Előszó 

Azt mondják, hogy a férfi sorsa a nő. De még inkább igaz, hogy a nő sorsa a férfi. És még hatványozottabban, a legfelső fokban az asszony sorsa a férj.

Az asszonynak életmódja, háziasszonyi s anyai mivolta, boldogsága, szerencséje, földi, sőt örök sorsának mikénti kialakulása is nagyrészt a férjétől függ.

Ezért minden férjhezmenni kívánó és kérőre akadó nőnek jól össze kell szednie eszét, emberismeretét, lelkiismeretét, tapasztalatát és mindezt buzgó imával kell összekapcsolnia, hogy döntése és válasza őt alkalmas férfi oldalára juttassa.

Ismeretes, hogy a nők milyen előszeretettel kérnek házasságra vonatkozó tanácsot folyóiratok szerkesztőitől, társnőiktől, orvosoktól, sőt kártyavető cigányasszonyoktól, aprópénzért vagy jelentékeny összegért jövendölő szélhámosoktól és házasságközvetítő irodák ügynökeitől. Ez mutatja, hogy a nőket mennyire érdekli e tárgy, de mindez egyúttal mutatja annak fontosságát is, hogy az említett, többnyire felelőtlen, sekélyes és felszínes, sokszor teljesen megbízhatatlan vagy éppen ámító apró válaszocskák és odavetett néhány ún. „tanács” helyett mennyire rászorul a legtöbb nő arra, hogy a házasság kérdésében illetékes és felelős helyről komoly, alapos, jószándékú irányítást kapjon a férjhezmenés döntő fontosságú kérdésében.

Ezt óhajtja megadni e könyv is.

Szeretném, ha minden olvasóm találna könyvemben valamit, amit a maga hasznára és javára felhasználhat, akár fényes palotában, akár pincelakásban vagy faluszéli sárkunyhóban szorul némi irányításra és útbaigazításra.

Olvassuk el hát, elmélkedjük át, fontoljuk, szívleljük meg és ismételve forgassuk e könyv lapjait, hogy nagyobb bizalommal és szentebb reménnyel tehessük meg életünknek talán legnagyobb, legfontosabb, legdöntőbb lépését: az esküvői oltár elé!

I. rész: Kihez menjek feleségül? 

1. fejezet: Légy asszony!

Kedves nőtestvérem!

Ha akad alkalmas kérőd, akinek érdeklődése komoly, akit tisztességes szándék vezet és akivel Isten oltára előtt érvényes házasságot köthetsz: nyújtsd neki kezedet!

A nő szent, magasztos hivatása, hogy egy férfiléleknek kiegészítője, szerető és szeretett hitvese, otthont varázsló kincse, gyermekeinek odaadó édesanyja, betegségében áldozatosan ápoló őrangyala legyen.

Ezt súgja ösztönös, titkos óhajod is, sajgó vágyad, szíved sóvárgása, tudattalan álmod. Te is szeretnél valakihez tartozni, valakinek engedelmeskedni. Te is vágyódol egy tiszta, meleg fészek után. Te is sóvárogsz egy szeplőtelen érzésből fakadó simogatásra. Te is kívánod, hogy legyen egy védőd, oltalmazód, aki végigkísérjen földi életeden át. Te is szeretnél boldog lenni!

Az asszonyi és anyai hivatást csak egy módon lehet felcserélni: az Istennek szentelt, kivételes szolgálattal. De ehhez különleges, szent hivatás kell. Ha ez nincs meg benned: válaszd, ha teheted, a férjhezmenést. Ez is szent hivatás: összekapcsolódni egy másik élettel egymás szeretetében és az emberiséget fenntartani, sőt a mennyországot benépesíteni a születendő és üdvösségre hívott gyermekek révén.

Menj férjhez! Mert a jó férjet, a családot, a saját otthonodat, a gyermekedet nem pótolhatja sem kis, sem nagy kutya, sem színpompás éneklő madár, sem jótékony egyesület, kártyatársaság, szalonélet vagy zsúr-terefere.

