Az IVF-ipar egyik súlyos bűne, hogy a „Rip Van Winkle” [Irving Washington író novellahőse] emberi embriókat hibernált életmódban tartják fogva.

Képzeld el, amikor megtudod, hogy egy vagy két évvel a nő után fogantál meg, aki téged megszült…, és hogy három évtizedig egy klinika fagyasztójában rekedtél, mielőtt a világra jöttél volna. Ez a sorsa azoknak az ikreknek, akik 2022 októberében születtek, miután 1992-ben mesterséges megtermékenyítéssel (IVF) fogantak, embrióként lefagyasztották, majd örökbe fogadták őket.

Philip és Rachel Ridgeway négy természetes úton fogant gyermekük mellett az ikreket, Lydiát és Timothyt is örökbe fogadták. A keresztény házaspár úgy érezte, hogy az embrió-örökbefogadás Isten tervében szerepel számukra, és a CNN-nek elmondták, hogy „azokat akarták, akik a leghosszabb ideig vártak.”

Egy termékenységi szakember ezeket a babákat Rip Van Winkle-hez hasonlította, az Irving Washington híres novellájában szereplő falusi emberhez, aki 20 évig szunnyadt az erdőben. Ezek a kis Rip Van Winkle-k azonban veszélyesebb utat jártak be az ébredésig, mivel sok IVF révén létrehozott embriót kidobnak, orvosi kísérletekre használják fel, vagy elpusztulnak a felolvasztás-és-beültetés eljárás során. Néhányan még a fagyasztó mechanikai problémái miatt is elpusztultak, ahogyan az egyik clevelandi klinikán történt.

A katolikus egyház már régóta elítéli az IVF eljárást és az ilyen embriók előállítását, de ezek a figyelmeztetések süket fülekre találtak,jelenleg csak az Egyesült Államokban becslések szerint 1 millió fagyasztott embrió van, ami mélyreható és folyamatos morális dilemmákat vet fel.

1996-ban II. János Pál pápa „a világ tudományos hatóságaihoz és különösen az orvosok lelkiismeretéhez intézett felhívást, hogy állítsák le az emberi embriók előállítását, mert úgy tűnik, nincs erkölcsileg elfogadható megoldás a több ezer és ezer „fagyasztott” embrió emberi sorsát illetően, akik az alapvető jogok alanyai, és ezért a törvénynek emberi személyként kell őket védeni.”

A 2008-as Dignitas Personae dokumentumban a Hittani Kongregáció foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mi legyen a meglévő fagyasztott embriókkal, és elutasította „az ezen embriók kutatásra vagy betegségek kezelésére való felhasználására irányuló javaslatokat”, mivel ezek az embriókat „pusztán ‘biológiai anyagként’ kezelik, és ez megsemmisítésükkel jár.”

Elutasították azt a javaslatot is, „hogy ezeket az embriókat terméketlen párok rendelkezésére lehessen bocsátani”, mert ez a gyakorlat „egyéb orvosi, pszichológiai és jogi jellegű problémákhoz is vezetne.”

A Hittani Kongregáció 1987-ben a Donum Vitae című dokumentumban leírta, hogy még egy olyan IVF és embrióátültetési eljárás is, amely „mentes az embriók elpusztításának abortív gyakorlatával és a maszturbációval járó kompromisszumtól, erkölcsileg tiltott eljárás marad, mert megfosztja az emberi nemzést attól a méltóságtól, amely neki kijár és ami vele született.”

A Dignitas Personae az IVF-klinikákon lefagyasztva hagyott embriók megmentése érdekében a „születés előtti örökbefogadás” ötletével foglalkozva „dicséretesnek nevezte a javaslatot az emberi élet tiszteletben tartásának és védelmének szándéka tekintetében”, de arra a következtetésre jutott, hogy az „különböző problémákat vet fel”.

Rino Fisichella érsek, az Élet Pápai Akadémiájának akkori vezetője nem sokkal a Dignitas Personae kiadása után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Vatikán nem zárja ki teljesen az embrió-örökbefogadást, de hajlik erre az álláspontra, mivel a leendő szülőket arra kényszerítik, hogy egy erkölcstelen folyamatban vegyenek részt.

Tiltott cselekedet vagy radikális vendégszeretet?

Egy 2009-es levélben, röviddel a Dignitas Personae után az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája elismerte az embrió-örökbefogadással kapcsolatos „komoly erkölcsi aggályokat”, „mivel az örökbefogadó párban a feleségnek egy olyan embrionális gyermeket kell méhébe fogadnia, aki nem a férjével való testi egyesülés során fogant”.

A püspökök azt írták, hogy „az Egyház tanítóhivatala elismeri az ezzel a gyakorlattal kapcsolatos erkölcsi aggályokat. Az elhagyott, lefagyasztott embriók szörnyű helyzete rávilágít, hogy társadalmunknak véget kell vetnie az olyan gyakorlatoknak, mint az IVF, amely rendszeresen oly sok ’felesleges’ vagy nem kívánt emberi lényt hoz létre.’

