogok egyazon érme két oldala” című cikkében. Bárkinek, akinek kétségei vannak, Boylant összhangban találja a liberális dogmákkal. Aki nem tudja, hová vezet az abortuszpárti álláspont, annak csak követnie kell a cikk kiforgatott logikáját.
A „transznemű” szerző központi tézise az, hogy az államnak nincs joga korlátozni azt, hogy valaki mit tehet és mit nem a testével. Így az abortusz összekapcsolódik a „transz” mozgalommal, és minden szexuális devianciával és életmóddal. Az államnak kell biztosítania az abortusz és a „nemváltás” „egészségügyi ellátását”. Ez lényegében ugyanaz a dolog.
Nem véletlen – állítja a cikk szerzője -, hogy a Planned Parenthood [abortuszklinikai hálózat] is „a transz emberek egészségügyi ellátásának egyik vezető szolgáltatója országszerte”. A szerző beszámol arról, hogy a „transz” aktivisták is egyre inkább részt vesznek az abortusz érdekében folytatott harcban.
A legfőbb törvény az egyén
Amikor a „testi autonómiát” abszolútnak tekintik, akkor minden korlátozás zsarnokság. Ha ezt a liberális dogmát elfogadják, akkor a nyilvános meztelenkedést és bujaságot nem lehet betiltani, mert azokat a személyes szabadság kifejeződéseként üdvözölnék. A téves alapelv az állatokkal és élettelen dolgokkal folytatott nyilvános vagy magánjellegű szexuális tevékenységet is igazolná. Minden életre vonatkozó döntést az egyénre kell bízni, mint ahogy az asszisztált öngyilkosság esetében. Mindezeket a tevékenységeket az államnak kell szakncionálnia, ösztönöznie és szükség esetén fizetnie.
Bárkit, aki ellenzi ezt a felperzselt erkölcsi offenzívát, azzal vádolnak, hogy személyes vallási meggyőződését és erkölcsét másokra kényszeríti. A liberálisok azonban boldogan kényszerítik rá a kultúrára, az oktatásra és a társadalomra a „testi autonómia abszolutizálásának” ideológiáját.
Így a baloldaliak számára a legfőbb törvény az egyén lesz, aki arra a hamis abszolút szabadságra törekszik, hogy azt tegye, amit akar.
Ráadásul, miközben ezt a szabadságot abszolútnak és legfőbbnek tekintik, a baloldaliak szerint más lények szabadságát nem szabad figyelembe venni. A meg nem született gyermek nem egy másik emberi lény (akit logikusan ugyanolyan legfőbbnek kell tekinteni, mint bárki mást), hanem az anya abszolút szabadságának akadálya, amit meg kell szüntetni. Mindazoknak nincs beleszólásuk a saját pusztulásukba, akiket az abszolút szabadságra törekvő egyének pusztító döntései nyomnak össze.
Az egyén határozza meg a valóságot
A szabadság e hamis felfogása szerint az egyén határozza meg a valóságot. Nincs olyan, hogy emberi természet. Embernek lenni bármi, amiről az ember úgy dönt, hogy az – még akkor is, ha az embertelen. A személyeknek tehát szabadnak kell lenniük abban, hogy önmagukat olyannak határozzák meg, amilyennek a képzeletük sugallja. Ebben a posztmodern világban a fantázia uralkodik, és semmi sincs a valóságban rögzítve.
Az igazi szabadság abban áll, hogy az emberi természetnek megfelelően élünk, ami lehetővé teszi a személy számára, hogy kibontakoztassa a benne rejlő maximális lehetőségeket. Ez az erőfeszítés gyakran önfegyelemmel és korlátozásokkal jár, melyek megakadályozzák, hogy a személyt a rendezetlen szenvedélyek rabszolgasorba taszítsák.
Ha az egyének határozzák meg a valóságot, akkor nem létezhetnek objektív viselkedési normák vagy erkölcs, melyek mindenkit a közös emberi természetnek megfelelően irányítanak.
Nincsenek olyan társadalmi normák, amelyek generációkon keresztül kipróbáltak és beváltak, és amelyek garantálják a társadalom jó rendjét, megfelelő működését és fennmaradását. Mindenekelőtt nem létezhet olyan, mindenki szívébe írt természeti törvény, amely megmutatja az embereknek, hogyan kell az emberi természetnek megfelelően cselekedniük. Sőt, nem létezhet olyan legfőbb Törvényhozó, aki e törvény által azoknak a boldogságát kívánja, akiket Ő teremtett.
Két összeegyeztethetetlen világnézet
Ezen igazságok egyike sem létezik a valóságnak ebben a torzított tagadásában. Csak a féktelen szenvedélyek által vezérelt egyén létezik egy külön képzeletbeli világban. Ezek a rendezetlen szenvedélyek rabszolgasorba taszítják az egyéneket, megfosztva őket az igazi szabadságtól.
Valójában minden kérdés összefügg.
Az életpárti vita nem az „egészségügyről” szól, hanem két összeegyeztethetetlen világnézet közötti küzdelemről, ahol az egyik igaz, a másik hamis.
A valóságtól való fantáziarepülés tragédiával fog végződni. Az embernek az a törekvése, hogy egy külön univerzumot hozzon létre, arról árulkodik, hogy isten akar lenni. Amikor a valóság közbelép, az ilyen fantázia univerzumok mindig szétesnek. És az egyén, aki képtelen isten lenni, nihilizmusba zuhan.
A cikk forrása angol nyelven
Létrehozva 2021. október 21.