A házasodás, a családalapítás és a gyermeknevelés elsőrangú, nélkülözhetetlen, hazafias kötelességteljesítés is. Hogyan kívánjuk a hazafiasság sorsközösségét attól, aki még a legkisebb és legtermészetesebb sorsközösséget, a családi életet sem akarja vagy tudja vállalni, ha arra módja és alkalma van?

Szent Pál apostolnak, az, Úr Jézus e nagy hittudósának és tábornokának szavaival fejezem be buzdításomat: „Azt akarom, hogy a fiatalabbak menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást.” (1Tim 5,14)

2. fejezet: A hamupipőkék és pártában maradottak vigasztalására

Sajnos, a férjhezmenés lehetősége ma fokozatosan rosszabbodott. Európában több nő születik, mint férfi. A háború, az alkohol, a munka is jobban pusztít a férfiak sorában. Leginkább pedig a szociális viszonyok akadályozzák számos férfi nősülését.

De e tényeken felül is vannak és lesznek is mindig leányok, akiknek a Gondviselés nem szánt férjet. Nem mintha ezek legtöbbjében hiba, hiány vagy fogyatkozás lenne. Ellenkezőleg, gyakran éppen a legjobb, legszerényebb, legháziasabb, legértékesebb és e mellett szép, csinos, bájos leányok, szinte eszményi asszonyjelöltek, maradnak pártában. Sőt az ilyen nők pártában maradásának nem ritkán épp az ő erényes voltuk, Istennek tetsző életmódjuk az oka. Ti. tiszta lelkűek, rendkívül szemérmesek, tartózkodók és megközelíthetetlenek. Ezért inkább kerülik, mint keresik a férfiakkal való találkozást. Inkább a templomot látogatják, mint a báltermeket, inkább a konyhában találhatók, mint vegyes társaságok léha összejövetelein. Zárkózott, visszahúzódó, szinte félősnek tetsző modorukat a férfiak könnyen félremagyarázhatják, sőt sértőnek minősíthetik. Az ilyesminek híre megy és a többi férfi sem mer közeledni. Az ilyen leányoknak azután vagy egyáltalán nem akad kérője, vagy nem olyan, akivel boldog vagy érvényes, szentségi házasságot köthetnének.

Ezeknek nagy és meleg vigasztalására szolgáljon az a felette megtisztelő tény, hogy a jó Isten éppen a legszebb, legjobb, legértékesebb lelkek közül egyeseket magának tart fenn, még ha nem is az apácafátyol borítja arcukat. Számukra az Úr a másvilágon, az örökkévalóságban nagyobb, hibátlan, tökéletesebb boldogságot tart készenlétben.

Lehet, hogy az ilyen pártában maradt leány is szerelemre gyullad egy férfi iránt, aki nem tudja, nem sejti vagy nem viszonozza ezt az érzést, vagy aki viszonozná, de vele nem köthető meg az Isten megengedte, érvényes, szent házasság. Lehet, hogy a nőben ez az érzés rejtett forrósággal, rettentő, mámoros szédülettel, fájóan, kínzóan, állandó nyugtalansággal izzik; ég s lángol szívében; a magányos élet vagy csalódás nehéz súlya óriási teherként markolja át lelkét. Nem baj! Ez csak annál jobban növeli és hatványozza egykori zavartalan boldogságát, amellyel az Úr hatalmasan fogja őt kárpótolni e rövid földi élet kurta lélegzetű hiányáért és szenvedéséért.

Még egy szót az ún. csúnya vagy hibás leányok vigasztalására, akikkel a természet külsőleg mostohán bánt.