Dr. G. Kevin Donovan bioetikus, a Georgetown Egyetem Orvosi Kara Pellegrino Klinikai Bioetikai Központjának korábbi igazgatója a Register című lapnak elmondta, hogy e fagyasztott embriók sorsáról szóló vitában a dilemma az, hogy „hiba történik azzal, hogy életre keltjük őket, és újabb erkölcsi hiba lenne szükséges ahhoz, hogy olyan helyzetbe hozzuk őket, ahol életük biztonságosan folytatódhatna”. Ennek fényében „azt kell mondanunk: ’melyik itt a nagyobb rossz: örökre lefagyasztva hagyni őket, vagy folytatni a beültetést, ami önmagában nem a nemzés megfelelő útja?’”

Úgy vélte, hogy létezhet olyan forgatókönyv, amelyben az embrió-örökbefogadást „úgy alakítják ki, hogy az tisztán jótékonysági cselekedet legyen”, és „csökkentse az érintett párok önérdekét”, hogy kizárják azokat, akik az embrió-örökbefogadást meddőségi kezelésként keresik, amit megtilt a Dignitas Humanae, és hogy elkerüljék a gyermek meghatározott nemi jellemzőinek vagy más tulajdonságainak kiválasztására irányuló kísérleteket. Azt mondta, hogy egy ilyen forgatókönyv „nem oldaná meg teljesen azt a problémát, hogy amit teszünk, az természetellenes és ezért tiltott aktus, de életet ment meg.”

Kent Lasnoski bioetikus és a Wyoming Catholic College teológiai docense a Register című lapnak elmondta, hogy az embrió-örökbefogadást a „radikális vendégszeretet” cselekedetének tekinti, melyet potenciálisan az egyház tanításával összhangban lehetne végezni. Ugyanakkor azt mondta, hogy a kérdés jelenlegi tisztázatlansága miatt a katolikus párok számára az a „biztonságosabb erkölcsi álláspont”, ha tartózkodnak az embrió-örökbefogadásban való tényleges részvételtől, amíg azt teológiai körökben vitatják.

A nemzés és a házastársi intimitás szétválasztásával kapcsolatos ellenvetésekkel kapcsolatban Lasnoski azt mondta, hogy szerinte ameddig egy pár az embrió örökbefogadásán gondolkodik, addigra „a nemzés a leglényegesebb meghatározásában már megtörtént”, és „olyan módon történt, amely már elválasztotta az aktust a házastársi ajándéktól”. Azt mondta, hogy az embrió-örökbefogadás „aktusának tárgya” nem „nemzés nem megfelelő eszközökkel”, hanem „az irgalmasság műve” azzal, amikor biztosítja a feltételeket az embrió életéhez.

A CNN szerint az embriók közel 80 százaléka túléli a kiolvasztási folyamatot. Lasnoski szerint a kiolvasztás túlélési aránya „attól függ, hogy milyen protokollokat használnak a kiolvasztási folyamathoz”, valamint „az anya egészségi állapotától, korától és sok különböző tényezőtől”. Úgy látta, hogy ez a kockázat „arányban áll azzal a csodálatos jóval, hogy a gyermeknek esélye van arra, hogy megfoganjon, megszülessen, teljes életet éljen, megismerje az Úr Jézust, örökké éljen, megkeresztelkedjen és részesüljön a szentségekben.”

Tad Pacholczyk atya, a Nemzeti Katolikus Bioetikai Központ oktatási igazgatója némileg más véleményt fogalmazott meg.

A Register-nek küldött e-mailben leírja, hogy szerinte a katolikusoknak „soha nem szabadna részt venniük az embrió-örökbefogadásban” a Dignitas Personae tanítása miatt. Úgy látja, hogy a gyakorlat „valószínűleg mindig is erkölcsileg elfogadhatatlan”.

Pacholczyk atya kiemelte „magával az embriófelolvasztási eljárással kapcsolatos aggodalmakat, mivel úgy tűnik, hogy ez egy olyan lépés, amelynek során sok embrió elpusztul, nem is beszélve a beültetési lépésről, amely gyakran sikertelen, ami jelentős életveszteséget eredményez az embrió-örökbefogadás egész eljárása során”.

Analógiát vont a helyzet és egy olyan forgatókönyv között, amelyben „egy iskolában 100 gyermeket tartanak túszként fogva terroristák, és önök kidolgoznak egy tervet, amely előre láthatóan 60 gyermek azonnali megmentését, de a maradék 40 halálát eredményezi, szemben azzal, ha egyszerűen csak várnak egy nagyon hosszú vagy akár meghatározatlan ideig, de tudják, hogy mind a 100 gyermek biztonságban és életben marad az iskolában, még akkor is, ha élelmet küldenek nekik a fenntartásukra (vagy folyékony nitrogént az embriók fenntartására)”.

Kérdezte, hogy egy olyan terv, amely 60 gyermek halálát eredményezi, „valóban megfogalmazható-e úgy, mint ’a helyes út’?”

Mesterséges anyaméh?

Pacholczyk atya azt mondta, hogy „valószínűleg mindig is az lesz a helyzet, hogy nem lesz erkölcsileg megengedett megoldás a lefagyasztott embriók sorsát illetően”, hacsak az Egyház egy napon nem fogja szentesíteni a mesterséges anyaméhet, amit „valószínűtlennek” nevezett.

