Az alábbiakban Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke írását adjuk közre.

Kedves másként gondolkodó testvéreink!

Sokan úgy gondolják, hogy azonosneműekkel testi kapcsolatot létesíteni vagy nemet változtatni teljesen normális és természetes. Az egyetlen baj szerintük csak az, hogy egyesek a társadalomban ezt nem tartják helyesnek, és ezzel fájdalmat okoznak a nemváltoztató vagy azonosneművel együtt élő személyeknek. Szerintük az ilyen intoleráns magatartást tiltani és büntetni kellene.

Akik így gondolkodnak, azoknak feltennék egy-két kérdést:

Miért olyan biztos Ön abban, hogy azonosneművel testi kapcsolatra lépni vagy nemet változtatni teljesen természetes, nincs ezzel semmifajta probléma? Mire alapozza ezt a véleményét?

Ön szerint a szabadság önkényt jelent? Ha másnak nem ártok, akkor bármit megtehetek, ami nekem pillanatnyilag tetszik, ami nekem jónak tűnik? Ez az emberi viselkedésmód zsinórmértéke? A szabadságunk független a valóságtól, a testünkbe, az atomokba, a sejtjeinkbe, a lelkünkbe beleültetett gyönyörű harmóniától?

Miért annyira biztos abban, hogy a nemváltoztatással vagy az azonosneművel való testi kapcsolattal nem árt másnak és/vagy önmagának?

Az ökológiai kérdések esetében tiszteletben kell tartanunk a természet gyönyörű objektív törvényeit és az ezek által nekünk szabott korlátokat, a saját testünkkel kapcsolatban azonban nem? Miért ez a különböző bánásmód?

És főként:

miért akarják a maguk véleményét feltétlenül rákényszeríteni az egész társadalomra? Miért nem tudják elfogadni és tolerálni, hogy vannak – elég sokan a Földünkön –, akik ezt nem így gondolják, nem így érzik?

Miért van az, hogy gazdag nyugati országok ahhoz kötik az éhező országoknak adott segélyeket, hogy ezek az országok korlátlanul és ingyenesen elérhetővé tegyék az abortuszt, törvénybe iktassák az azonosneműek házassághoz való jogát, a gyermekörökbefogadás jogát is beleértve? Miért akarják rákényszeríteni más népekre a maguk mentalitását?

Miért ítélik el azt a pszichiátert, aki az azonosneműek iránti nemi vonzalmat valamilyen sérülés eredményének tartja, és esetleg segíteni próbál egy olyan kliensének, aki szeretne a férfi–nő kapcsolat irányába elmozdulni az életében? Miért nem lehet tolerálni ennek a pszichiáternek a véleményét és a hozzá forduló kliens szándékát?

Miért van az, hogy a sportban, bármennyire is nőnek tekinti magát egy biológiai értelemben hímnemű személy, mégsem indulhat pl. futószámokban nőkkel együtt? Miért lehetséges az, hogy itt a társadalom véleménye és az objektív tény (az XY kromoszóma) mégiscsak erősebb, mint az ő szubjektív érzése, amellyel magát nőnek tekinti?

Talán a sportot még komolyan veszi a mai, modern világunk? Az oktatást, a médiát, a családi életet már nem;

ott a szubjektív önkény teljes mértékben dominál, de a versenyfutást még igen, ott még vannak objektív kritériumok?

Én – és velem együtt Földünk lakosságának igen nagy része úgy gondoljuk, hogy a valóság, a realitás nem ellenségünk. Nem akadálya a szabadságnak. Úgy gondoljuk, hogy az igazi szabadság nem a realitástól elszabadult önkény. Úgy gondoljuk, hogy azt a gyönyörű harmóniát kellene megsejtenünk, ami bele van írva a világunkba, a testünkbe, a lelkünkbe, és ennek mentén, ezzel összhangban kellene megtanulnunk élni.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. november 20.