Nem lehet olyan csúnya vagy hibás nő, akiben ne volna valamely vonzó tulajdonság vagy vonás. És akárhány férfira talán éppen ez a tulajdonság hat. Lehet a csúnya nő okos, rendkívül művelt, ügyes, lehet művészi lélek. Lehet benne valami megvesztegető, vonzó, lekötő érdekesség, idegenszerűség (exoticum), valami érthetetlen inger, amely néha nagyobb vonzóerő lehet és jobban kiemeli a nőt a többi közül, mint a szépség. Íme három példa:

Dosztojevszkij írja Warwara Ardalisnownáról, hogy nem volt szép, de titokzatos hatással volt a férfiakra. (A félkegyelmű, 8. fejezet)

Street angol író közli Travers Geraldine kisasszonyról, hogy anyjával együtt nagyon szívesen fogadták Percival urat, mert benne eszményi férj-jelöltet szimatoltak. Geraldine nagyon szép, okos, művelt, gazdag és kedves modorú leány lévén, joggal reménykedhetett is.

A leány anyja könyörületből magához vett egy Jane nevű elárvult rokon leányt, kiről a szerző külön kiemeli, hogy „nagyon csúnya, vézna, nem éppen szellemes és félszeg” volt („Quite ugly, very waek, silly and awkward”). De volt egy kedvező oldala: „Valami megmagyarázhatatlan vonzó ereje volt, amire a halandók fogékonyak.” („She was caught by one of those inexplicable fascinations to which mortals are liable.”)

Percival úr pedig addig járogatott Traversékhez és udvarolgatott a szépséges Geraldinenek, míg egy szép napon megkérte kezét – a nagyon csúnya Jane-nek. (G. S. Street: Episodes, London. 1895. 78–89. old.)

A harmadik példa: Polaire kisasszony, a tízes években Párizs egyik legkedveltebb színésznője, azt mondta, hogy színpadi sikereit és nagy vagyonát egyedül rútságának köszönheti. Eleinte nagyon bánkódott rútsága miatt s mindenféle szerrel iparkodott testi fogyatkozásain enyhíteni. De később rájött, hogy a rútság a nőnél éppoly kiváltság lehet, mint a szépség: érdekessé teszi a nőt és megóvja a sablonosságtól, mint aminő pl. a gyakori ún. babaarc vagy pogácsa-alma ábrázat.

Sőt a csúnya vagy hibás nőnek sok előnye is van a szép nővel szemben. A szép nőnek nagy hátránya, hogy idővel vagy esetleg már nagyon rövid idő után elveszti szépségét, varázsát, ingerét és ezzel férjének vonzalmát, szeretetét. Ellenben a csúnya nőt a férfi lelki, szellemi vagy más oly értékelés alapján kérte meg, ami a nőben állandó, sőt fokozódhatik benne.

A férfiak elméletben szép nő után sóvárognak, a szép arcot, csillogó szemet, karcsú termetet és más külsőséget óhajtanak a nőben. De a gyakorlatban ösztönszerűleg megérzik, hogy a szép leányok sok veszélyt is rejtenek magukban. Beképzeltek, elkényeztetettek, 

nagyigényűek, a külsejüket túlértékelve elhanyagolják bensőjüket, és így könnyen szeszélyesekké, önzőkké, ridegekké, keményszívűekké, sőt szívtelenekké válhatnak. A válóperekben is legtöbbször szép nők szerepelnek. Míg a csúnya nők kárpótlásul nemes és szép belső tulajdonságokra törekszenek, többnyire szerények, hálásak, takarékosak, odaadók.

Végre, ami a fő: A csúnya arc vagy termet még senkit sem tett boldogtalanná, ellenben a szépség már sok nőnek volt megrontója, síron innen és síron túl.

Pedig, mint Krisztus Urunk mondotta: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát szenvedi!”