Donovan azt mondta, hogy ha a mesterséges anyaméh valósággá válna, „sok olyan kifogás merülhetne fel ezzel a mesterséges eljárással és környezettel szemben”, mint amilyenek az embrió örökbefogadásával kapcsolatban merültek fel. Azt mondta, hogy bármilyen ilyen technológiai fejlődéstől függetlenül az embriókat „akkor sem fogják normális módon előállítani és kihordani”, mert „már eddig is úgy állították elő őket”.

Lasnoski szerint a mesterséges anyaméh esetében új igazságtalanság jönne létre, mivel az embriókat „nem a genetikai anyjuk, nem egy ember fogja kihordani”, és „a kihordás egész folyamata egy szeretetteljes kapcsolat az anya és a gyermek között”, amit igazságtalan megtagadni egy gyermektől.

Pacholczyk atya azt az aggodalmat is felvetette, hogy az elhagyott embriók megmentésének lehetősége – akár mesterséges anyaméh, akár örökbefogadó anya révén – „ürügyet adhat az IVF-klinikák üzemeltetőinek arra, hogy még több embriót állítsanak elő és tároljanak kriogenikus eljárással (ezeket később mindig ’meg lehet menteni’).”

Lasnoski egy történelmi analógiára hivatkozott az IVF-iparral való együttműködéssel kapcsolatban. A fagyasztott állapotban fogva tartott embriók megmentését az egyház XII. és XIII. századi foglyok megmentésének hagyományához hasonlította. Ebben az időben – mondta – „két vallási rend, a mercedáriusok és a trinitáriusok pénzt gyűjtöttek, majd elmentek a muszlim országokba, és visszavásárolták a kalózkodás vagy a háborúk során rabszolgasorba került keresztényeket.”

Ha a rend tagjai nem engedhették meg maguknak, hogy valakit visszavásároljanak, akkor „börtönbe vetették magukat, cserébe azért, akit nem tudtak kivásárolni”. Ezekben a rendekben az emberek „hajlandók voltak a visszavásárlásra és a testüket is kockára tenni ezekért az emberekért”, és az egyház hivatalosan támogatta ezt a gyakorlatot.

Ezek a mentőakciók valóban megemelték a keresztény rabszolgák árát, mondta, és „bizonyos anyagi értelemben részt vesznek és együttműködnek a muszlim kalózkodás és a keresztények rabszolgasorba taszításának gonoszságában. Ennek ellenére az egyház támogatta ezt, és azt mondta, hogy ez egy nemes dolog”. Hasonlóképpen, tette fel Lasnoski, a párok hangot adhattak ellenvetéseiknek az IVF-eljárással szemben, amely a meglévő fagyasztott embriók gonoszságát okozta, miközben hajlandók voltak testüket és pénzüket kockára tenni, hogy megmentsék őket.

Hangosnak maradni a kérdésben

Pacholczyk atya azt mondta, hogy a katolikusoknak arra kellene irányítaniuk erőfeszítéseiket, hogy „leállítsák az emberi embriók futószalagon gyártását és lefagyasztását, amely minden nap zajlik az Egyesült Államok minden nagyobb városában”. Azt mondta, hogy az Egyháznak „jobban kellene tanítania és elmagyaráznia, hogy maga a mesterséges megtermékenyítés miért mindig erkölcsileg elfogadhatatlan”.

Azt mondta, hogy meg kell kísérelni olyan “kárfelmérő” törvények elfogadását is, mint amilyenek Németországban és Olaszországban vannak, amelyek „egy IVF-ciklus során legfeljebb háromra korlátozzák az embriók számát, amelyek közül egyiket sem lehet lefagyasztani, és amelyek mindegyikét beültetik az anyába”.

Lasnoski szerint azok a forgatókönyvek, ahol évtizedekig tartó fagyasztás után születnek gyermekek, rámutatnak „az igazságtalanság súlyosságára, amellyel szembesülünk: arra, hogy 30 vagy több éven keresztül emberek rabszolgasorban voltak a jégben, hogy pénzt hozzanak a termékenységi klinikáknak”. Azt mondta, hogy „egyre fontosabbá válik, hogy az egyház tisztázza álláspontját” a kérdésben, és „tartozunk annyival ezeknek a gyerekeknek, hogy tisztázzuk ezt a vitát”.

Donovan szintén sürgetőnek látta, hogy az egyház világosabban beszéljen a kérdésben.

„Nem dönteni bizonyos mértékig döntés, mert tudjuk, hogy nincs valós valószínűsége annak, hogy örökre lefagyasztva és potenciálisan életképes állapotban tartjuk őket” – mondta. „Ha van egy tökéletlen, bizonytalan módja annak, hogy megpróbáljuk megmenteni ezeket a lefagyasztott embriókat, mint egyfajta jótékonysági cselekedetet, akkor a cselekvés elmulasztása nem a jótékonyság még nagyobb kudarcának fog tűnni?” – tette hozzá.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2023. február 15.