3. fejezet: Óvatosság

Egyik-másik leány, ha harisnyát vagy zsebkendőt akar vásárolni, jól megválogatja, megnézi, megfontolgatja, megtapogatja, szemügyre veszi az anyagát, erősségét, színét, hatását, érdeklődik az ára után, hiányokat fedez fel, kifogásol, alkuszik stb. De ha szemre, állásra, megjelenésre valamelyest megfelelő kérő jelentkezik, ilyenkor gyakran már nem ugyanazzal a gondossággal, alapossággal, mérlegeléssel és fontossággal dönt. A kérővel szemben nem is nagyon kutatja, hogy milyen volt az előélete, milyen a vallása, világnézete, jelleme, felfogása, természete, szenvedélye, csak férje lehessen.

Mennyi felületességgel, milyen törpe irányelvek szerint és üres indítóokok alapján történik meg gyakran a kézfogás.

Az egyik leányt csupán a férjhezmenés erős, türelmetlen vágya, a másikat a kérőnek látszat-magatartása, külseje, rokonszenvesnek tetsző megjelenése, a harmadikat a kérőnek állása, vagyoni helyzete szédíti meg, és alaposabb érdeklődés nélkül mondja ki a „boldogító” igent. A negyedik leánynak barátnője ment férjhez, talán épp a fiatalabbik, a nálánál kevésbé szép és okos, a negyedik leány tehát most azt gondolja, hogy neki is férjhez kell menni, ha törik, ha szakad. Mindegy, hogy kit fog meg, kit kaparint, csak ő is asszony lehessen.

Pedig, ha valahol és valamikor, hát a kéznyújtás előtt van szükség arra, hogy necsak szívünkre hallgassunk, hanem az eszünket is mind a két kezünkbe vegyük, szemünket alaposan kinyissuk, mások tanácsát kikérjük és türelemmel érdeklődjünk a kérőnek személye, jelleme, vallása, vallásossága, egészsége, erényei, hibái, szenvedélyei, jó és rossz szokásai, tulajdonságai és anyagi helyzete felől.

Mert akad akárhány kérő, aki kitűnően tud szórakoztatni, bókolni, szépeket mondani, színészkedni és szerelmeskedni, de éppígy, még jobban, meg is tud téveszteni! Néha talán nem is kimondottan rossz szándékkal, hanem csupán önző érdekből.

Akad férfi, aki életre-halálra udvarol egy leánynak, látogatása mindig gyakoribb és huzamosabb lesz, szándékosan kiéhezett gyomorral és erős étvággyal használja ki a leány szüleinek vendégszeretetét ételben-italban, dohányneműben és protekciók igénybevételében, de esze ágában sincs házasságra gondolni. Egy másik férfi meg forró szavakat, szebbnélszebb bókokat suttog a leány fülébe. És ha ehhez járulnak a kedveskedő cirógatások, a megvesztegető kis ajándékok, apró figyelmességek és a férfinak egyéb kábító eszközei, a nő könnyen elveszti fejét és máris a jövő paradicsomának, a végtelen boldogságnak megbizonyosodott érzése s tudata szállja meg képzeletét és lelkét. Egy szép, helyesebben mondva rút és boldogtalan napon azután lehull az illetőről a szemfényvesztés köntöse és a hamisság álarca. Néha az eljegyzés előtt vagy után, máskor a házasság után előbb vagy utóbb. És ajtóstul tódul a menyasszonyra vagy asszonyra a feleszmélés, csalódás, bánat, fájdalom és keserűség.

Ezért a leány legyen az olyan udvarlóval és kérővel szemben, akit ő vagy szülei régóta vagy nagyon nem ismernek, rendkívül óvatos, ne szédítsék el a nagy szavak, ne hódítsák el a szép ígéretek, ne hagyja magát megvesztegetni a kérőnek csupán nevével, címével, rangjával, vagyonával, megnyerő modorával, daliás megjelenésével, és ne lovalja bele magát már jó előre abba, ami még megérésre vár.

Persze az udvarlást, a szerelmi vallomást minden nő szívesen hallgatja. Jól esik neki, ha személyének értéket, jelentőséget, sőt sorsdöntő fontosságot tulajdonítanak és ha megvallják neki, hogy személye egy férfit boldogítani képes. És ha mindez egy ún. „jó parti” részéről esik meg, egyik-másik leányt szinte józanságától foszt meg, és lépésének következményeire vonatkozólag megvakít. „A szerelem vak!”

Az óvatosság az udvarlóval és kérővel szemben annál ajánlatosabb, mert a férjhezmenés vágya, főképp pedig a szerelem érzése ezer mentséget és ezer kedvező magyarázatot keres és talál a pompásan elképzelt jövő „boldogságának” megvalósítása érdekében.

A leány hamarosan elhiteti magával, hogy „tisztában van” a kérővel, pedig legtöbbször még önmagával sincs tisztában.

Még nagyobb és fokozottabb óvatosságra van szükség, ha az ismerkedés, az udvarlás, szerelmi vallomás vagy éppen a megkérés táncmulatság, bál, alkoholos étkezés keretében történik. Ilyenkor ti. a fülbemászó zene, a vérkorbácsoló tánc ritmusa és az alkohol tüze erősen megnöveli a kábulatot, amelyben az ész vajmi könnyen a könnyelműség, a meggondolatlanság és szenvedély veszélyes vágányára tévedhet.

Manapság – sajnos – még lelkiismeretlen házasságszédelgők, szélhámos kalandorok és lebzselő, állandóan ráérő, munkakerülő aranyifjak veszélyeivel is számolni kell, akik bámulatos ügyességgel és kitanult körmönfontsággal tudják a kiszemelt áldozatokat lebilincselni és hálójukba juttatni.

A pénzben vagy más oldalról megszorult és bajba jutott férfi mindenre képes, csakhogy magát megmentse, és mindent elkövet, hogy egy-egy alkalmasnak vélt és kiszemelt nőt lépre csaljon, kelepcébe rántson, mégpedig oly eredménnyel, hogy az áldozat nemcsak önként, hanem lelkesedéssel, rajongással, epedve ugrik bele.

Másfajta férfi meg kizárólag csak az érzéki gyönyört keresi a leányban, semmi mást, és csupán parázna vágyait kívánja vele kielégíteni, hogy aztán, mikor az inger megszűnik és a szerelmi bódulat elpárolog, valahogyan ismét lerázza magáról a bukottat, sőt ha kell, még rúg is rajta, hogy a tőle való szabadulást siettesse.

És szomorúan érdekes, hogy a csaló, szemfényvesztő, fertőző férfi, ha mindjárt csak rövid időre is, rendszerint nagyobb és erősebb hatással van sok nőre, mint a becsületes, tiszta szándékú, talpig becsületes lelkű.

Tanulságul és okulásul közlünk néhány megtörtént esetet:

Egy tudományos egyesület másfél hetes tanulmányi kirándulást hirdetett. B. nevű fiatalember útközben megismerkedett egy nagyon csinos leánnyal. Mindkettő hamarosan vonzalmat érzett egymás iránt. A férfi a leánnyal együtt utazó édesanyának is nagyon megtetszett. Az udvarlás másfél évig tartott, míg végre, a leány özvegy édesanyjának erélyes fellépésére az eljegyzés is megtörtént. Tudja a jó ég, hogy mi lett volna mindennek a fejleménye, ha a büszke édesanya nem sietett volna az eljegyzés „boldog” hírét a napilapokban is megjelentetni. Ennek alapján tűnt aztán ki, hogy a vőlegény nős, sőt két gyermeknek atyja.

Egy másik, hasonló esetben a férfi hamis nevet használt, mert tudta, hogy igazi nevén hamar leálcázzák.

Egy Budapesten tartózkodó, már kissé korosabb külföldi nőt egy házasságot ígérő férfi úgyszólván mindenéből kifosztott. Az illető hölgy egy velem ismerős családnál nyelvtanárnő volt. A család és ennek kérésére e sorok írója is előre figyelmeztette a tanárnőt a veszélyre.

De ő inkább udvarlójának hitt, míg végre az annyira kizsarolta áldozatát, hogy ez csak külföldi rokonaitól kikönyörgött segélyösszegből tudott szégyenkezve, kínzó fájdalommal, koldusként hazájába visszatérni. 

Egy fiatalember csomó leánnyal levelezett, de leveleit mindig írógépen, másoló papírral írta, azaz valamennyi leánynak mindig ugyanazt a tartalmú szöveget küldte és ugyanazokat a szép, hízelgő, méztől csepegő frázisokat használta. Persze mindegyik címzett leány azt gondolta, hogy a fiatalember egyedül őbelé bolondult.

A következő eset tavasszal kezdődött, valószínűleg orgonanyílás idején. A fiatal fővárosi tisztviselő bátortalan hangon érdeklődött hivatalbeli kolléganőjénél, hogy elkísérheti-e. A kísérgetésnek a családok kölcsönös megismerkedése után, eljegyzés lett a vége, azzal a megállapodással, hogy az eljegyzés után három hónapra legyen meg az esküvő. Elmúlt a három hónap, aztán egy esztendő, majd az évek teltek s négy év után a vőlegény az eljegyzést minden indokolás nélkül felbontotta. A menyasszony tízezer pengős kártérítési pert indított a hűtlen vőlegény ellen, mondván, hogy, a csél-csap fiatalember négy esztendőn át vendégeskedett náluk s a házasságot annyira biztosra ígérte, hogy már a menyasszonyi ruha is elkészült.

A perben a döntő szót a Kúria mondta ki. Kötelezte a vőlegényt, hogy a négyévi vendégeskedés kiadásait térítse meg a menyasszony családjának s ugyancsak kötelezte arra
is, hogy fizesse meg a hiába csináltatott menyasszonyi ruha árát. Az ítélet indokolása kimondta, hogy a fiatalember teljesen indokolatlanul lépett vissza az eljegyzéstől, márpedig a házassági törvény az eljegyzéstől alapos ok nélkül visszalépett fél kártérítési kötelezettségét a jegyes vagy rokonai által a kötendő házasság céljából tett kiadások megtérítésében, valamint az eljegyzés jeléül kapott tárgyak visszaszolgáltatásában jelöli meg.

Végre még egy teljesen hihetetlennek hangzó, még a regényszerű valószínűtlenséget is felülmúlónak tetsző, mégis szóról-szóra megtörtént eset:

Nagyon előkelő úr özvegyének erősen udvarolt egy elegáns, kitűnő fellépésű gróf és rövid idő múlva meg is kérte a kezét. Véletlenül azonban megtudta az özvegy, hogy a gróf egy másik úrinőnek is megkérte a kezét. Tovább kezdett kutatni, maga is figyelte, másokkal is figyeltette a „vőlegényét” és rádöbbent, hogy az rajta kívül még 10 nőnek tett házassági ígéretet. Közben persze mindegyiknek a vendégszeretetét élvezte, legtöbbjétől kölcsönöket vett fel, ajándékokat fogadott el, stb.

A legelöl említett hölgy megismerkedett a többi tíz „bajtársnőjével”, akiket közös megbeszélés alapján meghívott magához uzsonnára, de meghívta egyúttal „vőlegényét” is és egyúttal a rendőrségnek egy detektívjét.

A hölgyek már mind együtt voltak, utoljára jött a gróf. Az özvegy nagy szívességgel fogadta és bevezette a szalonjába. Amint a gróf meglátta többi menyasszonyát együttesen, ájultan összeesett. A detektív locsolta fel.

Kitűnt, hogy az illető nem gróf, hanem kereskedősegéd, és hogy nem 10, hanem közel 20 nőt ültetett fel házassági ajánlattal.

(folyt.)

Ez a publikáció az azonos című könyv ötödik kiadásának elektronikus változata. A könyv 1944-ben jelent meg Budapesten, a Korda R.T. kiadásában.

PPEK / Tower Vilmos: Kihez menjek feleségül?

Létrehozva 2020. december 4.